2005. április 16., 17., szombat – vasárnap

Közbeszerzés négyszemközt

Nebojša Medojević a montenegrói hatalom korrumpáltságáról

Az állam és a tulajdonában vagy hatáskörében álló vállalatok és intézmények a működésükhöz szükséges javakat és szolgáltatásokat közbeszerzés útján biztosítják. Hogy milyen kifizetődő ügyletről van szó, azt az az adat is jelzi, amely szerint Szerbiában ezek összértéke a Világbank becslései szerint 1,45 milliárd dollárt tesz ki. A szerződéseket általában egy évre kötik, így azok, akik valamely állami intézményt elláthatnak termékkel vagy szolgáltatással, egyfajta anyagi biztonsághoz jutnak a szerződés által megszabott időszakra. A fentiekből is kiviláglik, hogy a közbeszerzési ügyletek a korrupció melegágyának számítanak. Egyes becslések szerint a fejlett országokban a közbeszerzések összértékének 20 százalékát korrupcióra fordítják, hazánkban pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Egy minapi belgrádi tanácskozáson a montenegrói tapasztalatokról számolt be Nebojša Medojević, a podgoricai Grupa za promjene nemkormányzati szervezet vezetője.
Elmondása szerint a déli tagköztársaságban az állami intézményekbe mélyen beivódott a korrupció, a politikusok számára a politika nem más, mint harc a hatalomért, az állami funkciót arra használják fel, hogy minnél nagyobb részt szakítsanak a zsákmányból. Medojević szerint Szerbiában is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy képletesen szólva „Szerbia nagyobb tó, abban több krokodil fér meg egymás mellett”, míg Montenegró esetében ez a vadászterület lényegesen kisebb. A szakértő elmondása szerint a hatalom és ellenzék közötti csaták hátterében is a legtöbb esetben ez bújik meg.
A közbeszerzések képezik az egyik legjobb pénzkereseti lehetőséget a korrumpált állami hivatalnokok számára. Medojević számos nemzetközi fórumon vett részt, ahol ezzel a témával foglalkoztak, és szavai szerint az Európai Unió a kérdést nyolc rendelettel szabályozta, amelyek igen részletesen és precízen rendezik a közbeszerzéseket, és amennyiben valamely ország rendet kíván teremteni az említett területen, nincs más dolga, mint ezeket változtatás nélkül átvenni és alkalmazni.
Montenegróban azonban erre egyrészt nem volt meg sem a politikai akarat, másrészt az érdekelt lobbi is nyomást gyakorolt a törvényhozásra, így egy olyan jogszabály született, amely csak keretet biztosít, szabad utat engedve a további visszaéléseknek. A helyzetet hűen illusztrálja a tény, hogy a törvények értelmében az államügyész ellen nem indítható eljárás, ha bebizonyosodik, hogy valamilyen visszaélést követett el. Letartóztatható, de a jogszabályok szerint nincs olyan illetékes személy, aki vádat emelhetne ellene.
Hogy Montenegró esetében milyen jelentős ügyletről is van szó, azt igazolja az adat, amely szerint annak ellenére, hogy a magántulajdon részaránya 80 százalékos, a társadalmi termék 60 százalékát az állami tulajdonban lévő vállalatok valósítják meg.
Már az első lépésnél komoly rendellenesség tapasztalható, ugyanis az érdekelt vállalatok számára szinte lehetetlen adathoz jutni, hogy melyik intézmény, mikor, milyen tendert ír ki. A Medojević vezette csoport beterjesztett egy javaslatot, amely szerint a közbeszerzésben érintett intézmények kötelesek lennének egy évre előre elkészíteni és nyilvánosságra hozni, mikor, milyen termék beszerzésére írnak ki tendert. A javaslatot a képviselőház elvetette. Talán az a legnagyobb hiányosság, hogy az intézmények nem kötelesek a felhívásaikat közzétenni a Hivatalos Lapban. Így volt rá eset, hogy a Montenegrói Villanygazdaság egyik felhívását – amely természetesen előre meg volt rendezve – nem egyéb helyen jelentette meg, mint saját belső, vállalati lapjában. A budvai rendőrség pedig olyan felhívást tett közzé gépjármű beszerzésére, amelybe a feltételeket szó szerint átírták a Volkswagen katalógusából.
Az állam is igen komolytalanul áll hozzá ezekhez az ügyletekhez. Rendszertelenül fizeti az ilyen jellegű kötelezettségeit, így jelenleg is mintegy 40 millió euróval tartozik a korábban megvalósított ügyletekért. Emiatt számos kisvállalkozás csődbe jutott.
Medojević elmondása szerint erre egyelőre megoldás nincs. A közvélemény nyomása mit sem segít, a polgárok természetes dolognak tartják, hogy valaki azért foglal el hatalmi pozíciót, hogy annak köszönhetően meggazdagodjon. A montenegrói nép mentalitásának ábrázolásaként a szakember elmondta, hogy Clinton volt amerikai elnök Lewinsky-botránya idején végeztek egy felmérést, amelyből az derült ki, hogy ha Milo Đukanović hasonló botrányba keveredne, csak növelné népszerűségét. Akik mégis úgy döntenek, hogy harcolni kívánnak igazukért, azoknak az ügyei a bíróságra kerülnek, amely ki sem látszik a megoldatlan ügyekből, így akár évekig is várni kell, mire egy–egy ügy tárgyalása egyáltalán elkezdődik.
Nebojša Medojević bejelentette, hogy az általa vezetett Grupa za promjene indulni kíván a következő választásokon. A felmérések szerint a szavazatok 10–15 százalékára számíthatnak. Ilyen eredménnyel a mérleg nyelvét képezhetnék, ám a hatalomba csak azzal a feltétellel lépnének be, ha szakértői kormányt alakíthatnának, amely két év alatt megtisztítaná a montenegrói társadalmat a korrupciótól. Szerbiai kollégáik, a G17 Plusz példáján okulva nem kívánnak párttá alakulni, politikai ambícióik nincsenek, politikai szerepvállalásukat kizárólag e cél megvalósítása jelentené.

