Nem kell nekik a koromgyár!

Az elemériek szerint környezetvédelmi bombával akarják gyarapítani a falut övező ipari övezetet, a pancsovaiak viszont azt mondják, hogy a kapacitás nem szennyez

Lesz-e koromgyár a Műkaucsukgyár udvarában?

Foto: A szerző felvételei

A félelem nem alaptalan: négy évvel ezelőtt hulladékégetés közben hatalmas tűz volt a Műkaucsukgyárnál

Foto: A szerző felvételei

Parázs hangulat az eleméri Ifjúsági Otthonban
A Nagybecskerektől kilenc kilométerre fekvő, ötezer lakosú Eleméren nagy nyugtalanságot keltett az a nem régi bejelentés, hogy a település melletti Műkaucsukgyárban karbontölteléket gyártó (koromgyár) üzem építését tervezik. Ezt nem akármikor közölték, hanem a Műkaucsukgyár fennállásának 20. évfordulóján. A falu határában előbb kőolajat (1959) majd földgázt (1962) találtak, és azóta határukban több furat működik. Kőolajtartályokat hoztak létre a gyűjtőállomásokon, 1963-tól pedig közvetlenül a falu mellett gáztöltőállomás és kőolaj-finomító is működik. A Műkaucsukgyárat alig egy km-re építették a falutól. Kéményeiből sokszor távolról is jól látható sűrű, sötét felhők emelkednek.
A koromgyár megépítésével ugyan hatvan új munkahely nyílhat, ami mostani helyzetünkben nem elvetendő. Az elemériek tapasztalata azonban óvatosságra inti őket, mert a környezetvédelmi állapotok a faluban egyetlen műkaucsukgyárunk 1983-ban történt megnyitása után rohamosan rosszabbodtak. Most éppen annak udvarában akarnak építeni egy potenciális környezetszennyezőt. Az esetet bonyolítja, hogy a Műkaucsukgyár a kilencvenes évek elejétől a pancsovai Vegyi Művek keretében van, ami azt jelenti, hogy a helyi önkormányzat véleménye nem a legmérvadóbb.
Szerdán este több mint háromszázan jöttek el arra a (tiltakozó gyűléssé fajult) vitaestre, amelynek célja az volt, hogy a helybéliek megismerkedjenek a koromgyár építésének a tervével. A gyülekezet egyik-másik felszólalója szerint már meg is érkezett a leendő gyár felszerelése. Ennek egyértelmű cáfolatát nem hallottuk.
A kapacitás építése 21,8 millió dollárba kerül és évi 15.000 tonna termék előállítására lesz képes. Az új gyár kielégítené a hazai gumiipar szükségleteit, de ugyanakkor termékeikből jelentős kiviteli haszonra is számítanak. Megépítésével a hazai ipar évi hétmillió dollárnyi behozataltól mentesül. A beruházást indokolja az is, hogy a Műkaucsukgyár udvarában már megvan az építéshez szükséges telek. Ami pedig a környezetvédelmi szempontokat illeti -- a pancsovaiak szerint -- nincs ok félelemre: az új üzem ugyanis részben a műkaucsuk termelésében fennmaradt anyagokat fogja feldolgozni. Ez pedig szerintük azt jelenti, hogy csökkenni fog a káros anyagok mennyisége a gyárudvarban. Zlatko Marković, a projektum vezetője kihangsúlyozta, hogy igaz, hogy kínai behozatalról van szó, de lényegében amerikai szabadalom alapján készült. Szerinte szó sincs "piszkos technológiáról", hiszen ilyen kapacitás működik például Hannover központjában is.
A környezetvédők, de elsősorban az elemériek és a szomszédos Melence lakói másként látják a dolgot. A gyanút csak növeli az, hogy 1998-ban Eleméren már egyszer próbálkoztak a koromgyár építésével, de akkor a környékbeliek 5000 tiltakozó aláírása után lemondtak róla. Időközben állítólag Pancsován és Alibunáron kezdeményezték a gyár építését, de ezektől a helyszínektől elálltak.
Milan Jankov, az eleméri helyi közösség titkára elmondta, hogy a Műkaucsukgyár építésére 70 hektárnyi legjobb minőségű termőföldet vettek el az elemériektől. A gyár ezt később úgy "hálálta meg", hogy szennyvizeivel tönkretette az Okanj név alatt ismert mocsarat, amelyből immár semmi sem maradt. Egyébként egy évszázaddal ezelőtt itt gyógyfürdőt akartak építeni. A Műkaucsukgyár évekig szennyezte az Elemértől öt km-re fekvő Tisza alsó folyását is. A legnagyobb gond a gyár hulladék anyagának a tárolása, illetve az elégetése. Az égetéskor keletkező magasba nyúló fekete felhők már nem egy esetben rémületet keltettek Nagybecskereken is. Volt időszak, amikor ezt az anyagot mazuttal keverve magántulajdonban levő téglagyáraknak adták el. Havonta állítólag 15 tonna ilyen hulladéktól kell megszabadulniuk. A kőolajipar jelenléte mellett az itt élők jó része továbbra is a mezőgazdaságból él. Határuk 7221 hektárt ölel fel, és ennek mintegy a fele megművelhető. A gazdák most attól félnek, hogy a környezetszennyező ipar további terjeszkedése miatt terményeik nem kellenek majd senkinek sem.
Dejan Jovanov, a nagybecskereki önkormányzat környezetvédelmi felelőse megerősítette, hogy a légszennyeződés szempontjából Elemér a legveszélyeztetettebb település a községben, mivel itt 30 százalékkal nagyobb arányú a gyerekek légúti megbetegedése. Mint mondta, az önkormányzatnak komoly fenntartásai vannak, és nem támogatja a koromgyár építését. Kern Imre, a Tartományi Környezetvédelmi Felügyelőség nevében elmondta, hogy nem adtak ki semmilyen engedélyt a koromgyár építésére. Nikola Aleksić, az újvidéki Környezetvédelmi Mozgalom elnöke pedig annak a felelősségét firtatta, aki tudomása szerint 1,4 milliárd dinárt fizetett a koromgyár felszereléséért.
A szócsatában kiderült az is, hogy a Műkaucsukgyárnak hiányos a tűzoltóállománya, de még inkább a felszereltsége. A helybéliek és a melenceiek egytől-egyik nemtetszéssel nyilatkoztak a koromgyár tervezett építése miatt, a pancsovai Vegyi Művek képviselői pedig a hallottak után valószínűleg tovább fontolgathatják azt, hogy hol is kellene megépíteni a koromgyárat.

