2004. november 4., csütörtök
Magánosítani vagy sem?
A kisebbségi kérdés politikai kérdés. Nem lehet semmilyen gazdasági eredményesség függvénye, hogy életképes-e egy kisebbségi lap, rádió vagy tévéállomás, esetleg műsor. Ilyen szempontból szinte mindegy, hogy milyen vállalati formában működik egyik vagy másik média hiszen az államnak kötelessége támogatni azt. Természetesen alapkérdés, hogy mely lapokat, sajtóházakat illetve közülük hányat, s milyen mértékben. A behatárolt piaccal rendelkező kisebbségi média szempontjából ezek a mutatók a túlélést jelentik, illetve kisebbségi jogok tiszteletben tartásának fokmérői is.
A hét végén a S.E.E.M.O. által szervezett nemzetközi médiatanácskozáson éppen ezért, mint a délkelet-európai közös médiagond szerepelt a kérdés. A szakemberek abban egyetértettek, hogy a kisebbségi média mögött az államnak fel kell sorakoznia. Anyagilag kötelessége támogatni, hiszen a kisebbségi jogok megvalósításáról van szó, illetve az azonosságtudat megőrzéséről. Leszögezték, hogy a kisebbségi média mögött szilárd anyanyelvű oktatásnak kell állni.
Szerbiában a magánosítás folyamatában legkevésbé a média van jelen. Nem csoda, hiszen valamennyi sajtóház tart attól, hogy a tulajdonos beleszól a szerkesztéspolitikába. A délkelet-európai médiaszakemberek palicsi tanácskozásukon azonban arra figyelmeztettek, hogy a magánosítás egyúttal az állammal szembeni távolságtartást is jelentheti. A szerbiai médiapiacon káosz uralkodik. A helyi médiában nagyrészt alacsony bérezésű és képzetlen újságírók dolgoznak. Szabályozás híján illegálisan működik a helyi elektronikus média nagy része. Mivel pénzük nincs, tehát csak kevés saját gyártású műsort készítenek. Ugyancsak a pénzhiányra vezethető vissza, hogy a helyi médiában dolgozók nem képezik tovább magukat. Mivel a piacról nem tudnak megélni , rászorulnak az állami támogatásra, de ezért a támogatásért az állam elvárja a szolgálatot. A választások idején egyértelműen lemérhető volt, hogy milyen hatással van a hatalom a médiára.
A jelenlegi előírások értelmében 2005-re Szerbiában az állami szerveknek át kell adniuk az alapítói jogokat. Egyik út a magánosítás, a másik pedig, mint ahogyan elhangzott a palicsi tanácskozáson a civil szféra bevonása a sajtó világába. Ezzel tulajdonképpen egyfelől ellenőrizhetné a civil szféra az államot, mennyiben tesz eleget a támogatási kötelezettségének, másfelől megnyílna az út az európai és a regionális pályázatok előtt is, hiszen immár nem állami lapok vagy állami rádióállomások pályáznának, amelyek gyakran azért nem kapnak támogatást, mert állami tulajdonú médiának nem adnak pénzt. Klemm József, az MNT intézőbizottságának tájékoztatási megbízottja kiemelte, hogy már most léteznek médiafejlesztési programok a Duna-Tisza-Körös-Maros eurorégiós pályázatokon. A civil szféra bevonásával megoldódna a helyi rádiók nagy gondja is, amelyről Biacsi Antal, a Szabadkai Rádió igazgatója beszélt, nevezetesen, hogy a többnyelvű, közszolgálati szerepet vállaló rádiók sorsa kilátástalan abban az esetben, ha nem áll mögöttük az önkormányzat, hanem valamely tulajdonos. Mint a Szabadkai Rádió igazgatója kiemelte, veszélybe kerülhet a 20 vajdasági helyi rádióállomás, melyek közszolgálati szerepet töltenek be. A jelenlegi szabályozás értelmében az elektronikus média privatizálását 2006-ra odázták el. A hazai médiaszakemberek egyöntetű véleménye volt, hogy az elodázás tulajdonképpen azért történt, mert az állam nem tud mit kezdeni az elektronikus médiával. Vajdaságban van a legtöbb többnyelvű és kisebbségi média. Nem csupán az a kérdés, hogy ki lesz a kisebbségi és a többnyelvű