BAJTAI Kornél

A Telekom káros eladása

A Grupa za promjene csoport külön figyelmet szentelt a montenegrói Telekom magyarországi Matávnak történt eladása körüli szabálytalanságoknak is. Állításuk szerint a montenegrói kormány megalázóan lealacsonyította magát a tárgyalások során, amivel kárt okozott mind az államnak, mind pedig a vállalat részvényeseinek. A tender javában zajlott, amikor 2004. decemberében az impulzusok díja 300 százalékkal emelkedett, aminek hatására az infláció 100 százalékkal nőtt a tavalyi évben. A kormány ígéreteivel ellentétben nagyarányú elbocsátásokra kerül sor a távközlési cégnél, a foglalkoztatottaknak akár a fele is az utcára kerülhet. A Grupa za promjene csoport szerint az állam a kisrészvényeseket is átverte, ugyanis, amíg az állami csomagot részvényenként 4,7 euróért adták el, addig a kisrészvényesek tulajdonában lévő értékpapírok darabját 2,2 euróért értékesítették.
A montenegrói állammal kötött szerződésnek köszönhetően a Matáv mint többségi tulajdonos minden bizonnyal még hosszú ideig meg fogja őrizni monopolhelyzetét a montenegrói piacon, ahol többszöri díjemeléssel hihetetlen bevételre tehet szert. A monopolhelyzetet az uniós jogszabályok ugyan tiltják, de ameddig a csatlakozási tárgyalások nem jutnak el odáig, hogy kötelesek lesznek azt megszüntetni, addig jól lehet profitálni ebből.
Medojevićék azt állítják, hogy a Telekom eladására azért került sor, mert a közpénzügyek csődbe jutottak és másként nem tudták megoldani a költségvetési problémákat.

A szegényeknek is jár ügyvéd

Petar Teofilović tartományi ombudsman az ingyenes jogsegélyszolgálat létrehozásának fontosságáról

A Tartományi Képviselőház csütörtöki ülésén jóváhagyta Petar Teofilović tartományi ombudsman javaslatát, hogy a vajdasági községekben a rossz anyagi körülmények között élő lakosság számára létrehozzanak ingyenes jogsegélyszolgálatot hozzanak létre. Valamikor régen is létezett ez az intézmény, sokan emlékeznek még rá, hogy a bíróságokon vagy a községházán a panaszbíróhoz fordulhattak a polgárok, aki ingyenes jogi tanáccsal látta el őket. Idővel mindez valahogy megkopott, sok helyen felszámolták a szolgálatot. Most ismét fontosnak tartják bevezetését. Hogy miért, erre a tartományi ombudsmantól kértünk magyarázatot.