KECSKÉS István

Csoportkép tábornokkal

Vendégségben az osztrák hadsereg katasztrófaelhárítási egységénél

Csoportkép a vezérkari főnökkel: a román kolléga, a szlovén, a görög és az albán kolléganő társaságában

Újra iskolapadban

A tiszti kantinban kávéztunk az előadások szünetében

Teljes felszerelésben a nukleáris, vegyi és biológiai szennyezés elhárítására induló katona

Földrengéskor is tudják, mit kell tenni
"A semleges Ausztriában nagyon nehéz katonának lenni, 1955 óta mindig azt magyarázzuk, hogy miért vagyunk itt" -- mondta bevezetőjében Norbert Fürstenhofer brigádtábornok, az osztrák fegyveres erők azon különleges egységének parancsnoka, amely természeti katasztrófák vagy nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek következményeinek elhárítására és a civil lakosság mentésére szakosodott. Manapság már minden katonaságnak van ilyen egysége, és általában akkor hallunk róla, ha földrengés, árvíz vagy más természeti csapás ér egy országot, esetleg nagyszámú halottal és óriási pusztítással járó terrortámadást hajtanak végre valahol. A csernobilihez hasonló atomerőmű-balesetekről nem is szólva. Elsőként rendszerint a tűzoltók és a mentők érkeznek a helyszínre, aztán szép csendben a hadsereg specialistái, de ők ritkán kerülnek be a híradóba. Rendkívüli eset volt, amikor Magyarország mentőit egy Mancs nevű német juhászkutya tette híressé, a törökországi Izmitben ugyanis 2002-ben 82 órával a földrengés után neki köszönhetően élve húztak ki a romok alól egy kislányt. Mancs ugyan nem katona, de alkalmas a "szakma" népszerűsítésére.
Az egyesülő Európában teljesen megváltozott a fegyveres erők szerepe és feladatköre, nincs már hidegháborús értelemben vett ellenség, ezzel szemben egyre gyakoribbak a határokon -- és nemcsak egy-egy ország, hanem az EU vagy a NATO határain -- túli bevetések. Az osztrák katonaság AFDRU-egysége (az angol Austrian Forces Disaster Relief Unit rövidítése) büszke arra, hogy 1988-ban, az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Örményországban történt katasztrofális földrengés után egyetlen külföldi egységként engedélyezték a tevékenységét. Azóta a katonái Törökországban és Tajvanon mentették a lakosságot földrengés sújtotta vidéken, ivóvizet állítottak elő és fertőtlenítettek, Mozambikban járványnak vetettek véget, a Tauern-alagútban kitört tűzből mentették az embereket és hatástalanították a mérges gázokat, őket mozgósították, amikor Ausztriában is megjelent az anthrax-veszély, meg amikor Felső-Ausztriát olyan áradás sújtotta, amilyenre emberemlékezet óta nem volt példa.
Mindezt a Bécs melletti Dabsch laktanyában, az AFDRU székhelyén berendezett iskolában tudtuk meg, délkelet-európai országokból érkezett tucatnyi újságíró, amikor az európai értékekről rendezett nemzetközi tanácskozáson vettünk részt a Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) és a Bécsi Európai Egyetem vendégeiként. A politikai változásokkal értelemszerűen együtt járnak a biztonság terén esedékes változások is, erről Christian Segur-Cabanac tábornok, az egyesített vezérkar főnöke tartott izgalmas előadást, kidomborítva az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának fontosságát, az újfajta válságokat, amelyekkel világunk szembesülni kényszerül: terrorizmus, fegyver-, drog- és embercsempészés, korrupció, illegális bevándorlás, menekültek, a határok biztonsága... Ilyen ellenséggel szemben a hagyományos katonaság tehetetlen. Az EU-tagállamok külön-külön képtelenek szavatolni biztonságukat, de az egész közösség biztonsága mégis a tagállamoktól függ. Az európaiak nincsenek tudatában az újfajta kihívásoknak, hangsúlyozta a tábornok, s kissé hazabeszélve azt mondta, hogy növelni kellene a katonai kiadásokat, hogy a szükséges reformokat végrehajthassák. Nem véletlen, hogy ezt várják el az EU (és a NATO) leendő tagjaitól is.
S hogy a magas politikából visszazökkenjünk a "kézzelfogható" dolgokhoz, Segur-Cabanac tábornok meghívott bennünket ebédre a laktanya éttermébe. Természetesen a tiszteknek fenntartott teremben terítettek, és azt állították, hogy a menü ugyanaz, amit a közkatonáknak készítettek, csak a tálalás díszesebb, hát nagyon jól éreztük magunkat. A kezdeti bizalmatlanság -- utóvégre nem mindennap barátkozik az ember sokcsillagos tábornokokkal! --, s azután, hogy leküzdötték saját katonaságbeli emlékeiket (nekünk, nőknek nem volt ilyen gondunk), kollégáink is felengedtek, és rendkívül kellemesen múlt el a látogatás. Bár minden laktanya ilyen lenne!

