Marketing





Eupalyazat



Hungarian Human Rights Foundation
Magyar Szó online
2005. március 23., szerda

Sikertelen kísérlet

Mindössze tíz percig tartott a VMSZ és a VMDP közötti együttmûködést szorgalmazó tárgyalás

-- Abban az esetben vagyunk hajlandóak tárgyalni, együttmûködni,ha tárgyalópartnereink betartják az elemi viselkedési normákat, de Ágoston András és munkatársai errõl nem akartak szót ejteni, nem írták alá az általunk néhány hónappal ezelõtt eljuttatott viselkedési kódexet. Ezért szakadt meg a tárgyalás -- mondta a pártelnök. Ezzel kapcsolagban Dudás Károly, a pártkapcsolatok építésével megbízott alelnök arról szólt, hogy noha figyelmeztették a VMDP-t, szüntessék be a mocskolódást -- ami elsõsorban önkormányzati szinten a VMSZ politikusaival szemben folyik -- nem voltak erre hajlandók. Szerinte a sikertelenség mögött az is meghúzódik, hogy a VMDP nem képes felbecsülni saját politikai súlyát. Az alelnök sajnálatát fejezte ki, hogy nem jutottak dûlõre, mert a magyar állampolgárság és a magyar kormány által javasolt ún. speciális vízum kérdésének ügyében biztosan egyet tudtak volna érteni. A speciális vízumot, amely a határsáv harminc kilométeres körzetére kiterjesztett vízummentességet tenné lehetõvé, a jelek szerint egyik párt sem tarja jó megoldásnak, de mint kiemelte, a VMSZ önállóan is meg tudja gyõzni a magyar kormányt, hogy tévúton jár, amikor ezt a speciális vízumot be akarja vezetni. A VMSZ a kettõs állampolgárság ügyében nem tágít. Nem tudott közös nevezõre jutni a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt -- hallottuk Ágoston Andrástól, a VMDP elnökétõl sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, a VMDP szerint a vajdasági magyarokat érintõ kérdésekben a magyar pártoknak együtt kell mûködniük, ezért is szerették volna felvenni a kapcsolatot a VMSZ-szel. Ez azonban nem valósult meg, ugyanis a VMDP nem kívánta aláírni a Kasza József, a VMSZ elnöke által javasolt viselkedési kódexet. A kódex visszautasítását Ágoston András azzal indokolta, hogy az együttmûködõ feleknek nem kell egymás hibáit elnézni. Elmondásai szerint, ha valamelyik párt törvénytelenül cselekszik, a másik a bíróságtól kérhet jogorvoslatot.
Ágoston Andrástól megtudtuk továbbá azt is, hogy a tanácskozás napirendjén a kettõs állampolgárság kérdése, valamint a speciális vízum megvitatása szerepelt. Kiemelte, hogy mivel ennek a vízumnak csupán határforgalmi szerepe lenne, amely 40-50 kilométeren belül érvényes csupán, a VMDP ellenzi az elfogadását. Szerintük ez megosztaná a vajdasági magyarokat, hiszen nem mindenkinek a hozzátartozója lakik a megszabott zónán belül.