Foto: Ótos András

* Vajon kimondottan a lakosság anyagi helyzetének romlása miatt vált fontossá az ingyenes jogsegélyszolgálat bevezetése, vagy az igazságszolgáltatási szervek működése is megkívánta ezt?
– Az igazságszolgáltatási rendszer működése nálunk nem tökéletes. Tény, hogy a bíróságok kötelesek létrehozni egy szolgálatot, amely a polgárokat jogi tanáccsal látja el, segítséget nyújt azoknak, akik igénylik a bírósági perek során és a bírósági beadványok esetében. A gyakorlatban azonban ezt a tulajdonképpeni törvényes kötelezettséget nem alkalmazták mindenhol, sok helyen létre sem hoztak ilyen szolgálatot, ahol pedig létezett, ott vagy megfizettették a jogi tanácsot, vagy nem közölték, mikor fogadják a feleket. Másrészt tény az is, hogy egyedül az ügyvédek jogosultak arra, hogy jogi tanácsot adjanak, ezt törvény és az alkotmány szabályozza, de ugyanígy a jogszabályban benne van az is, hogy a szolgáltatás megfizettethető. Tehát a jogsegélyszolgáltatási rendszer nálunk az utóbbi tizenvalahány évben nem működött úgy, ahogy eltervezték. Időközben jócskán elszegényedett a lakosság és sajnos sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy ügyvédet fogadjanak. A tartományi ombudsman másfél éves tevékenysége alatt számos olyan kérelem érkezett hozzánk, amelyben arra kerestek választ, hogy egy adott jogi probléma esetén kihez forduljanak. Mivel az ombudsmannak nem ez a szerepköre, az ingyenes jogsegélyszolgálat megalakítását kezdeményeztük. Csak így érhető el, hogy alapvető jogi tájékoztatásban részesüljön minden polgár. Mivel a mi legfőbb feladatunk az emberi jogok tiszteletben tartásának a követése, azt is észre kellett vennünk, hogy bizony a szegényebbek emberi joga a vagyonuk védelmében vagy egyéb esetekben hátrányos anyagi helyzetük miatt nem érvényesülhet. Hogy ne legyen efféle megkülönböztetés, szükséges az ingyenes jogsegélyszolgálat létrehozása.
* A gyakorlatban miként fog megvalósulni az ingyenes jogsegélyszolgálatok létrehozása?
– Azért vállaltuk a kezdeményező szerepet, mert a gyakorlati tapasztalatok azt mutatták, hogy erre nagy szükség van. Ajánlás formájában terjesztettük a Tartományi Végrehajtó Tanács elé, onnan a vajdasági parlament elé került. Mivel a Tartományi Képviselőház döntése nem kötelező erejű, határozatokat és törvényeket nem hozhat, ezért az ajánlás mellett döntöttünk, s mivel ezt jóváhagyták, így a parlament értesíti a tartomány területén lévő községeket, hogy egy nem kötelező erejű előírással ingyenes jogsegélyszolgálatot hozhatnak létre a község területén. Ezt megfontolhatják, s bízunk benne, hogy minden helyen jónak találják az ötletet és mielőbb megalakulnak a szóban forgó szolgálatok. Törvényes alapja is van a dolognak: az ügyvédi kamarákról szóló szövetségi törvénnyel és a helyi önkormányzatokról szóló köztársasági törvénnyel előirányozták a polgároknak segítséget nyújtó jogi tanácsadó irodák létrehozatalát, igaz, ezek sem kötelező erejű előírások, csak lehetőséget nyújtanak.
* Ki fogja pénzelni a szolgálatokat?
– A községeken múlik, hogy miként alakítják meg az ingyenes jogsegélyszolgálatot, nekik kell felmérniük, hogy milyenek az anyagi, káderbeli lehetőségeik, s az iroda székhelyéről is nekik kell gondoskodniuk. A korábbi gyakorlat azt mutatja, hogy leginkább a bíróságokon vagy a községházán kapott helyet a jogtanácsadó iroda, bizonyára ezúttal is ezt a megoldást választják. Anyagilag a községet terheli a kiadás, viszont nagy lehetőség van arra, hogy különböző donátoroktól támogatást kapjanak, mert az Európai Unió részéről az ilyen intézmény létrehozatalának és működésének serkentése mindig előnyt élvezett. Így szinte biztosak lehetünk abban, hogy a szolgálatok támogatásban részesülnek. A színvonalas szolgáltatás szintén egy követelmény, ezért ott nem ténykedhetnek zugügyvédek, botcsinálta jogászok, hanem csakis bírói és ügyvédi vizsgát tett, hozzáértő szakemberek. Tehát még okleveles jogászok, bírósági gyakornokok sem jöhetnek számításba alkalmazottként. Ugyanakkor a többnyelvű községekben alkalmazott panaszbírónak ismernie kell azt a nyelvet, amely ott használatos.

VARJÚ Márta

Magyar érdekvédelem?

