Hungarian Human Rights Foundation |
2004. június 17., csütörtök Regionális vízgyárak kellenekA Tartományi Fejlesztési Alap kölcsönt folyósítana építésükreDr. Božiæ hangsúlyozta, hogy a TVT elfogadta az ivóvízellátásról szóló jelentést, s pontosította, hogy egy külön bizottságot alakít, amely felméri a terepen a helyzetet, s a megállapítottakról értesíti a községeket. Dr. Predrag Drapšin egészségügyi titkárhelyettes hangsúlyozta, hogy tavaly Vajdaságban összesen 46.000 ivóvízmintát vettek. Ezekbõl kitûnik, hogy tartományi szinten a minták kémiai összetétele 47,97 százaléka nem felel meg az elõírásoknak, míg bakteriológiai szempontból 17,07 százalékuk kifogásolható. Elhangzott, hogy a dél-bácskai körzetben a minták 27 százaléka tartalmazott a megengedettnél több ásványi anyagot, míg 11,5 százalékában baktériumokat találtak. Az észak-bácskai körzetben a minták 65 százalékának a kémiai összetétele rossz, míg bakteriológiai összetétele 98,33 százalékban az elõírások által megszabott határértékek felett van. Úgy tûnik, hogy legrosszabb a helyzet Közép-Bánátban, ahol az ivóvíz a magas arzéntartalom miatt használhatatlan élelmezésre. Dr. Drapšin hozzáfûzte azonban azt is, hogy azok a baktériumok, amelyeket az ivóvízben találtak egyetlen esetben sem veszélyeztetik az emberek egészségét. Érdekes megemlíteni, hogy az EU-ban megengedett az ivóvíz használata, akkor, ha a vízminták minõsége 3--5 százalékkal haladják meg a normatív kereteket. Elhangzott még, hogy a TVT anyagi támogatást fog nyújtani az Egészségügyi Intézetnek az ivóvíz községenként végzendõ elemzéséhez. Megtudtuk, hogy Hódságon máris elkészült az új víztisztító és most az ivóvíz teljes egészében megfelel az egészségügyi normáknak. Szó volt arról is, hogy a TVT a regionális vízgyárak felépítését szorgalmazza, olyanokét, amelyek 3-4 sõt több község számára biztosítanák az ivóvizet. Ilyen például az újvidéki vízgyár, amely több dél-bácskai község vízgondját oldja meg sikeresen. V. A. VAJDASÁG 2006-BANAz év európai régiója![]() Senki sem sérült meg tegnap délben a nagybecskereki Sörgyárnál történt építõhelyi balesetben. A GIK Banat építõipari vállalat tehergépkocsijának az oldaltámasza az épület alapjának a gödrébe süllyedt, amitõl felfordult a jármû. Szerencsére sem a közelben dolgozó munkások, sem pedig a jármû vezetõje nem sérült meg. A jármûvet emelõvel állították vissza a kerekeire. K. I. Itt a józanodás idejeA Zombori Konvenció véleményeNos, a Zombori Konvenció úgy vélekedik, nem mûködik megfelelõen a községi képviselõ-testület és "föl kellene oldani a zár alól". Megállapították: az elnökválasztás elsõ fordulója és a decemberi választás eredménye is arra enged következtetni, hogy a választótestületnek mintegy felének nincs bizalma a politikai pártok, sem vezetõik iránt, ezért nem jelennek meg az urnáknál, a választótestület másik fele pedig megosztott néhány párt között. Míg egyes pártokat az eltûnés veszélye fenyeget, új erõk jelennek meg a politikai színpadon. A konvenció szerint mindez a helyi politikai történésekben jut kifejezésre, és meglehetõsen káros következményekkel jár. Éppen ezért apellálnak a többi pártra, igyekezzenek megoldani a helyi önkormányzat gondjait, ugyanakkor mondjanak már le végre pártérdekeikhez való túlzott ragaszkodásukról és az egymás közti rivalizálásról. A községi képviselõ-testület és más hatalmi intézmények munkájának folytatása elsõ és legfontosabb feladata mindazon pártoknak, amelyeknek tanácsnokai, illetve tanácsnoki csoportjai vannak a képviselõ-testületben. A Zombori Konvenció készségét fejezi ki arra, hogy minden tõle telhetõt megtegyen a jelenlegi nehéz helyzet rendezésére, ugyanakkor azonban -- mint hangsúlyozza -- joggal elvárja ezt másoktól is. H. Á. Harc a