S. K. Á., mh

A magyar szerkesztõségekre ne vonatkozzon a leépítés

Az Újvidéki Rádió és Televízió magyar szerkesztõségei a kilátásba helyezett újabb elbocsátások kapcsán követeléssel fordultak Szerbia elnökéhez, Szerbia miniszterelnökéhez, Szerbia kormányának Nemzeti Kisebbségi Tanácsához, a Szerbiai Mûsorszórási Tanácshoz, a Szerbiai Képviselõházhoz, a Tartományi Képviselõházhoz, a Tartományi Végrehajtó Tanácshoz, a Magyar Nemzeti Tanácshoz, az EBESZ-hez, az Európai Parlamenthez, az Európa Tanácshoz, a SEEMO-hoz, a tartományi ombudsmanhoz, a Helsinki-bizottsághoz, az SZRT igazgatóbizottságához, hogy:
* a rádió és televízió magyar szerkesztõségeire ne vonatkozzon a leépítés,
* senkit se bocsássanak el a két szerkesztõségbõl, a nyugdíjba vonulók vagy önként távozók munkahelyét pedig ne szüntessék meg, mert ez automatikusan a mûsorok minõségi és mennyiségi romlását vonná maga után, hiszen már a meglevõ létszámmal sem tudjuk maradéktalanul teljesíteni a közszolgálatiságból eredõ feladatokat,
* a rögtönzött és romboló hatású intézkedések helyett a hatályos törvény értelmében mielõbb hozzák létre a vajdasági közszolgálati rádiót és televíziót, és ezen belül -- a szerzett jogok elismerésével -- pontosan határozzák meg a magyar nyelvû mûsorok helyét, szerepét, terjedelmét, finanszírozásának módját és az ehhez szükséges szerkesztõségi létszámot,
* az RTV legfelsõbb vezetõségében legyen magyar tájékoztatási szakember.
Tudatában vagyunk annak, hogy mindez politikai elhatározás kérdése. Ezért az illetékesektõl követeljük, hogy tegyék lehetõvé a teljes körû anyanyelvû kisebbségi tájékoztatást az alkotmánnyal, a hatályos törvényekkel és az Államközösség nemzetközi kötelezettségeivel összhangban.

Újvidék, 2005. március 22.
Az Újvidéki Rádió és Televízió magyar szerkesztõségei

Szegényes, de több pénz nincs

Zomborban végre elfogadták a költségvetést

Csaknem három hónap után, a zombori községi tanács hétfõn elfogadta az idei évre szóló költségvetési tervet, és ennek valóban végsõ ideje volt, hiszen a határidõ, március 31-e rohamosan közeledik. Tegnap összeült a képviselõ-testület, és ugyancsak ezzel a fontos témával foglalkozott. Maratoni vita után a tanácsnokok többsége támogatta a határozati javaslatot.
A költségvetés összege 822 millió dinár. A bevételek 10,8, a kiadások 19,6 százalékos növekedését irányozták elõ a tavalyi esztendõhöz viszonyítva. A legjelentõsebb összeget a község falvainak kommunális beruházásaira irányozták elõ, erre a célra 44 százalékkal több pénzt fordítanak, mint tavaly. A községi tanács tegnapelõtti ülésén a 24-bõl 23 módosítási javaslatot fogadott el, elvetette viszont az Új-Szerbia párt azon javaslatát, hogy ötmillió dinárt juttassanak az Energana távfûtõmûveknek, hogy ezzel is segítsék a távfûtés élvezõit, akik egész Szerbiában a legtöbbet kénytelenek fizetni a szolgáltatásért. Errõl folyt hosszan a vita, a hatalmon levõ pártok, az úgynevezett harmadik tömb (SZRP, SZDP, SZMM, VSZL, VMDK, G17 Plusz, Új-Szerbia) tanácsnokai elvetették az Új-Szerbia módosítási javaslatát, ellenezték az ellenzékben levõ demokraták is, úgyhogy végül is a beterjesztõk visszavonták.
Dr. Jovan Slavkoviæ községi elnök arra emlékeztetett, hogy csaknem negyed évig a költségvetés meghozása nélkül mûködött a község, ám a szakszolgálatoknak köszönhetõen végre mögöttünk van ez az idõ, a községi tanács elfogadta a tervjavaslatot, habár nem volt egyöntetû a határozat. Az eszközök korlátozottak, nem jut mindenre, nem lehet minden igényt kielégíteni. Hozzátette: ezentúl lesz költségvetési revizor, és ezzel lehetõvé válik a költségvetési eszközök elosztásának, felhasználásának megfelelõ ellenõrzése.
Miodrag Sekuliæ azt mondta, szegényes ugyan a büdzsé, de igyekeztek a legésszerûbben elosztani. A tizenöt falunak tízmillió dinárral többet folyósítanak a tervezettnél, amit kommunális célokra fordítanak. Elismerte, hogy az Energana igen súlyos helyzetben van, és magas a fûtési díj, de vajon ki segít azokon a szegényeken, akik nem vehetik meg a szenet?
Megváltozott az arány Zombor és a falvak támogatása között. Az új költségvetés szerint az eszközök 65 százalékát a város kapja, a többit pedig a falvak, míg azelõtt sokkal kedvezõtlenebb volt az arány ez utóbbiak szempontjából. A módosítási javaslatok elfogadásának köszönhetõen az idén a korábbinál több pénzt kap a Soko Sportközpont, hogy helyrehozzák a nagyon rossz állapotban levõ Mostonga Sportcsarnokot, hétezer dinárt juttatnak minden újszülöttnek, csaknem másfél millió dinárt fordítanak a Mezõgazdasági Egyetem zombori kihelyezett tagozatának mûködésére és egyéb újdonságok is lesznek a költségvetési eszközök felhasználását illetõen.
Ezúttal is a Šešelj kitûzõt viselõ radikálisok álltak legtöbbször a mikrofonhoz, és folyamatosan bírálták a demokratákat, elsõsorban vezetõjüket, Stevan Kesejiæet. A költségvetés elfogadása után még számos kérdés szerepelt napirenden. Megvitatták és elfogadták a községi adminisztratív illetékekre vonatkozó határozati javaslatot és egyéb határozati javaslatokat, továbbá a községi ügyész tavalyi évre vonatkozó jelentését. Több mint hat órán át tartott a tegnapi képviselõ-testületi ülés, az új összetételû testület tehát nem hagyott fel eddigi gyakorlatával.