Egyetlen VMSZ-tag sem került be az új szentmihályi tanácsba – Becsaptak bennünket, mondja Bálint János régi-új tanácselnök, aki tizedmagával átlépett a DP-be

Szentmihályról vagy jót, vagy semmit. Ajánlhatnám ezt minden fiatal kollégának, hiszen a Nagybecskerek melletti, alig ezer lakosú, magyartöbbségű faluról mindenki csak jókat mond: szorgalmasak, a környékbeli piacok egyik fő ellátói, iskolájukban van gyerek, környezetük rendezett, sok új házat látni a faluban. Szóval, hogyha egy reményt erősítő bánsági példát kellene most elővenni, akkor Szentmihálynál jobb nem jutna eszünkbe. Mi is ilyen szándékkal indultunk megnézni a szorgalmas kertészeket a héten, hiszen megkezdődött az idényük. Mint láttuk, a veteményeskertek tovább gyarapodtak (a faluban jelenleg becslések szerint 60-70 ezer négyzetméternyi termőföld van fóliasátor alatt), az emberek teszik a dolgukat. Hogy aztán mégsem lett pozitív töltetű az írás, annak legfőbb oka a politika.

Foto: A szerző felvételei

Kevés településen látni annyi új házat, mint Szentmihályon
A szentmihályiak keserűséggel fogadták a tényt, hogy a falunak az elkövetkező négyéves időszakban nem lesz tanácsnoka a nagybecskereki képviselő-testületben. Az elmúlt évtizedekben egyszer sem volt erre példa, valamiféle „felsőbb” érdekek miatt kimaradhattak a pártkombinációkból. Ezért a választások második fordulójában a VMSZ-től való elfordulás már érezhető volt. A húr feszült pártvonalon is. Az év vége táján tíz helybeli VMSZ-tag, köztük a volt községi tanácsnok, a tanácselnök és négy tanácstag bejelentette, hogy kilép a pártból. Megindokolásuk szerint elsősorban azért, mert a falunak tett ígéreteket a párt vezetői nem teljesítették. Sőt szerintük egyes felelős személyek nem is az itteni magyarság érdekeit képviselték. Tóth Mihály, Bálint János, Jorga Ferenc, Tóth Tibor, Csapó Tibor, Kalocsán Tibor, Selymesi Mihály, László Ervin, Bálint Emil és Kalocsán Lajos azért is neheztel, mert nem váltották be azt az ígéretet sem, hogy a Piacok Közvállalat igazgatóbizottságába a falu képviselője is kap majd egy helyet. Ugyanakkor „azok a személyek, akik az ígéretet adták, nagyon szépen elhelyezték a komájukat, feleségüket és rokonságukat, sőt olyan személyeket is tisztségre helyeztek, akik minket, itteni polgárokat nem képesek képviselni, tudomásunk szerint nem is VMSZ-tagok, hacsak utólag be nem iratkoztak” – áll többek között a kiiratkozási nyilatkozatukban.
Március elején pedig megválasztották az új összetételű tanácsot, és abba egyetlen VMSZ-tag sem került be. A korábbi 13 tagú testületben nyolcan voltak. Most hét tanácstag van a DP-ből, és még hárman vannak, akikhez úgyszintén a DP áll a legközelebb. Nem titok, hogy az új tanács többsége a VMSZ-ből a DP-be igazolt személyekből került ki.
– Szentmihály a demokratikusnak mondott irányvétel folyamatos támogatása fejében az elmúlt négy év alatt (leszámítva a választások előtti ígéreteket) nem kapott semmit. És itt nem elsősorban az anyagi juttatásokra gondolok, hiszen mi szentmihályiak köztudottan meg tudunk élni abból, amit két kezünkkel megkerestünk – mondja Bálint János, aki immár második mandátumban lett tanácselnök. – Támogatás helyett időnkét nyomásnak voltunk kitéve a VMSZ részéről. Mint például akkor, amikor Balanyi Ferenc községi kisebbségügyi felelőst kellett meneszteni, csak azért, hogy valaki másnak helyet szorítsanak. Legutóbb is becsaptak bennünket. Azt ígérték, hogy kapunk egy helyet a Piacok Közvállalat igazgatóbizottságában. A faluban élők kilencven százaléka kertészetből él, csak a nagybecskereki piacokon 74 asztalt bérelünk. Úgy gondoltuk, jogunk van arra, hogy beleszóljunk a minket közvetlenül érintő dologba. Ez nem lehet valaki magán-, illetve családi ügye. Egyébként jeleztük, hogy lemondunk a bizottsági tagnak járó havi ötezer dináros tiszteletdíjról is.
Miért választották a demokratákat? Nem félnek attól, hogy nekik is csak a szentmihályiak szavazatai kellenek?