média tulajdonosa, hanem ugyanilyen fontossággal bír az a kérdés is, hogy miből tudja fenntartani magát. Az Európai Unió országaiban az anyaország 50 százalékos támogatást nyújt a kisebbségi médiának. Nálunk rendszeresen folyósított anyaországi támogatás nincs, de kétségtelen, hogy Magyarország anyagi támogatása nélkül a Magyar Szó nem tudta volna túlélni a miloševići időket. Általában véve azonban Szerbiában az anyaországból érkező támogatások mindig a két ország jó vagy rossz viszonyának függvénye. Ha Szerbia a kérdéses országgal jó viszonyban van, akkor jó szemmel nézi a segítséget, ha nem, akkor már gondok lehetnek. A szerbiai sajtó a nemzetközi támogatásoknak köszönhetően más forrásokból is kapott támogatást. Így például az IREX jelentős támogatást nyújtott a szerbiai sajtónak. Az alapítvány képviselője a palicsi tanácskozáson bejelentette, hogy a szerbiai sajtó 2006-ig biztosan számíthat támogatásukra. Külön kiemelte, hogy az eddigieknél nagyobb figyelmet szentelnek majd a kisebbségi médiának és ezen belül is kiemelkedő helyet kap támogatási programjukban a továbbképzés.
A szerbiai médiahelyzet zavaros. Ahhoz, hogy letisztuljon a kép, olyan szabályozásra van szükség, állapították meg a szakemberek, amely kimondja a kisebbségi sajtó védelmét, a közszolgálatiság fontosságát és megvalósítható feltételeket szab a privatizációhoz. A jelenlegi előírások ugyanis megvalósíthatatlanok: a helyi rádiók például nem rendelkeznek tőkével. Tehát nincs mit magánosítani. Az épület, amiben működnek, állami tulajdon, a felszerelés általában önkormányzati tulajdon, amivel rendelkeznek, az a szellemi tőke. De vajon ki az, aki megveszi a szerkesztőséget? Ha viszont a kérdéses határidőig nem adják át az önkormányzatok a rádiókat, akkor a jelenlegi előírások szerint be kell zárni őket. S ha bezárnak egy-egy helyi közszolgálati rádiót, akkor nem csak néhány újságíró megélhetéséről van szó, hanem olyan értékek vesznek kárba, amelyeknek a kiépítése több évtizedes munka volt, továbbá a közösség, s ebben az esetben a kisebbség és többség egyaránt károsul, mert a kereskedelmi adók nem helyettesíthetnek például egy négy nyelven műsort sugárzó Szabadkai Rádiót.
KABÓK Erika
Élni kell az alkotmány nyújtotta jogokkal
Majd két hónapja, hogy Lendván átadták rendeltetésének a Színház- és Hangversenyterem impozáns épületét, amit a szlovéniai magyarok szerényen csak kultúrotthonként emlegetnek. A rendezetlen pénzügyi viszonyok és a pénzhiány (Szlovéniában is van ilyen!) miatt az építkezés többször szünetelt és tíz év kellett mire felépült az ismert magyar építész Makovecz Imre tervei alapján. A beruházás összértéke 1,6 milliárd tollár volt, ami majd 6,5 millió eurónak felel meg, és többségét a szlovén állam és község biztosította, valamint a költségek nyolc százalékát a magyar állam támogatta.
Esti fényárban is lenyűgöző a Színház- és Hangversenyterem
Pozsonec Mária, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője
A 444 üléses színház és koncertteremben az elsők között vendégszerepelt Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes, valamint, mint már arról beszámoltunk az Újvidéki Színház három előadással. A Chicago musicallel, Örkény Macskajátékával és a Domonkos István műveiből készült Via Italia című darabbal. Az újvidéki társulattal tartottak a Magyar Szó munkatársai is. És nem szalasztottuk el az alkalmat, hogy az egyik előadás után a kultúrotthon kellemes kávézójában elbeszélgessünk Pozsonec Máriával, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselőjével, aki oroszlánrészt vállalt az épület építéséhez szükséges anyagiak megteremtésében.