H. Á.

Eltérõ elképzelések

Aca Ðukièin, a reformisták megbízott elnöke lemondott tisztségérõl

Aca Ðukièin nyilvánosan is bejelentette, lemondott a Vajdasági Reformisták megbízott elnökének tisztségérõl, azzal, hogy marad a közgyûlés elnöke, tehát egyelõre nem lépett ki a pártból. Ðukièint, aki egyébként Törökbecse polgármestere, néhány hónappal ezelõtt választották meg erre a posztra, azt követõen, hogy Miodrag Isakov lemondott a pártlenöki tisztségrõl. A megbízott elnök mellett akkor négy alelnököt is megválasztottak, akik a jövõben kollektív testületként vezetik a pártot.
A tegnapi újvidéki sajtótájékoztatón Aca Ðukièin azzal indokolta meg lépését, hogy nem tud egyetérteni azzal az irányvétellel, melyet a többség támogat. Mint ismeretes, hat kisebb vajdasági párttal társulva a reformisták egy vajdasági tömb megteremtésén dolgoznak. A megbízott elnök ezzel szemben a párt erõsítése mellett szállt síkra, tehát hogy az önállóan haladjon tovább, vagy pedig társuljon a Szociáldemokrata Párttal. Ez utóbbi opciót azért tartotta jónak, mert az alkotmányt Belgrádban hozzák meg, és a vajdasági javaslatok csak abban az esetben kaphatnak zöld fényt, ha azokat olyan párt is támogatja, amely az egész Szerbia területén tevékenykedik.
-- Meggyõzõdésem, hogy Vajdaságnak egy egységes szociáldemokrata beállítottságú pártra van szüksége. Nem látom értelmét egy új párt létrehozásának, különösen ha az relatív jelentéktelen, kisebb párt lenne. A hét vajdasági párt között nincs jelen a két legnagyobb regionális párt, a VSZL és a VMSZ, nélkülük viszont nem hozható létre egy valóban befolyásos vajdasági tömb. A pártok közül, melyekkel a reformisták az egyesülésrõl tárgyalnak, egyeseknek még a nevét sem tudom, és hiszem, hogy tagságuk elenyészõ. Sértõnek találom, hogy most ilyen könnyen lemondjunk identitásunkról, holott a Nebojša Èoviætyal folytatott tárgyalások folyamán erre semmiképpen sem voltunk hajlandóak. Senkit sem kívánok megakadályozni elképzeléseinek a végrehajtásában, de mivel ezt nem támogatom, inkább visszahúzódok. A jövõben is a szociáldemokrata irányvételt támogatom, és síkraszállok Vajdaság autonómiájáért. Amint a reformisták elveszítik identitásukat, kilépek a pártból, és esetleg másutt igyekszem harcolni elveimért.
Ðukièin a reformisták képviselõje a tartományi parlamentben, és mint mondta, mindaddig, amíg ez a párt létezik, az õ képviselõjük marad. A mandátum nem a pártot, hanem õt illeti meg, jelenleg is a DP képviselõi csoportjának tagja, és a jövõben is az marad. Végezetül kiemelte, nem tartozik azok közé, akik igyekeznek maguk köré tömöríteni a tagságot, és ily módon megosztják pártjukat. Hozzáfûzte, egyéni döntést hozott, amely nem irányul senki ellen, és ha belép más pártba, ezt is önállóan teszi.