PÁLICS Márta

Ezer évig szóljatok, aracsi harangok

Történelmi múltunk dicső emlékhelyének féltő, odaadó ápolásáért a XXI. századi Béke Emlékoszlopa kitüntetésben részesült a tordai Aracs Hagyományápoló Társaság, amely 1999-ben alakult. Létrehozói eredetileg a sokkal kifejezőbb Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társaság megnevezést szerették volna bejegyeztetni, de ezt az illetékes szervek két évig nem akarták elfogadni, s amikor módosítottak rajta, csak akkor került végre bejegyzésre a civil szervezet.
-- Gyermekként ott nevelkedtem fel az aracsi pusztatemplom tövében, s nekünk -- egy nagyon egészséges lokálpatriotizmusból fakadóan -- sokkal, de sokkal többet jelent, mint egy kiemelkedő műemlék, múltunk egy nagybecsű darabja. Harcolunk megmaradásáért, hogy még ezer évig álljon, s tulajdonképpen a templom jövőjét összekötjük a mi sorsunkkal, mert ha ez fennmarad, akkor mi is megmaradunk, ez a maroknyi tordai, aracsi, törökbecsei, beodrai magyarság... -- mondja Vajda János, a társaság elnöke.
-- Mit tudott, tudtak tenni a templom megmentéséért?
-- Nyilvánvaló volt számomra, hogy hiába fáj a lelkem a templomért, egyedül nem sokat tehetek, csakis szervezetten lehet megmentéséért tenni valamit. Amikor megalakult a szervezet, leveleket kezdtünk írni: Orbán Viktor akkori miniszterelnöknek, Dávid Ibolyának, Torgyán Józsefnek (aki szerette volna beiktatni a magyarországi költségvetési tételek közé a felújítás költségeit), Göncz Árpádnak, Demszky Gábornak és másoknak, illetve intzéményeknek: a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, a Határon Túli Magyarok Hivatalának, az egyházaknak -- mindenekelőtt Paskai bíborosnak. Összesen 4-500 levelet postáztunk. Elsődlegesen azt kértük, teljesen újítsák fel ezt a felbecsülhetetlen értékű műemléket. A válaszokban meleg, elismerő, dicsérő szavakban, vállveregetésben nem volt hiány. Káldi Gyula professzortól azért megtudtuk, hogy az említett közjogi méltóságok 20-25 ajánlóvelelet továbbítottak neki.
-- Két szakértő: Istvánfi Gyula, a budapesti Műszaki Egyetem Műemlékvédő Tanszékének vezetője és Sebestyén József miniszteri jogtanácsos a helyszíni terepszemlén felmérte, felbecsülte a templomot, s közölték, az általunk kért teljes felújítás több milliárd forintba kerülne, de egy közepes mértékű restaurálást -- amely 15-30 millió forintot tenne ki -- 10-15 év alatt el lehetne végezni. Az akkori kultuszminiszter, Rockenbauer Zoltán 2 millió forintot ítélt meg, de sajnos utófinanszírozós rendszer alapján, ami azt jelenti, hogy mi ráfordítunk a pusztatemplomra egy bizonyos összeget, s azt ők utólag visszatérítik nekünk. De honnan lett volna annyi pénzünk? Úgyhogy az összeget nem tudtuk felhasználni. Ha viszont igen, akkor évente két millió forintot kaptunk volna -- mesélte Vajda János, akitől azt is megtudtuk, hogy minden évben 6-7 munkaakciót szerveznek, hogy a templom belső tere és környéke is tiszta legyen.