hulladék ellenKörnyezetvédelmi szimpózium BelgrádbanBranislav Božoviæ városi környzetvédelmi titkár a szimpóziumról már a délelõtt folyamán hallottak alapján is elmondhatta, hogy a tematika rengeteg részletét felölelõ, sûrített, dinamikus elõadássorozatról van szó, a bécsi tapasztalatok értékesek és a további kapcsolatok ígéretesek. A részvevõk megtudhatták, hogy a szerb kormánynak van egy ügynöksége, amely a hulladék válogatásának, újrafeldolgozásának és különféle célokra való hasznosításának tudományára szakosodott -- már kezdeti sikerekkel is dicsekedhet Gordana Peroviæ igazgatónõ szavai szerint. A vendégek elmondták még, hogy a sikerhez megfelelõ törvények és a lakosság "nevelése" is szükséges, mert maga a büntetés módszere -- sem a vállalatok, sem a polgárok esetében -- ezen a téren nem válik be. És nem szabad megvárni, hogy valamilyen veszélyes hulladékkal megesett egy-egy konkrét botrány irányítsa a figyelmet életterünk megóvásának fontosságára. pm NAGYBECSKEREKVajdaság zászlója a községházán![]() Hétfõ óta a nagybecskereki községháza erkélyén, a szerbiai zászló mellett, ott lobog Vajdaság zászlója is. Elsõként a radikálisok reagáltak bejelentvén, hogy hatalomra kerülésük után az lesz az elsõ dolguk, hogy a tartomány szimbólumát eltávolítsák. Korábban a nagybecskereki községháza épületérõl leverték a Vajdaság címerével ellátott többnyelvû táblát. K. I. Szavazzunk Tadiæra!A Vajdasági Szociáldemokrata Liga állásfoglalásEgyértelmûen úgy értékelte, hogy az elnökválasztáson a pártkoalíció jelöltje csúfos vereséget szenvedett, s nyomban kihasználta az alkalmat arra, hogy gratuláljon Dragan Maršiæanin pártjának a Szerbiai Demokrata Pártnak, amiért megszerezte a szavzatok 13 százalékát, hogy úgymond, ezzel átlépte az öt százalékos küszöböt, avagy ha köztársasági parlamenti választást tartottak volna, megszerezhették volna a cenzuszt, s bejuthattak volna a képviselõházba. Komolyra fordítva a szót, taglalta, hogy a köztársasági választás után a szóban forgó párt többször felszólította a Vajdasági Szociáldemokrata Ligát, hogy mivel nem értek el öt százalékos választási eredményt, ezért mondjanak le, vagy legalábbis a Tartományi Képviselõáházat a köztársasági választási eredményekhez méltóan alakítsák át. Elõszeretettel csúfolódtak a vajdaságiak számlájára, most pedig amikor az õ elnökjelöltjük negyedik helyen végzett, az elnökválasztás elsõ fordulójában, eszük ágában sincs, hogy magukba szálljanak, mérlegeljék a bukást és lemondjanak. Enyhén szólva megalázó, hogy az uralkodó koalíció, de leginkább a Szerbiai Demokrata Párt, a kormány irányításával átszabja az alkotmányt oly módon, ahogy azt a kampány ideje alatt bejelentették. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga kedden megtartott elnökségi ülésén a szerb kormány által javasolt alkotmánymódosítást a miloševiæi rendszer központosító politikájának egy erõltetett változataként minõsítette, amelynek legfõbb törekvése, hogy Vajdaság autonómiáját teljes mértékben eltörölje. Az általuk kezdeményezett megoldásból az derül ki, hogy szinte teljes mértékben szeretnék a tartományt eltörölni. A modelljük mindenféle európai szabványt figyelmen kívül hagy, és egy újfajta bürokratikus állami hatalmat próbál bevezetni. Ezért a Vajdasági Szociáldemokrata Liga kéri a Tartományi Képviselõháztól, hogy sürgesse meg Vajdaság alaptörvényének elfogadását. v. m. Tadiæ a vajdaságiak embereA Vajdasági Szocialisták Uniójának értékelése az elnökválasztásrólA választás egyértelmû vesztese Vojislav Koštunica, szerb kormányfõ és természetesen pártja, a Szerbiai Demokrata Párt. Az alig 13 százalékos szavazat, nagyon kevés, ennyit tudott csak a hatalmi koalíció jelöltje, Dragan Maršiæanin begyûjteni, amelynek csak elenyészõ százaléka nevezhetõ a Szerbiai Demokrata Párt hívei szavazatának. Koštunicának mérlegelnie kell a választási eredményt, le kell vonnia abból a következtetéseket és határozott lépésre kell elszánnia magát. Egyértelmû, hogy az elnökválasztás meglepetése Bogoljub Kariæ, aki meglepõen sok voksot kapott, ami minden bizonnyal gazdasági programjának köszönhetõ. Még egy adat közzététele idekívánkozik, az, hogy a Szerbiai Szocialista Párt eddig talán soha nem tapasztalt bukását hozta a választás, hiszen a decemberi köztársasági parlamenti választás során 300 ezren szavaztak a szocialistákra, most, az elnökjelöltjük alig 90.000 voksot tudott csak összegyûjteni. v. m. Felújításra várnak az iskolákA topolyai községi végrehajtó bizottság ülésérõlÉlénk reagálást váltott ki a környezetvédelmi program kidolgozására alakult bizottság munkájának idei tervjavaslata, amely támogatná a tudomámyos-kutató munkát, a környezetvédelmi oktatást, edukációt valamint a községben a nyári szünidõ alatt szervezendõ ökológiai táborokat, melyeket a Topolyai-tó környékén, Krivaján, illetve Pannónián tartanak. A rendelkezésre álló 500.000 dinárból mintegy 40.000-ret fordítanak különbözõ propagandaanyagok nyomtatására és tájékoztatásra -- hallottuk dr. Agyánszki Jánostól. Balassa Endre több kérdést is felvetett a témával kapcsolatban. Az ezekben a hetekben nagyon is aktuálissá váló parlagfûirtási akció hiányosságaira rámutatva, kiemelte, hogy nem elég a tudományos tanácskozás, a szakemberek véleményének meghallgatása, hanem sokkal aktívabb részvételre lenne szükség: konkrét akciókra, amelyben részt vennének a különbözõ intézmények és a lakosság széles rétege is bekapcsolódna az allergiát okozó gyomnövény irtására szervezett kampányba. Nem elég a környezetvédelmi bizottság létezése, annak munkáját, eredményeit is kísérni kellene. Felhívta a figyelmet, hogy a parlagfûirtási akció plakátjai sem kerültek a megfelelõ idõben a megfelelõ helyre. Szombathy Zoltán, a végrehajtó bizottság elnöke viszont azt a videofilmet hiányolta, amelyet az iskolákban terveztek bemutatni az allergiát kiváltó növényrõl. Somogyi Sándor szerint a tervjavaslat nem adott választ azokra a kérdésekre, hogy hol mikor milyen akciók történnek a bizottság szervezésében, támogatásával. A regionális utak mentén burjánzó gyomnövényekre is felhívta a figyelmet, és bár nem tartozik az említett bizottság hatáskörébe a probléma megoldása, a 2 méter magasságú összefüggõ gyomnövény-függöny gondot okoz. Dr. Agyánszki szerint a fél milliós keret, az ökodinár megfizettetésébõl befolyt összeg az, ami leginkább határt szab a környezetvédelemi tevékenységeknek a községben. Megjegyzendõ, hogy a bizottság ülésének idején a községi környezetvédelmi felügyelõ Krivaján tartózkodott, ahonnan ismét halpusztulást jeleztek. Külön napirendi pontként vitatták meg a testület tagjai a község iskolaépületek állapotáról készült jelentést. Ðorðe Kaæanski az elmúlt hetekben elvégzett terepszemle után beszámolt az épületeken tapasztalt hiányosságokról. A fölmérés valójában egy, az Amerikai Fejlesztési Alapnál megpályázandó több közösséget felölelõ projektum elõtanulmánya, mely után néhány iskola eszközökre pályázna a tanintézmény padlójának felújítására, kicserélésére. A bizottság négy iskolában javasolja a padlóburkolat felújítását. A munkálatok az elõzetes számítások szerint 14.444.000 dinárba kerülnének. Nagy Tibor iskolaigazgató, aki támogatja az elképzelést, kiemelte, hogy ellentétes visszhangot is kiválthat a támogatás, ugyanis az ADF által támogatott közösségek lépéselõnybe kerülnek. Az önkormányzatnak ugyanis biztosítania kell a szükséges önrészesedést, ami a beruházás 25 százaléka. Egyes iskolák passzív magatartásuk ellenére kiváltságos helyzetbe