O. K.

Elszámolás a múlttal

A VSZL nagybecskereki sajtótájékoztatójáról

A VSZL nagybecskereki helyi szervezete keddi sajtótájékoztatójának témája az országban egyre drasztikusabb méreteket öltõ erõszak elterjedése volt. Nagyban érkeznek címünkre a nem törlesztett számlák a kilencvenes évekbõl – ezekkel a szavakkal kezdte beszámolóját Dragan Nedeljkov sajtószóvivõ, majd elmondta, hogy országunkban az erõszak elérte azt a szintet, amely a lehetõ legjobban tükrözi a miloševiæi hatalom vírusának a következményeit. A legdurvább erõszak mindennapi alkalmazása, rablások, hideg- és tûzfegyverek, politikai gyilkosságok és bûnözõk csoportosulásainak egymás közötti leszámolásai maguk után vonták, a családtól kezdve az iskolán keresztül a hatalmi szervekig, valamennyi társadalmi intézmény tekintélyének a megromlását, és nagy mértékben kihatottak a fiatalok „fejlõdésére”. Közülük sokak számára az értékrendszert mindenekelõtt szesz, narkotikumok, vastag láncok és dzsipek alkotják, és ez a világnézet az egyetlen válaszuk a nyomorra és a szegénységre.
Nedeljkov szavai szerint a ligások nagy bizonyossággal állítják, hogy a szomorú történetnek még mindig lehetetlen elõrelátni a végét, és hogy a fiatalkorúak továbbra is negatív utcahõsök lesznek. Éppen a ligások emelték fel a szavukat tizenöt évvel ezelõtt az ex-Jugoszlávia területén folytatott háborúk, a szerb társadalom elferdülésének egyik fontos elõidézõje ellen. Ezt az állapotot Miloševiæ politikai követõinek korrumpált és rabló hatalma idézte elõ – mondta Nedeljkov, majd kihangsúlyozta, hogy még mindig nem létezik kellõ szándék és elszántság ahhoz, hogy a fiatalok körében ez a negatív irányvonal megszûnjön. Még mindig a legtöbbet a következményekkel foglalkozunk. A rendõrség ügyeletessége az iskolák elõtt, kijárási tilalom az oktatási intézményekbõl, szeszes ital felszolgálása és cigarettaárusítás megtiltása a kiskorúaknak, mind-mind felemás megoldás. Tilalmak, tilalmak és a tilalmak a kamaszok számára még nagyobb kihívást jelentenek. A fiatalkorúak, mint ennek az országnak egyetlen jövõje, sokkal több idõt és szakmai munkát érdemelnek, úgy a családban, az iskolában, mint egyes illetékes intézményekben. Azokat az állításokat pedig, hogy a fiatalok számára szükséges szociológusok, pszichológusok, pedagógusok, politológusok stb. részére nincs elegendõ pénz, mi a VSZL-en belül tagadjuk – mondta Nedeljkov, majd végezetül hozzáfûzte: – Ha van például ajándékokra a hágai vizsgálati fogságban levõk családjainak, akkor a jövendõbeli nemzedék részére is kellene hogy legyen.

S. Z.

BÁCSKOSSUTHFALVA

Megszûnik a Kisújság?

A napokban jelent meg a bácskossuthfalvi Kisújság idei márciusi száma, melyben többek között arról értesülhetnek az olvasók, hogy a helyi közösség idei költségvetésében nem irányoztak elõ eszközöket a lap további megjelenésére. A helyi közösség pénzügyi terveinek megvitatása, az ésszerûsítés, illetve a meglevõ pénzek hatékonyabb elosztásáról nyitott vita keretében döntött errõl a kérdésrõl a tanács.
– Az ötödik évfolyamában járó kiadvány, havi rendszerességgel, nyolc oldalon tájékoztatta a falu lakosságát az aktuális, közérdekû eseményekrõl, illetve az utóbbi idõben az internet segítségével eljutott a faluból külföldre költözött polgárokhoz is – tudtuk meg Besnyi Károlytól, a lap fõszerkesztõjétõl. A 2300-as példányszámban megjelenõ, ingyenes Kisújságot minden háztartásba eljuttatták, melyben a helyi közösség tevékenységérõl, a faluban mûködõ szervezetek munkájáról, a helybeliek szakmai sikereirõl, az iskola életérõl is olvashattak az érdeklõdõk. A múlt évi pályázati támogatásból, melyet az Esély a Stabilitásnak közalapítvány biztosított, még egy és fél szám megjelenésére van lehetõség. A tanácstagok többsége szerint a Topolyán megjelenõ Községi Napló, illetve más községi média, a rádió és a kábeltévé által is megoldható Bácskossuthfalva lakóinak tájékoztatása.

H. E.

Talán mégsem lehetetlen

Az a tény, hogy a nyilvánvalóan általános nemzeti érdekek és témák mindenek ellenére össze tudják hozni a két ellenségeskedõ pártot -- a demokratákat meg a szerb demokratákat --, arra mutat, hogy talán mégsincs minden veszve a két párt majdani együttmûködése szempontjából. Úgy tûnik, a politikai körülmények, nemzetközi megmérettetésünk és megbecsülésünk javulása enyhíthetné, ha nem is törölné el a két, neve és deklarált programja szerint egymáshoz közel, a valóságban pedig szemben álló pártot.
Nem logikus és fõleg nem ésszerû a jelenlegi, mind teljesebb szembenállás felé vezetõ politikájuk. Engem egy kicsit a szovjet kommunistáknak arra a meggyõzõdésére emlékeztet, hogy legnagyobb ellenségük a szocialisták, nem pedig a világimperializmus. Meg arra, hogy ha összevesznek az idegeneknél, mind nagyobb a rokonok, sõt legnagyobb az édestestvérek gyûlölködése. Akik végsõ soron a legjobban hasonlítanak egymásra, s valószínûleg alapjában véve legjobban szeretik is egymást.
Talán azért, mert a másikban, az ellenlábasban saját eltorzult képmásukat, hibáikat és fogyatékosságaikat látják, vélik felfedezni.
A Szerb Demokrata Párt vezetõi mostanában mind gyakrabban mondják ki kereken a tévé képernyõje elõtt, nem tudják elképzelni, hogy egy napon a demokraták egy blokkban, egymás mellett üljenek és együtt szavazzanak a képviselõházban, s átalában, hogy egy pártként dolgozzanak a nemzet jóléte érdekében. Koštunica kormányfõ és a párt elnöke pedig nemegyszer félreérthetetlenül célzott arra, nem látja, miért ne fûzhetné szorosabbra együttmûködését a pártja egy olyan legálisan megválasztott parlamenti párt képviselõivel, mint amilyen a Szerb Radikális Párt.
Ennek ellenére a két demokrata párt képviselõi együttesen szavaztak a radikálisok javaslata ellen, hogy a parlament tûzze napirendre a Miloševiæ és családja üldöztetése, jogfosztottsága, kisemmizése ellen tiltakozó napirendi pontot és határozati javaslatukat. Ez pedig azt fejezte ki, hogy ezek a demokrata pártok mégiscsak természetesebb szövetségesek, mint amilyenek a szerb demokraták meg a radikálisok lennének, ha Koštunica és Nikoliæ összepaktálna. Hisz programjuk -- a nacionalizmust kivéve -- szinte azonos.
Természetesen annak sem örültem különösképpen, hogy a radikális és a demokrata képviselõk olyan szívélyesen kezet szorítottak, amikor együttesen szavaztak a munkaügyi törvény ellen.
Jó lenne, ha mindkét párt nemzeti érdeknek tekintené a gazdasági fejlõdés elõmozdítását, az életszínvonal emelését, az emberek életvitelének javítását. Talán akkor ebben is szót értenének, s együttes erõvel többre vinnék, mint a szembenállással és széthúzással.
Az utóbbi idõben számtalan eset erõsítette meg, hogy a demokratikus rendszer kiteljesedéséhez, a korszerû világgal való szorosabb kapcsolataink kiépítéséhez, teljesebb együttmûködésünkhöz, a gazdasági fejlõdés lendületének felgyorsításához, a külföldi tõke ide vonzásához és egyáltalán politikai rendszerünk megszilárdulásához nélkülözhetetlen egy erõteljes és egységes demokratikus tömörülés. Melybõl semmi esetre sem maradhatna ki egyik demokrata párt sem. Ha mindkét párt valóban demokrata, ha a korszerû demokratikus elveket tényleg korszerûen és demokratikusan értelmezi.
Ha nem, akkor egész társadalmunk szempontjából jobb lenne, ha azt nyíltan megvallaná, s társadalmi és politikai életünk színpadán oda állna, ahová meggyõzõdése szerint tartozik.
Ha a politikai hovatartozás szempontjából vízválasztó lehet az említett parlamenti vita és szavazás, akkor félreérthetetlen, hogy a két pártnak egymás mellett a helye. Hogy ez így lesz-e, ezt már a közeljövõ, vagyis mindennapjaink ismételten megmutatják.