A kertészetből csak sok munkával lehet megélni
– Hónapok óta kezdeményezzük a VMSZ-nél, hogy üljünk le, és tisztázzuk dolgainkat, de sajnos nem mutatnak erre hajlandóságot. Úgy látszik, nekik mindegy, mi történik egy magyarok lakta faluban. Kénytelenek voltunk másik pártot választani, mert manapság a falu érdekeiért csakis pártszínekben lehet valamit elérni. Majd kiderül, hogy jól cselekedtünk-e vagy sem. A faluban már harminc tagja van a DP-nek, és ígéretet kaptunk arra, hogy a soron következő ciklusban a falu nem marad községi tanácsnok nélkül.
Megszólítottuk Dobai Jánost, a VMSZ alelnökét is. Mint mondta, utólag értesült a szentmihályi esetről, a választásokkal kapcsolatos dolgok pedig – beleértve a megszerzett tisztségek elosztását is – teljes mértékben a nagybecskereki helyi szervezetre, pontosabban dr. Tordé Lászlóra lett bízva. Dobai sem tartja szerencsés helyzetnek azt, hogy a falunak nincs tanácsnoka. Mint mondja, a VMSZ megmaradt szentmihályi tagjaival rövidesen a helyszínen próbálnak majd megoldást találni. Viszont a tisztségek elosztása után, utólag, nem könnyű megteremteni a falu érdekeinek a képviseletét.
Szentmihályon azért persze nem állt meg az élet. Már csak azért sem, mert politikából itt nem lehet megélni. A kertészek megbeszéléseket folytatnak a szatmári konzervgyár kft. képviselőivel az uborka és más konyhakerti termékek esetleges exportjáról. Az elképzelések szerint ezzel évi 200 vagon uborkát tudnának értékesíteni, a központi átvevőhely és a válogatógép is Szentmihályon lenne. A másik jó hír az, hogy május 26-a és 29-e között a magyarországi Zalaszentmihályra látogat a szentmihályiak 45 fős, diákokból, tanárokból, műkedvelőkből álló küldöttsége. Júniusban pedig Szeged-Szentmihályra utazik a falu küldöttsége. Az idei búcsúra szeretnék átadni rendeltetésének a Tűzoltóotthont, itt helyet kapnak a társadalmi szervezetek is. Szóval, az 550 éves Szent Dömötör utódtelepülésén azért mégsem forog minden a politika körül.

KECSKÉS István

Mi a hobbija?

Kinka Rita zeneművész: – Szeretem a jó könyveket. Gyerekkoromban is párhuzamosan olvastam több könyvet egyszerre. Olyan volt ez, mint a polifónia a zenében. Olyan könyvet vettem elő, amilyen hangulatban voltam. Szeretem a jó filmeket. De igyekszem a moziban megnézni, mert egészen más a hatása a nagyvászonról. A családommal nagyon szeretjük a természetet, és minden szabad időnket a lakáson kívül töltjük. A gyerekek is megtanultak kerékpározni, és amint kitavaszodik, a család két keréken közlekedik. Szerencsére Újvidéken egészen jól kiépítették a kerékpárutakat, de ha csak tehetjük, a városon kívülre is elbiciklizünk. A Fruška gorán van egy kis hétvégi házunk. Ott van sok kutya, macska és egyéb állat, ezeket különösen a fiatalabb lányom élvezi, aki most ötéves, és azt mondja, hogy állatorvos lesz. Szeretek úszni, ha csak tehetem, elmegyek a medencére. Nyáron sokat túrázunk. Fent a hegyvidéken vagy a tengerparton. Szeretem az utazást, ami nagyon jó, hiszen sokat voltam és vagyok úton. Mindig megpróbálom úgy időzíteni a versenyeket, a fellépéseket, hogy előtte is és utána is legyen egy kis időm megismerni az országot, a várost, ahol játszok. Első nap, amikor megérkezem, feltérképezem, hogy mi van az északi oldalon, mi délen, és aztán minél többet igyekszem látni a városból. Ha nem lennék zenész, akkor útikönyvíró lennék.

szó

Kísértetállomás

Az óbecseieket nem érte váratlanul a verbászi járat megszüntetése, húsz éve itt vonat nem közlekedik

Az egykor vasúti csomópontként nyilvántartott óbecsei vasútállomás már jó ideje kísérteties képet fest. A sínpárok árván, fűvel borítva, üresen állnak, sehol egy lélek. A vasútállomás peronja is üres, igencsak meglátszik rajta az elhagyatottság, akárcsak az egyébként impozáns vasútállomás egészén. A földszinten néhány ütött-kopott cégiroda van. Az emeleti részen a még itt dolgozók szolgálati lakásai. A forgalmi és az állomásfőnöki iroda úgy néz ki, mintha valahonnan az ötvenes évek elejéről felejtették volna itt: még jóval elhanyagoltabb állapotban.