– Nagyon kell szeretni azt amit csinál az ember, és nagyon kell szeretni azokat, akikért csinálja. Emellett kellett egy olyan alkotmány, melynek lehetőségeit is ki kellett tudni használni – mondta a parlamenti képviselőnő beszélgetésünk elején. – A szlovén alkotmány értelmében a Muravidék magyarságának kollektív jogai és külön jogai vannak, vagy más szóval pozitív diszkrimináció illeti meg a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és az anyaországgal való kapcsolattartás terén. A pozitív diszkrimináció értelmében a magyar és az olasz kisebbséget egy-egy parlamenti hely illeti meg a szlovén parlamentben. Mert egyébként a maroknyi magyar nem tudna hangot adni követeléseinek. Én ezt nagyon komolyan vettem és ezeket a leírt jogokat próbáltam meg is valósítani. A Színház- és Hangversenyterem mellett a falvakban is sikerült felújítanunk a művelődési egyesületeket. Ez az épület is előbb művelődési háznak indult, majd amikor kész lett rájöttünk, hogy annak mégsem nevezhető így lett Színház- és Hangversenyterem. A muravidéki magyarság majd két hónapja vette birtokába a létesítményt és a látogatottság alapján megállapítható, hogy magáénak érzi. Ezáltal is a gyökerek mélyebbre kerülnek, a magyarság közelebb kerül egymáshoz és a kultúrához. Általa is kulturális központja lesz Lendva és ez az épület a muravidéki magyarságnak. Talán visszakap egy kicsit abból, ami a középkorban volt és amit akkor jelentett ennek a tájegységnek.
Nagy sikere volt Lendván is a Chicago musicalnek
Fellépés előtt, a tágas öltözőben kaptuk lencsevégre Nagypál Gábort
Pozsonec Mária, akit az ősszel ötödször választottak meg a szlovén parlamentbe a muravidéki magyarok, több szállal fűződik Vajdasághoz. Szabadkán végezte a tanítóképzőt, majd az Újvidéki Egyetemen a magyar tanszéket. Beszélgetésünkben ezeket az emlékeket is felidézte:– Szabadkán sokat kaptam tudásban, világnézetben, emberségben és ragaszkodásban. Nehéz körülmények közül indultam el innen. Egy fakofferral, amiben főleg alma volt. Hivatást, állást, szakmát kaptam. Amikor hazakerültem, az Őrségben, egy kis faluban kezdtem tanítani a kétnyelvű oktatás első lépéseit. Egy ideig mint osztálytanító, majd mint magyar szakos tanár az általános, majd a középiskolában, aztán pedig tanfelügyelő lettem. Nagyon szerencsés időszak volt ez a számomra, nagyon szerettem tanítani. Sokszor jártam annak idején Vajdaságban, Jó Pajtás versenyekre, pedagógiai továbbképzésekre. Aztán 11 évvel ezelőtt a muravidéki magyarság beválasztott a szlovén parlamentbe és azóta vagyok képviselője az itteni magyarságnak.
A képviselőnő élvezte a produkciót és örömét fejezte ki, hogy a vajdaságiak az elsők között léphettek a Színház- és Hangversenyterem színpadára. Örömét fejezte ki lapunknak az Újvidéki Színház igazgatója is, László Sándor is, aki, mint bevallotta bizonyos szorongással indult társulatával Szlovéniába.