-- Mi célból jött létre az Aracsi Harangok elnevezésű alapítvány?
-- Az idén már 6. alkalommal kerül sor az augusztus 1-jei aracsi emléknapra. Ezen az ünnepségünkön tavaly Kasza József, a VMSZ elnöke és Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett. Akkor hangzott el, hogy idén egy harangot fog állítani a VMSZ az aracsi pusztatemplomnál, s Kasza József vezetésével létrejött az Aracsi Harangok elnevezésű alapítvány. Ennek céljai között szerepel a restaurálás, de ugyanígy az útnak a templomig való kiépítése is. -- Bunyik Zoltán is a VMSZ ez évi tevékenységét sorolva ezt az ünnepséget és a harangállítást is említette. Akkor, augusztus 1-jén helyezzük el itt a budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítvány által ajándékozott emlékoszlopot is. Ez a XXI. századi Béke Emlékoszlopa díj nagy elismerés, hisz Budapesten elismerték -- mint az indoklásban olvasható -- a mesetitkú aracsi pusztatemplom megmentéséért végzett munkánkat, a magyar kultúra egyik vajdasági lovagja, a kisoroszi Sztánics Ferenc javasolt bennünket erre a kitüntetésre. Mint az emléklapon olvasható, egyben Tordát is az Európai Kulturális Útja elnevezésű program jegyzett helyének tekinti az alapítvány. Hogy ez pontosan mit jelent, majd kiderül az augusztus 1-jei ünnepségen -- mondta beszélgetőtársunk.
Vajda János nem győzi hangsúlyozni, hogy az aracsi pusztatemplom érdekében végzett tevékenység csapatmunka: Huzsvár László nagybecskereki püspök nagyon sokat segít nekik, vagy mindenképp említést érdemel szervezetük alelnöke, Szekeres István Gellért törökbecsei helytörténeti kutató, illetve érdemes megemlíteni Barta Judit törökbecsei helytörténeti kutató munkáját is. Lényeges megemlíteni, hogy rajtuk kívül még két Aracs-szervezet működik: a szabadkai székhelyű Aracs Társadalmi Szervezet és a törökbecsei Aracs Baráti Kör, ennek vezetője Erdmann Ferenc. Ők táborozást szerveznek a fafaragó művészeknek, s egyik alkalommal a Sóskúpon állítottak keresztet, a másik alkalommal pedig a pusztatemplomnál, kopjafákkal együtt.
-- Mennyire él a köztudatban az aracsi pusztatemplomban?
-- Sajnos, még mindig nincs igazán az aracsi pusztatemplom annyira benne a köztudatban, hogy diákjaink iskolai kirándulás keretében ide látogassanak el. Megismerik a szerbiai kolostorokat, az ezeréves történelmi múltunk emlékhelyeit viszont nem keresik fel. Mindössze 4-5 iskolából kirándulnak évente ide a tanulók. Magyarországról -- az aracsi templomról írott könyvem és a fent említett figyelemkeltő levelek hatására -- évente 7-8 kirándulócsoport látogat el ide. Ez még mindig édeskevés, de egy kis előrelépés, hisz 1999-ig annyira be volt a felbecsülhetetlen szellemi értékű műemlék környéke gazzal nőve, hogy meg sem lehetett közelíteni.
Vajda János legnagyobb vágya, hogy újjáépüljön és még ezer évig álljon a pusztatemplom, hirdesse, hogy itt magyarok élnek. S akik itt élnek, azoknak mindig legyen hol imádkozniuk.