VONAT IDE RITKÁN ÉRKEZIK...
Az valamikor gondosan körülkerített pályaudvar most minden oldalról megközelíthető. A kerítéseknek már a maradványai sem igen láthatók. Az jön be, aki akar. Balesettől viszont aligha kell tartani, mert vonat ide ritkán érkezik. Már néhány éve szükség szerint beterjesztett igényre érkezik csak hetente, vagy kéthetente tehervonat Újvidék irányából. Többnyire tüzelőanyagot, főleg szenet hoz és ócskavasat, ritkán más árut szállít vissza. Néhány évvel ezelőtt cukorrépát is küldtek vele Zsablyára, de újabban ilyen szállítmány már nincs. Az óbecsei állomáson – ahogyan arról Novica Đorđević állomásfőnök tájékoztatott bennünket – mindössze öten vannak, és nem szakadnak bele a munkába, viszont a fizetésből is csak tengetik életüket.
Óbecse történelmében fényes betűkkel van bejegyezve, hogy az első vonat 1889. augusztus 15-én érkezett Zenta felől. Tíz évvel később, 1899-ben megépült az Újvidékig vezető vonal is, majd 1906-tól Verbászon keresztül megindult a vasúti közlekedés Zombor és Óbecse között.
A teher- és személyszállítás egyaránt kifejezett volt. Naponta 3-4 pár személyvonat közlekedett minden irányba, tehervonatból pedig két pár. A vasútállomás nemcsak vasúti góc volt. Innen indultak a távolsági autóbuszok. Itt várakoztak az utazó közönségre a fiákeresek, akik a két kilométerre lévő városközpontban illetve a még 500 méterrel távolabb lévő hajóállomásra szállították az utasokat. Élénk volt az élet, a forgalom a két háború közötti időszakban, de azután is, egészen a nyolcvanas évekig. Ekkor indult meg a hanyatlás és aránylag rövid idő alatt bekövetkezett a vég is. Először 1978-ban szűnt meg a személyszállítás az Óbecse–Verbász vonalon, majd Óbecse és Zenta között is. Verbász felől még érkeztek, főleg az ország nyugati részéből, tüzelőanyagot, épületfát szállító tehervonatok, amelyekkel az itteni termékeket, a búzát, a kukoricát, a lisztet, a téglát szállították el, de lassan azok is megritkultak. Felszámolták az Újvidék és Óbecse közötti vasúti személyszállítást is. Egyszerű okból. Igaz, egy időben a vasúti menetjegy ára alacsonyabb volt, de még ez sem mentette meg az utasforgalmat. Alig néhányan vállalkoztak csak a vasúti zötykölődésre. A nyolcvanas évek közepétől előbb Újvidéktől Bácsföldvárig, majd Óbecséig felújították a vasúti pályát. A sínpárok már 16 tonna tengelynyomást is elbírtak és a sínbuszok 60 kilométeres sebességgel „robogtak”. Úgy tűnt hogy ezen a vonalon újra lesz személyszállítás, de aztán a nyolcvanas évek legvégétől itt is fokozatosan minden megszűnt, a kilencvenes évektől pedig beállt a mostani helyzet. Egyedül Újvidék és Óbecse között közlekedik bizonyos időközönként a néhány tehervagont vontató dízel masina. A háborús évek egyik „hozadékaként” szlavóniai, boszniai hadszínterekről „idementett” rozsdás tehervagonokkal foglalták el a Verbász és Óbecse közötti szárnyvonal csaknem egész szakaszát, és az Óbecse meg Zenta közötti szárnyvonalat is. Menet közben ismeretlen tettesek előbb a távíróhuzalokat gyűjtötték be, majd lassan a távírópóznák is eltűntek. Két évvel ezelőtt, amikorra már jóformán csak az maradt, amit lehetetlen volt ellopni, a vagonok alvázai, ezeket az alvázakat vaskohókba szállították.