LOVAS István

Nagybecskerek

Növekszik a kábítószer-fogyasztás

A nagybecskereki községközi belügyi titkárság adatai szerint az általa fedett terepen folyamatosan növekszik a kábítószer-élvezés, különösen a marihuána terjed a középiskolások körében. Mint ahogy a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, 565 személyrõl tudják, hogy már kipróbált valamilyen drogot, közülük 194-en kábítószerfüggõk. Tavaly száz új kábítószer-élvezõ került nyilvántartásba, az idén pedig további húsz személy. Ha továbbra ilyen ütemben növekszik a számuk, valószínûleg az idén is hasonló lesz a növekedési arány.

Foto: Kecskés István
A helyzet komolyságára utal, hogy sajtótájékoztatót tartott a rendõrség

Újságírói kérdésre válaszolva megerõsítették, hogy a közelmúltban két fiatal halálát hozták összefüggésbe a kábítószerrel, de a hivatalos vizsgálat még nem fejezõdött be. Drogelõállítás, -tartás és kereskedés, illetve kábítószer-élvezés lehetõvé tétele miatt tavaly 83 személy ellen tettek bûnvádi feljelentést, az idén pedig már 24 ilyen eset volt. A legtöbbször kábítószer-kereskedõk kerülnek a bíróság elé, a rendõrök pedig a legtöbbször marihuánát, extasy tablettát, ritkábban heroint és más kábító hatású tablettákat koboznak el. A megelõzõ intézkedések keretében a belügyi titkárság dolgozói elõadásokat tartanak az általános és középiskolákban. A megelõzés végett mindössze néhány nagybecskereki iskolában alkalmaztak rendõrt, illetve biztonsági személyt.

K. I.

RENDÕRSÉGI KRÓNIKA

Visszatért a tetthelyre

Lopás miatt vették õrizetbe a 20 éves kamenicai Milan Kesiæet. Alapos a gyanú, hogy a fiú március 16-án, este 11 óra körül a helybeli Novica Markoviæ Gavrilo Princip utcai házának udvarából ellopott egy IMT 509-es motoros kultivátort. A gyanúsított egy másik személy segítségével kitolta a gépet az udvarból, berakták egy kombiba, majd elhajtottak.