MIHÁLYI Katalin

Az elemériek nagy gőzelme

Szerdán este az elemériek kivívták a jövőjükre vonatkozó egyik legnagyobb és legjelentősebb győzelmüket -- így értékelte az újvidéki Környezetvédelmi Mozgalom az eleméri vitaest eredményét, utalva arra, hogy a helybeliek elvetették a koromgyár építésének lehetőségét a Műkaucsukgyár udvarában. A mozgalom tegnapi közleményében felháborodásának adott hangot annak kapcsán, hogy a vitaesten a pancsovaiak a veszélyes vegyi anyagokról úgy beszéltek, mintha azok semmi káros következménnyel nem lennének a helybeliek egészségére.
A mozgalom a közleményben többek között kiemelte, hogy az Eleméri helyi közösség és a helyi Okanj Környezetvédelmi Egyesület elfogadta Nikola Aleksićnek, az újvidéki Környezetvédelmi Mozgalom igazgatójának a javaslatát, hogy a nem lelkiismeretes munka végzése címén tegyenek bűnvádi feljelentést azon felelős személy ellen, aki jóváhagyta a mintegy 1,4 milliárd dináros beruházást, anélkül, hogy lokációt biztosított volna, ezenkívül a helyi önkormányzat beleegyezését és az építkezési engedélyt sem kapta meg.