Makovecz tervező a magyar falut idézte meg az épület belterében
– Szinte hihetetlennek tűnt az indulás előtt néhány nappal is, hogy tizennégy év után ismét találkozunk a régi ismerősökkel, a muravidéki magyar közönséggel. Akkor is, ha már hónapokkal korábban kezdtük az utazás szervezését. Kicsit nehéz volt az érkezés (két órát várt a busz a szlovén határon!) a határőr erődemonstrációja miatt. Talán érzékeltetni akarta velünk, hogy honnan érkezünk és pszichikai nyomást akart ránk gyakorolni. Ez persze nem minket, hanem az illetékes szerveket minősíti. Ezt leszámítva nagyon nagy öröm számomra és a társulat számára, hogy itt lehettünk. Sikerként könyvelem el, hogy mégiscsak sikerült ezt a vendégszereplést összehozni. A szervezőkben is, és bennünk is volt akkora elszántság, hogy létrejött ez a találkozás. Amit azért is fontosnak tartok, mert elloptak tőlünk 14 évet. A muravidéki magyarság és az Újvidéki Színház régi ismerősök, számítottunk egymásra, minden évben találkoztunk, vendégszerepeltünk előadásainkkal. Aztán közbeszólt a politika és 14 hosszú évig szünetelt ez a közreműködés. Ami nem azt jelenti, hogy nem tudtunk egymásról, nem tartottuk számon egymást, nem követtük egymás munkáját. Két évvel ezelőtt újra találkoztunk Kepe Lilivel, aki felvállalta bemutatkozásunk szervezését Lendván. Örülök, hogy három előadással szerepeltünk. Mert ezek keresztmetszetét adják az Újvidéki Színházban felmutatott utóbbi négy-öt év munkájának. Ezekből az itteni közönség láthatja hol tartunk, milyen előadásaink vannak, milyen műfajokat művelünk. Megható volt a törődés, amivel itt találkoztunk. Joggal mondhatom ezt, mert sokat utazunk és sok helyen vendégszerepelünk. A régi kedves vendéglátást tapasztaltuk. Úgy a vendéglátók részéről, akik mindent megtettek, hogy otthon érezzük magunkat. Valamiféle békesség, biztonságérzet érződik itt, amiből viszünk haza is. És a közönség is nagyon szépen fogadta a darabokat. Jóleső érzés, amikor egy ekkora nézőtér megtelik. Nyitottan és örömmel fogadtak és visszavárnak bennünket.
A 444 férőhelyes terem lehetőséget ad az igényesebb produkciók vendégszereplésére is
Jelenet a Domonkos-mű alapján készült Via Italiából
Az Újvidéki Színház igazgatója arról is tárgyalt a szlovéniai vendéglátókkal, hogy a jövőben visszaálljon az a korábbi gyakorlat, hogy rendszeresen jelen legyenek a muravidéki magyarság kulturális életében. Még ha az nehezen ismételhető meg, hogy minden évben három előadással szerepeljenek egyhuzamban, de egy-egy előadással, amit nem csak Lendván, hanem több helységben is bemutatnánk, talán kivitelezhető lenne.
SZÁNTÓ Márta
A nemzeti öntudat formálásának központja
Göncz László, a lendvai központú Muravidéki Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója a nyolcvanas években mint művelődési szervező működött együtt a vajdasági magyarság kultúrintézményeivel, egyengette a szlovéniai és vajdasági magyar kapcsolatokat. Ezek a jól ismert okokból a kilencvenes évek elején megszűntek. 1994 januárjában alakult meg a magyar nemzetiségi intézet, mely több tevékenységet foglal magába. Az intézet azóta terebélyesedett, és jelen pillanatban majd tíz egyént foglalkoztat. Szerteágazó munkájával a szakintézmények között egyfajta értéket képvisel a muravidéki magyarságon belül. És ismételten felvette a kapcsolatot Vajdasággal.
* Melyek azok a fontosabb tevékenységi csoportok melyekkel foglalkozik a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet?