kerülnek, míg mások, amelyek talán többet tesznek a gyerekek biztonságáért, az oktatás körülményeinek javításáráért, kimaradnak a támogatásból. Kritikus a helyzet a krivajai általános iskolában, nincs megoldva a fûtés, és az elmúlt hónapokban két ablak is kiesett a helyérõl, ezzel a gyerekek testi épségét veszélyeztetve. Több iskolában gond a vizesgóc állapota is. Hogy a diákok tiszta, meleg tantermekben, egészséges körülmények között tanulhassanak, nagyon sok pénzre lenne szükség, ami a teljes költségvetést fölemésztené. A 30-40 éves épületek karbantartása is nagyon sokba kerül -- hangzott el az ülésen. Nagy visszhangra talált az utazó egyetemisták és fõiskolai hallgatók számára kiírt pályázat a községben. Az elmúlt hetekben közzétett lista után, melyen 13-an szerepeltek, még tízen jelentkeztek, akik eleget tesznek a pályázati feltételeknek. Õk Szabadkán, Újvidéken illetve Zomborban folytatják tanulmányaikat és 10, illetve 12 ezer dinár támogatásra jogosultak, amelyet négy egyenlõ részletben kapnak kézhez. A képviselõ-testület hatáskörébe tartozó napirendi pontok között megvitatásra került még a költségvetés módosítási tervjavaslata. A szûkített keretek között a tervezett csaknem 259 millió helyett 234 és fél millió dinárral gazdálkodhat a községi költségvetés. H. E. Felsõlégúti fertõzésekTovább tart a kullancsveszélyDr. Zorica Šeguljev, az Egészségvédelmi Intézet járványtani osztályának vezetõje elmondta, hogy a tartomány 12 községébõl 26 Lyme-kórt diagnosztizáltak. A kullancs okozta fertõzést legtöbben (21) a dél-bánáti körzetben kapták. Tekintettel az idõjárási viszonyokra, feltételezhetõ, hogy a kullancsveszély az elkövetkezõ hónapban is fennáll. k. b. l. FELHÍVÁSNeumann informatikai táborA rendezvény elnevezése Neumann informatikai tábor. Célja, hogy az informatikára leginkább fogékony korban levõ fiatalokat, azaz a középiskolásokat, felkészítsük a XXI. század egyik nagy kihívására, az informatika alapjain szervezõdõ társdalom új típusú problémáira. Kiemelendõ, hogy az informatikai ismeretek hiánya semmmilyen hátrányt nem jelent a tábori programban való részvétel szempontjából, mivel a diákok a második napon informatikai képzésen vesznek részt, így a szükséges ismereteket még azok is elsajátíthatják, akik egyébként eddig nem érdeklõdtek az informatika iránt. Fontos tudnivalók:Helyszín: Kishegyes -- Kátai-tanya Idõpont: 2004. július 19--23.Jelentkezési határidõ: 2004. július 9. Részvételi díj: 1500 dinár. Mindemellett az Informatikai és Hírközlési Minisztérium idén ismét megszervezi a fentiekben már említett eMagyarország elnevezésû informatikai táborsorozatot. A magyarországi helyszínek és idõpontok: Szeged: 2004. július 5--július 10. -- jelentkezési határidõ: 2004. június 21. Bükkszék: 2004. július 12--július 17. -- jelentkezési határidõ: 2004. június 28. Bükkszék: 2004. július 19--július 24. -- jelentkezési határidõ: 2004. július 5. Bükkszék: 2004. július 26--július 31. -- jelentkezési határidõ: 2004. július 19. Fadd-Dombori: 2004. augusztus 9--augusztus 14. -- jelentkezési határidõ: 2004. június 26. Fadd-Dombori: 2004. aug. 16--augusztus 21. -- jelentkezési határidiõ: 2004. augusztus 2. Részvételi díj: 1500 dinár. További információk és a jelentkezési lap igényelhetõ a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalában a 024/524-534-es telefonszámon, elektornikus úton, az office@mnt.org.yu levélcímen, minden munkanapon 8.00 és 18.00 óra között, illetve letölthetõ az MNT honlapjáról ( www.mnt.org.yu ). Kapcsolattartó személy: Ábrahám Krisztina |
|
|
Címoldal | Külföld | Kitekintõ | Belföld | Közéletünk | Közelkép | Szabadka | Újvidék | Tiszavidék | ex YU/HU press | Mûvelõdés | Sport | Mozaik | Közös íróasztalunk | Lapzárta | Dokumentumok |