***
Tömegverekedés volt március 19-én a verbászi Sport kávézóban. Egy 24 és egy 22 éves fiú verekedett össze négy, tõlük néhány évvel idõsebb fiatalemberrel. A 22 éves Veselin Stevanoviænak betörték az orrát és enyhe agyrázkódást szenvedett, õt a verbászi kórházban kezelik. A hat verekedõ ellen bûnvádi feljelentést tesznek.
n n nKábítószer-kereskedelem miatt tartóztatták le a 23 éves Nenad Bosniæot. A fiút tegnapelõtt a pirosi rendõrség megmotozta, sok pénzt és két mobiltelefont talált nála. Amikor észrevette a közeledõ járõrt, Bosniæ megpróbált megszabadulni egy 3,6 gramm heroint tartalmazó csomagocskától, a rendõrök azonban megtalálták. A házkutatáskor még egy mobiltelefont találtak nála, a drogot, a pénzt és a telefonokat lefoglalták.

***
Az újvidéki rendõrség két rablótámadás elkövetésének gyanúja miatt vette õrizetbe a 26 éves Miroslav Protiæot. Az álarcot viselõ pirosi fiú január 17-én este 9 óra körül berontott az újvidéki Volare magánkereskedésbe, egy késsel hadonászva az elárusítónõt kisebb mennyiségû pénz átadására kényszerítette. Hasonló módon rabolta ki január 29-én este a Bubica nevû újvidéki kiskereskedést is. Egy másik, szintén 26 éves pirosi fiatalembert egy szilbácsi trafik kirabolása miatt tartóztatták le. Milan Vranješ január 22-én délután hat óra körül látogatta meg a Štampa-Commerce kioszkját, pisztollyal fenyegetõzve 10 000 dinárt és 20 mobiltelefon-töltõkártyát zsákmányolt. Három nappal késõbb visszatért a trafikhoz, ahol ugyanaz az elárusítónõ dolgozott. Ismét elõvette a fegyvert, de az alkalmazott ezúttal ellenállást tanúsított, így Vranješ elállt tervétõl. A kioszk elõtt kiesett a tölténytára a pisztolyból, a nyomozók még nem találták meg a fegyvert.

szb

BÍRÓSÁGI KRÓNIKA

Négy év bosszúért

Az újvidéki Kerületi Bíróságon négy évet kapott az a férfi, aki tavaly szeptemberben megpróbálta megölni volt felesége élettársát. Az 53 éves székvárosi Varga Rudolfot Slavko Beræan bíró enyhítõ körülmények figyelembe vételével ítélte el.
Szeptember 26-án reggel fél kilenckor a Jovan Duèiæ sugárút és a Dronjak fivérek utca keresztezõdésénél Varga lerántotta robogójáról A. S.-t. Amikor a férfi megpróbált feltápászkodni, egy 10 centiméteres pengéjû rugósbicskával hátba szúrta. Lefogta karját, majd még háromszor combon, és jobb oldalról mellbe szúrta. Áldozatát, akirõl tudta, hogy volt feleségével él egy háztartásban, életveszélyesen megsebesítette. Az elítéltet közvetlenül a bûncselekmény után õrizetbe vették, az ítélet jogerõssé válásáig fogdában tartják.

***
Ugyanez a bíróság engedély nélküli fegyvertartás miatt ítélte felfüggesztett szabadságvesztésre a 28 éves Keller Kornélt. A bácsföldvári fiatalembert nem zárják be, ha az elkövetkezõ két évben nem követ el újabb bûncselekményt.
Az elítélt két évvel ezelõtt egy CZ-99-es típusjelzésû pisztolyt, egy 357-es kaliberû, szintén hazai gyártmányú Magnumot, egy Zastava karabélyt, és a fegyverekbe való 51 darab töltényt tartott engedély nélkül Veljko Vlahoviæ utcai házában. A pisztolyt, a revolvert és a puskát elkobozták tõle, az ítélettel kötelezték a bírósági eljárás 15 ezer dináros költségeinek kifizetésére is.