– Öt csoportra osztható a tevékenységünk. Az egyik, hogy fölkaroljuk és koordináljuk a műkedvelést. A Muravidéken működő hatvan csoportot, ami viszonylag nagy létszám. Szakembereket biztosítunk, kapcsolataikat ápoljuk, mert szinte mindegyiknek valamely magyarországi egyesülettel van kapcsolata. Egykor Vajdasággal volt ilyen szoros a kapcsolat, de miután a kilencvenes években ez Vajdasággal megszűnt, az anyaországgal és Csallóközzel, a felvidéki magyarokkal építettük ki a kapcsolatot. A hatvan együttesben vannak a klasszikus értelemben vett több szekciót működtető művelődési egyesületek. Ezek településeken tevékenykednek. Általában dominálnak a népdalkörök és néptánccsoportok, de az utóbbi időben egyre szaporodnak a hímző-szakkörök. Gyönyörű alkotások születnek, főleg az eredeti, hetési hímzést hozták vissza, aminek mi nagyon örülünk. A másik típus az iskolák keretében működő amatőr művészeti csoportok, amelyeknek szintén mi biztosítjuk a szakmai hátteret. Fedezzük a szakemberek utaztatását, tiszteletdíját. Egy-egy nagyobb műsor vagy vendégszereplés támogatását is felvállaljuk. Jövő évre vonatkozóan épp most terjesztik be a nagyobb programokra a kérelmeket, amit ők maguk bírálnak el. Ugyanis a kuratóriumnak minden egyesületből van tagja. A támogatás állami költségvetésből történik, a pénz pedig általunk jut el hozzájuk.
* A következő nagy terület a szlovéniai magyar könyvkiadás.
– 1994-től a Muravidéken gyakorlatilag a könyvek kilencven százalékát mi adtuk/adjuk ki, ami évente öt-hat kiadványt jelent. Ezenkívül van egy folyóiratunk, a Muratáj és egy évente megjelenő kiadványunk, a Naptár. A többi szociográfia, szépirodalom, történelem, néprajz. Itt is pályázati rendszer alapján kapnak általunk támogatást az alkotók. Külsős recenzensek bevonásával próbáljuk meg a lehető legobjektívebben elbírálni a kéziratokat. Az elmúlt két évtizedben több mint kétszáz magyar nyelvű kiadvány jelent meg, ami egy ilyen kisközösség számára jelentős értéket képvisel. A harmadik, szintén nagyon fontos terület az anyanyelvápolási programokat, a nemzeti öntudatformálásnak minden formáját felöleli. Névlegesen a kétnyelvű tanintézmények számára mi szervezzük a különböző tanulmányi versenyeket, irodalmi vetélkedőket, irodalmi pályázatokat, szavalóversenyeket, nyári anyanyelvi táborokat. Utóbbiból hatot-hetet egy évben. A Kelepelő tábornak, melynek mi voltunk a kezdeményezői és nyolc esztendeje szervezzük, nagy sikere van. Valamint két ízben Vajdaságban is nagyon szép napokat töltöttek a gyerekeink.
* Az Újvidéki Színház vendégszereplését is az intézet szervezte. A nemzeti öntudat formálása, erősítése a műsorszervezést is magába foglalja.
– Az intézet tevékenységébe tartozik az irodalmi, a különböző színházi, zenei programok szervezése. Ennek palettája a Színház- és Hangversenyterem megnyitásával szélesedett. A kezdésre két „injekció” volt ez, amivel élni kellett és racionálisan felhasználni. A jövő pedig majd megmutatja, hogy mennyire tudjuk működtetni, vagy valamilyen más formát kell majd kitalálni.
* Milyenek az első tapasztalatok?
– A létesítmények kisugárzása akkora, hogy nem csak a magyarokat, hanem a szlovénokat és Magyarországról is ide vonzza a közönséget. Nagykanizsától Muraszombatig, Csáktornyától Körmendig jelentős érdeklődés tapasztalható. Fölfigyeltek erre a létesítményre és a Bánffy Központra, mert a kettő párhuzamosan jött létre, de együtt próbál lüktetni. Bár szervezetileg a Színház- és Hangversenyterem önálló, a Bánffy pedig a magyar intézet keretében működik. De a műsorszervezés nehezen választható el egymástól. Mindkét létesítménynek jó a visszhangja. Az első tapasztalatok a vártnál pozitívabbak, bár egy évnek azért csak el kell telnie, hogy mérvadó konzekvenciákat lehessen levonni.