AZT SZÁMOLJÁK FEL, AMI MÁR NINCS
– Noha hozzánk nem érkezett semmilyen értesítés, nem lep meg különösebben az a hír, amit ön mond: felszámolják a Verbász és Óbecse közötti vasutat. Olyasvalamit számolnak fel, ami jószerével már nincs is. Nehezen hiszem, hogy a többnyire elkorhadt talpfákat, rozsdamarta síneket egyhamar valaki fölszedi, mert valószínűleg drágább lesz maga a művelet, mint amennyit érnek. Ez vonatkozik az Óbecse és Zenta közötti szakaszra is. Az Újvidék és Óbecse közötti vasútvonal még megvan ugyan, de nem sok haszonnal. Ilyen körülmények és feltételek között, amilyenekbe jutottunk, tényleg nagyon kevesen veszik igénybe teherszállításra a vasutat. A körülmények javításához, a vasút felújításához pedig nagyon sok pénz kellene. Ez meg nincs. Így az enyészet, a felszámolás lett a vasút sorsa, noha nagy kár, mert véleményem szerint még mindig szükség lenne rá. Itt vannak például a fejlett országok. Ott a személyszállítás és a hosszú távú teherszállítás még mindig a vasúton történik – mondta egy kicsit rezignáltan Đorđević Óbecsei állomásfőnök.
Óbecse gazdaságában sem kapták fel a fejüket a vasútvonal felszámolása kapcsán. Úgy tűnik, senki sem fogja hiányolni az Óbecse és Verbász közötti vonalat, mint ahogyan az Óbecse és Zenta közöttit sem, sőt talán az Újvidék felé vezető vonal felszámolása sem váltana ki különösebb megrázkódtatást.
– Egy időben tényleg nagyon gyakran vettük igénybe a vasúti szállítást. Azon érkezett a műtrágya, és így szállítottuk a termékeinket is, de aztán ezt felváltotta az országúti teherszállítás. Ma már nem is igen jut eszünkbe a vasút. Ahhoz, hogy átálljunk, sokkal jobb feltételeket kellene nyújtania, olcsóbbnak kellene lennie, mint az országúti teherszállítás – nyilatkozta Dragan Satarić, a PIK Bečej Rt. Poljoprivreda vezérigazgatója.
Đorđe Predin Badža községi elnök szerint is a jelenlegi körülmények között csak nosztalgiázni lehet a vasútról. Visszaállítására nem lát reális esélyt. Tíz évvel ezelőtt a szójagyárban megpróbálkoztunk egy ipari vágány létesítésével és azzal, hogy a szóját vasúton szállítsuk a gyárba, de azután kiderült, hogy hatalmas befektetést igényel, meg hogy, ha mindent beleszámolunk, nem is olcsóbb, így elálltunk tőle. Ámbár lehet, hogy országos szinten át kellene gondolni ezt a témát és ott, ahol ez igazolt, újjáépíteni. A XXI. századi követelményekhez lehetne igazítani a vasútvonalainkat itt Vajdaságban, ahol a nyomtávok legalább még megvannak, hegyeket sem kellene bontanunk – mondta a téma kapcsán Đorđe Predin.
– Egy polgár, aki az ismeretlenség homályában kívánt maradni, felvetette az ötletet, hogy a vasútállomások térségét mégis ki kellene használni valahogy. A nagyobbakat kortörténeti múzeummá lehetne alakítani, egy-két korabeli szerelvényt felállítani az árván maradt sínekre. Legalább az maradjon meg abból, amit eleink oly nagy odaadással megépítettek az utókornak.

MEGY A GŐZÖS…
A dal mifelénk már nem folytatódik úgy, hogy Kanizsára, hiszen sem Magyarkanizsára, sem pedig Törökkanizsára nem lehet Zentáról vasúton eljutni. Csókáig még csak eldöcög egy-egy lassacskán hajlott korba lépő, akár millió kilométert is a kerekeiben tudó sinóbusz, sínen járó igen ó busz. Naponta három járat küzdi le magát északról, Szabadkáról, Zentán és Csókán keresztül Nagykikindáig. Lassú és bizonytalan – gyakoriak a meghibásodások –, de még mindig a legolcsóbb. Sokan, diákok és ingázó munkások, piacozók stb. vennék igénybe a vasúti közlekedést a vajdasági vonalakon, de országunk nem a világ legolcsóbb szárazföldi szállítási, és közlekedési eszközének fejlesztésével volt elfoglalva az elmúlt másfél-két évtizedben. Száz évvel ezelőtt több vonal, jobb vasúti összeköttetés állt e vidék polgárainak rendelkezésére, mint napjainkban! A korszerűsítés helyett a helyi vasúti személyszállítás és teherfogalom megszüntetése, a leépítés vált jellemzővé.
A vasút az állam közvállalata, a szerb kormány a mai állapotában költséges, költségvetésfaló vasutat megpróbálja ésszerűsíteni. Az elavult, tönkrement vonalak felújítása helyett az olcsóbb, de végérvényes felszámolást jelentő politikát választották. A nagypolitika lemondott többek között a Csóka ésTörökkanizsa közötti vasútról is, amelyen egykoron egészen Gyáláig lehetett utazni. A vonalat még 1978-ban „leszázalékolták” mivel ettől az évtől kezdve a sínpár állapota miatt csak korlátozott teherforgalmat engedélyeztek. Az utóbbi években azonban már a gaz és a sarjbokrok uralják a vágányt. Ezen a szakaszon gyakorlatilag semmiféle közlekedés nem folyik, úgy is mondhatnánk, hogy a kormányintézkedés „csak” szentesíti a terepi állapotokat.
Törökkanizsán a községi vezetés véleményét szerettük volna kikérni arról, mit is jelentett számukra a megszűnő vasútvonal. Stevo Jaćimovski községi alelnök meglepetésének adott hangot, mondván: hivatalosan az illetékes állami szervek nem értesítették az érintett községeket. Szerinte nem lenne szabad lemondani a két szomszédos községi közigazgatási központot összekötő vasútról, még ha az jelenleg igencsak elhanyagolt képet is fest. Az ősszel a vasút képviselőivel még a mintegy tizenöt kilométeres vonal felújításának a lehetőségeit latolgatták, most meg már a megszüntetéséről cikkeznek a lapok.