szb

Zombor

Végzett hitelezõjével

A zombori Kerületi Bíróság büntetõtanácsa 11 év börtönbüntetésre ítélte azt a hódsági mezõgazdasági technikust, aki tavaly október 8-án meggyilkolta a szintén hódsági Stevan Crkvenjakovot. A 34 éves Dejan Kovaèeviæ az esti órákban érkezett a magányosan élõ, idõs ember házába, saját bevallása szerint 1000 euróval tartozott a bácsinak. Mivel a pénzt nem tudta visszaadni, megragadott egy márvány hamutálcát, és addig verte Crkvenjakov fejét, amíg az életjeleket adott. A gyilkosság után a tartozást bizonyító elismervény után kutatott, de nem találta meg. Megmotozta a halott embert, zsebeiben 500 dinárt, és a Continental Bank csekkjeit találta. Távozáskor az asztalról elvette áldozata mobiltelefonját is. Már másnap Apatinban a rabolt csekkekkel vásárolt, a bankpapírokat pedig a tulajdonos aláírásával látta el.

A. R.

Begecsen leégett egy tetõ

Tûz ütött ki tegnapelõtt reggel a begecsi Laza Kostiæ utca 12-es számú házának padlásán. A Tatomir Markoviæ tulajdonát képezõ ház tetõrésze teljesen leégett, a tüzet az újvidéki tûzoltóbrigád dolgozói oltották el. A helyszínelés alkalmával megállapították, hogy a szenes kályhából kipattanó parázs gyújtotta meg a közelben álló falemez-borítást. Senki sem sérült meg, az anyagi kárt 300 ezer dinárra becsülik.

***
Négyen megsérültek tegnapelõtt reggel a Ruma–Újvidék M21-es fõút kilencedik kilométerénél történt közúti balesetben. Negyed hét körül, a gyorshajtás és a jeges úttest miatt, egy Ruma felõl száguldó 101-es lerepült az út melletti árokba, és felborult. A volánnál a 35 éves rumai Mara Rabljenoviæ ült, a kocsiban ülõk, a vezetõ és még három személy, könnyebben vagy súlyosabban megsérültek. Az anyagi kár 50 ezer dinár.

szb

Apróhirdetések a Telekomról és a Mobtelrõl

Szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy SMS-ben is feladhatja apróhirdetését, a 064-es és a 063-as hálózatról is! Ingyenes apróhirdetésünk eddig sem volt ingyenes, hiszen ahhoz, hogy viszontlássa hirdetését az újságban, meg kellett vennie a lapot, ki kellett töltenie a szelvényt és postán visszaküldeni, ami szintén pénzbe került. Az ingyenes apróhirdetés tehát több mint 30 dinárba került, meg némi utánajárással járt.
Természetesen továbbra is fogadjuk a postán érkezõ apróhirdetéseket is. Azoknak pedig, akik rendelkeznek mobiltelefonnal és 064-es vagy 063-as hálózattal, egy kicsit egyszerûbbé tesszük az apróhirdetés feladását. A 4646-os számra küldheti el a 160 karakternél nem hosszabb apróhirdetést (kb. 10 szó), méghozzá az alábbi módon: írja be a HIR betûket, szóköz, és utána következhet a hirdetés szövege (ékezet nélküli betûkkel).
Az SMS ára 30 dinár + adó, tehát ugyanannyiba kerül, mint a hagyományos ingyenes apróhirdetés, ráadásul jóval kényelmesebb. Ha 12 óráig elküldi hirdetését, azt már másnap megjelentetjük az újságban. Ajánlatunk a csütörtöki és a hétvégi számra nem vonatkozik.
Együttmûködõ partnereink:






Címoldal  |   Külföld  |   Kitekintõ  |   Belföld  |   Közéletünk  |   Közelkép  |   Szabadka  |   Újvidék  |   Tiszavidék  |   ex YU/HU press  |   Gazdaság  |   Mûvelõdés  |   Sport  |   Mozaik  |   Közös íróasztalunk  |   Lapzárta  |   Dokumentumok