– Mivel nem volt más intézmény, ahol a tudományos-kutató munka kibontakozhatott volna a magyar közösségen belül (mert Ljubljanában van kutatóközpont, de az mégsem kutatja úgy a múltat, ahogy mi kutatjuk a saját múltunkat-jelenünket), fontosnak tartottuk, hogy fölkaroljuk ezt a tevékenységet is. Ez a történelmi-, a néprajzi- és a szociográfiai kutatásra szorítkozik. Valamennyire irodalomtörténeti is, de ezt inkább a maribori magyar tanszék fedi. A projektumok között volt néprajzi gyűjtemény létrehozása, néprajzi, levéltári tábor szervezése, aminek anyagát aztán felhasználjuk a helytörténeti kiállításoknál. Sikerült bizonyítanunk és a Magyar Tudományos Akadémia listájára is fölkerültünk. Köztestületi tagok vagyunk, számon tartják a tudományos műhelyünket.
* És mi az ötödik működési terület?
– A Bánffy Központ, mely most kapcsolódott az intézethez. A magyar könyvesbolttal, ingyenes internetkávézóval, konferenciateremmel ellátott központ mindazt szeretné nyújtani, amit máshol nem találnak meg a muravidéki magyarok. Főleg a fiatalok spontán bevonása a cél. A magyar kultúra, a magyar nyelv megszerettetése egy kicsit más módszerekkel, mint az iskolában, vagy a családban, a templomban. Megpróbálunk olyan programokat kínálni, amelyek eddig hiányoztak. A Bánffy Központ polgári kultúrát szeretne sugározni, ami az egész térségből, nem csak a Muravidékről kiiktatódott, hogy ne használjak erősebb szót. Azt a társasági, spontán közösségi életet próbáljuk visszavarázsolni, ami a 19. és 20. század fordulóján létezett. Az internetes, rohanó világban megpróbálunk intimebb és bensőségesebb szituációkat teremteni, hogy itt tartsanak közgyűlést, itt üljenek le társalogni. És máris nagy az érdeklődés, másfél hónap alatt, amikor hivatalosan a kávézó rész még nem is működik, legalább húsz különböző ilyen alkalom volt.
A művelődési intézet és a Bánffy Központ, bár külön intézmény a gyakorlatban együtt működik és egyik markáns tevékenysége a magyar kultúra általános terjesztése. Túl lépni a nemzetiségi dimenziókon, egy új minőséggel még inkább megerősödni magyarságunkban. Szlovéniában nincs klasszikus értelemben vett magyar intézet, mint Prágában vagy Bécsben. De mivel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tervez egy ilyen intézetet itt is létrehozni, olyan tárgyalásokat folytattunk, hogy egy bizonyos részét a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet karolná föl. Persze nem lesz ez klasszikus központ, nem is akarunk azok lenni, mert elsősorban az itteni magyarság miatt vagyunk, de mégis vállalhatjuk a közvetítő szerepet a nagyobb kiállítások, irodalmi estek szervezésében, műfordításban is részt vállalhatunk. Ezzel olyan legitimitást kaphatunk, ami minőségi növekedést jelenthet és egy-két esztendő múlva, a muravidéki magyarság kultúrája és a nyelve terén presztízsteremtő hatása lehet. Mert sajnos azt kell tapasztalnunk, hogy a magyar nyelv valahol a második helyre került a szlovénnal szemben. Az elmúlt nyolcvan esztendő megtette a magáét.
* A jövőben megélénkül az együttműködés a vajdasági magyar kulturális intézményekkel?
– Ezt az együttműködést van aki nosztalgiaszinten kezeli. Bár sokan olyanok is vállalnak szerepet ebben a kapcsolat felújításban, akiknek nincs nosztalgiaalapjuk. Nekik a vajdasági magyarság egy nagyon fontos közösség, népesebb, mint a muravidéki magyarság, és olyan művészeik, íróik vannak, akikre föl lehet nézni, akiktől tanulni lehet. A színház mellett együttműködünk a Vajdaság Magyar Művelődési Szövetséggel, irodalmi programokban, táborok szervezésében, ezek a fiatalabb nemzedékeket is arra ösztönzik, hogy keressék a kapcsolatot a vajdasági magyarsággal.
SZÁNTÓ Márta