Foto: Gergely József

Lassacskán nem lehet ráismerni, a gyomok között vasútvonal fut
A jobb napokat látott észak-bánáti vasúthálózat legjobb ismerője a csókai Živojin Bolesnikov, a Beodrától (Novo Miloševo) északra húzódó vonal felelőse, akinek apja és nagyapja is vasutas volt:– A Csóka és Törökkanizsa közötti szakasz valóban nagyon rossz, elhanyagolt állapotban van, de szükség esetén kisebb javításokkal teherforgalomra még ma is lehet használni. Állami prioritást napjainkban csak az úgynevezett európai 10-es korridor, a Szabadka-Belgrád-Niš-Dimitrovgrád vonal élvez. Az állami közvállalatokat érintő bejelentett leépítés a vasútnál is érezteti hatását. Nem feltétlenül a személyi állományra, hanem inkább a rossz állapotban lévő, sok-sok kilométer alig használt, de ebben az állapotában is potenciális gazdasági jelentőséggel bíró vasútvonal megszüntetésére gondolok.
A vasútról szóló új törvény igyekszik tehermentesíteni az államot. Arról van szó, hogy mindazokról a vonalakról lemond a közvállalat, amelyek nem rentábilisak, vagy amelyeknek a felújítása sokba kerülne. Ezeket a vonalakat, esetünkben a Csóka-Törökkanizsa-Gyála vasútvonalat a maga sokasodó problémájával átengedik, átadják a helyi önkormányzatoknak. Amennyiben az érintett községek igényt tartanak rá, akkor rendbe tehetik, felújíthatják, hasznosíthatják. Sajnos sem Csóka, sem Törökkanizsa gazdasága nincs olyan helyzetben, hogy komolyabb beruházásokat tudna eszközölni a vasútvonalon.
Egyesek úgy állítják be, hogy az iparnak nincs szüksége a vasútra, a vasúti teherszállításra. Nem kell messzire menni, a nagykikindai Metanol és az eleméri finomító ellátásában, a kész termékek elszállításában kulcsfontosságú szerepet játszanak a tehervagonok, a különféle tartálykocsik. Inkább arról van szó, hogy nem áll rendelkezésre elegendő vonat, nincs elég mozdony. Az ipar igényelné az olcsó vasúti szállítást, de az elmúlt időszakban az állami fejlesztések nem ebben az irányban haladtak. Fejlett infrastruktúra nélkül nem lehet megalapozni az ipari fejlődést. Egy leromlott, elhanyagolt vasúttól sokan inkább szabadulni szeretnének – mondta a vonalfelelős.
A sorsára hagyott vasútvonalak közé tartozik a Zenta-Ada-Becse szakasz is egészen Újvidékig, pedig a Tisza vidékéről sokan vennék igénybe az autóbuszoknál kényelmesebb közlekedési eszközt, még ha nem is a legkorszerűbb elektromos gyorsvonatok röpítenék az utasokat, diákokat, egyetemistákat, munkásokat a tartományi székváros, Újvidék irányába. A mostani állapotok ismertében a kényelmes vasúti közlekedés csupán távoli, egyre elérhetetlenebbnek tűnő ábránd, utópia marad.

GERGELY József, LAJBER György

További írásaink...