Egy miniszterelnök életéből

"Most, hogy egy évtizede már nincs velünk, sokan keresik őt, a reménybeli folytatás és az újrakezdés letéteményesét, a századvégi Magyarország első szabadon választott miniszterelnökét. Antall József a szabadulásra kész ország legfontosabb jelzését hozta magával: a többség akaratát az újjáépítésre." Így tiszteleg a rendszerváltás miniszterelnökének emléke előtt dr. Marinovich Endre, Antall József, majd Boross Péter kabinetfőnöke, aki 1315 nap -- Antall József naplója című könyvében az akkor már beteg, a kölni egyetemi klinikán ápolt miniszterelnök helyett, egyes szám első személyben mondja el annak a sok szempontból sorsdöntő időszaknak az eseményeit. Teszi ezt azért, mert a beteg magnót kért és szalagokat, hogy lediktálja gondolatait, de már nem volt hozzá ereje. Ezeket a néma kazettákat igyekszik "szóra bírni" az egykori legközelebbi munkatárs, aki azelőtt diákja volt Antall Józsefnek.
Az eseményekben gazdag periódusból a könyvből szemezgetve néhány külpolitikai mozzanatot idézünk, amilyenek a napi politikában, híradókban nem szoktak előfordulni: "A balti államok fenyegetettsége különösen kritikussá vált az 1991. augusztusi szovjetunióbeli kommunista puccskísérlet napjaiban. Ekkor lett egyértelműen időszerű, hogy kormányunk a három ország elismerését deklarálja. Augusztus 24-én a kormány felhatalmazása alapján Külügyminisztériumunk nyilatkozatot adott ki, amely hangsúlyozza, hogy a magyar kormány érvénytelennek és törvénytelennek tekinti a Molotov--Ribbentrop-paktumot (lényegében ez tette lehetővé a Szovjetunió számára a balti államok megszállását), jogosnak tartja és támogatja Észtország, Lettország, Litvánia népeinek az állami szuverenitás helyreállítására irányuló törekvéseit. Ugyanennek az elvnek az alapján, amikor a puccs napján éjfélkor Bush elnök telefonhívásomat fogadta, figyelmébe ajánlottam, hogy a balti országok függetlensége elismerésének most jött el a lélektani pillanata, amivel ő teljesen egyetértett, és megtette a szükséges intézkedéseket. Megengedem magamnak azt a szerénytelenséget, hogy ez a döntő elhatározás előbb jutott eszembe, mint az amerikai elnök bármelyik magasan kvalifikált külpolitikai tanácsadójának."És maradjunk még az USA-nál:"-- Miniszterelnök úr -- mondta egyik megbeszélésünkön Henry Kissinger --, az amerikai kongresszusban és a szenátusban nincs összesen három ember, aki különbséget tud tenni Szlovákia és Szlovénia között. Azok is elsősorban azért, mert kelet-európai származásúak.
-- És akkor még nem beszéltünk Szlavóniáról -- tettem hozzá, mire Kissinger is tanácstalanul vonta fel szemöldökét vastag keretes pápaszeme mögött.""Úgy tűnik, nem tudunk szabadulni eredeti foglalkozásunktól, engem is örök történésznek tartanak, bizonyára ezért üzenték meg a pragmatikus amerikaiak egyik tárgyalásunk előtt: Żno historical background, pleaseŽ (történelmi hátteret nem kérünk)."A másik nagyhatalommal kapcsolatban: "Számunkra a legfontosabb kérdés a szovjet csapatkivonást követő pénzügyi elszámolás volt, mindenképpen szerettük volna elérni az ún. nullszaldós megoldást, melynek értelmében a hadsereg által létrehozott és természetesen itt maradó építményeket ellentételezi a környezetben okozott kár... Ekkortájt történt, hogy felkeresett Aboimov orosz nagykövet, és négyszemközti megbeszélésünkön (kiválóan beszél magyarul) lakásépítési hozzájárulásunkat forszírozta. Azzal érvelt, hogy a legutóbbi, a németekkel kötött megállapodás is tartalmazza ezt a kitételt.
-- Tudja, nagykövet úr -- fogtam humorosra a választ --, a probléma az, hogy Önök 1945-ben egész Magyarországot megszállták és elfelejtették a Dunántúlt szabadon hagyni. Ha így történt volna, akkor ez a meggazdagodott terület Németországhoz hasonlóan nemcsak a keleti országrészt tudná segíteni, hanem vállalná a lakásépítési hozzájárulást is."És a Balkán (némi angol "fűszerrel"):"Lady Thatcherrel utoljára tavaly ősszel (1992) találkoztam Japánban. Hivatalos kormányfői látogatáson voltam, ő pedig ugyanabban az időben előadássorozatot tartott a Távol-Keleten... Szállodai lakosztályában fogadott, és azonnal a tárgyra, Kelet-Európára, a Balkánra tértünk. Mélységesen egyetértettünk abban, hogy a szokásos nyugati ŻkövetőŽ politika ismételten csődöt mondott. Ha néhány hónappal ezelőtt a világ jobban odafigyel, az ENSZ és más tekintélyes nemzetközi szervezetek felügyelete mellett le lehetett volna békés eszközökkel bonyolítani az egykori jugoszláv tagállamok önállósodását. Ez olyan lett volna, mint egy nagy csődeljárás, nekem még a csődbiztos személyére is lett volna javaslatom (Ante) Marković miniszterelnök személyében. Egészen másképpen nézne ki ma a helyzet, de, mint tudjuk, a Żmi lett volna, haŽ kezdetű mondatok történelmietlenek. Beszélgetésünk végén Winston Churchillt is idéztem. ,Meg nem történt helyzetekre őfelsége kormányának nincs filozófiája.'"Antall József személyes jó viszonyban volt Helmut Kohllal, a német újraegyesítés kancellárjával is.
"Erősen aggasztott, hogy Kohl látogatásának második napjára a délutáni programban két és fél órás időtartamban... a következő megjelölés szerepelt: magánprogram (ráadásul ebédidőben). Arra gondoltam, hogy a hazai német kisebbség vagy az ellenzék szervezett valamit, és azt titokban kívánják tartani... Végezetül a négyszemközti találkozó utolsó perceiben kiderült, hogy miről van szó: -- Laza programot szeretnék, valami városnézést, esetleg a Várban -- mutatott a Duna felé a kancellár --, azután egy sétát a belvárosban. A sétálóutca végén van egy olyan K und K stílusú cukrászda, ott lehetne néhány szelet tortát enni.
És valóban ez történt... Kohl a Váci utcában szóba elegyedett az ott mindig megtalálható német turistákkal, könyvet vásárolt az Akadémia könyvesboltban, majd betért a Gerbeaud-ba, ahol megevett öt szelet tortát és megivott rá egy liter tejet.
-- Remélem, addig nem lesz rosszul, amíg fel nem száll a repülőgépre -- súgtam a közelben álló munkatársamnak."Persze nem minden történet ilyen kedvesen mulattató. Mennyire eltér azonban egy másik kabinetfőnök, Klaus Bölling könyvétől, amely Helmut Schmidt kancellárságának utolsó 30 napjáról szól. A német kancellár szerencsére nem halt meg, "csupán" politikai játékok áldozatává vált, de a beszámoló tele van keserűséggel. Vele 1982-ben történt az, amire hűséges munkatársa emlékezik, és utána kezdődött Helmut Kohl maratoni, 16 éves kancellársága. Antall József valószínűleg Schmidttel is megbarátkozott volna, de hát "meg nem történt helyzetekkel" a politikában nem foglalkoznak.