Marketing





Eupalyazat



Hungarian Human Rights Foundation
Magyar Szó online
Újvidék/Vajdaságon át
2005. augusztus 30., kedd



Áramszünet Újvidéken
Hálózati munkálatok miatt ma és holnap nem lesz áram a pirosi Ady Endre, Néphadsereg, Petőfi Sándor, Zmaj, Arsenije Čarnojević és a Mihailo Pupin utcák egyes részeiben, valamint az egész Vajdasági utcában. A munkálatok reggel 8 órakor kezdődnek, és délután 13.30-kor fejeződnek be. Ugyancsak hálózati munkálatok miatt Újvidéken ma, holnap és holnapután 7.30-tól 16.30-ig időnként áram nélkül maradnak egyes telepi utcák. 8-tól 10-ig a Miroslav Antić utcában, délután 13 óráig pedig a Žarko Vasiljević, a Belgrádi rakpart, a Daničić, a Dušan Vasiljev, a Kozačinski és a Miloš Bajić utcák egyes részein szünetel majd az áramszolgáltatás. 9-től 10 óráig az Ilija Ognjanović és a Modena utca egyik részén nem lesz áram.
Égtek a konténerek
A múlt héten az újvidéki köztisztasági közvállalat 2000 szemetesládát osztott ki a Sósbara városrészben élő polgárok között. Azok, akik még nem vették át ingyenes szemetesládájukat, ezt a Čistoća Szentendrei utca 3-as számában lévő központi részlegében tehetik meg munkanapokon reggel 8.30-tól 16 óráig. A ládákra jogosult polgároknak az igényléskor fel kell mutatniuk személyazonossági igazolványukat és a legutóbbi szemételszállítási díj kifizetését igazoló utalványt. A folytatásban szeptember 6-ától a Klisa városrészben osztják a szemetesládákat.
A közvállalat teherautói ma a Klisa városrészből szállítják el a kerti hulladékot, holnap a futaki, elsején pedig a veterniki és a begecsi háztartásokból. Pétervárad és Alpár (Stepanovičevo) 2-án és 3-án kerül sorra.
A Čistoća közölte azt is, hogy az áprilisban indított, Öko-óra a tisztább városért elnevezésű akció keretében nyolc iskola udvarán újrahasznosítható hulladékot (papír, műanyag, fém) gyűjtő kukákat állítottak fel, de az Első Vajdasági Brigád Általános Iskolában és a bukovaci Augusztus 22-e Általános Iskolában a huligánok ezeket már felgyújtották. Az akciónak környezetvédelmi-nevelő célja volt, megszervezéséből a városi önkormányzat is kivette részét.
Az Újvidéki Jazz Fesztivál ideje alatt a köztisztasági vállalat külön gondot fordít a városközpont és a Duna utca tisztántartására. A Duna utcában pót szemeteskosarakat és -konténereket helyeznek el, este pedig megerősítik az ügyeletes takarító csoportot.
szb
RENDŐRSÉGI KRÓNIKA
Cserbenhagyásos gázolás Temerinnél
A temerini rendőrség dolgozói augusztus 26-án reggel egy férfi holttestére bukkantak az M22-es jelzésű út melletti árokban. Az út 104. kilométerénél heverő holttest mellett egy összeroncsolódott kerékpár volt. A helyszínelő vizsgálóbíró megállapította, hogy a férfit elgázolták, valamint hogy a lelkiismeretlen sofőr nem nyújtott segítséget neki. Ismeretlen személy ellen a közlekedésbiztonság veszélyeztetése miatt bűnvádi feljelentést tettek, a nyomozás folyamatban van.
Súlyos közlekedési baleset történt pénteken délután az R116-os jelzésű út Sviloš falun keresztülhaladó szakaszán. 16.45-kor körül tisztázatlan körülmények között felfordult egy IMT 539-es traktor, amelyben az 54 éves Đorđe Počić, egy 1937-es születésű férfi és egy 11 éves újvidéki kisfiú utaztak. A balesetben a suseki illetőségű Počić életét vesztette, a többiek még csak meg sem sérültek.
szb
MAGYARITTABÉ
Csigatészta-készítő és pörköltfőző verseny
Szeptember 3-án, szombaton délután 13 órától a magyarittabei Teleház és a helyi közösség szervezésében csigatészta-készítő versenyt szerveznek. A szervezők négytagú csapatok benevezését várják Vajdaság egész területéről. Jelentkezni munkanapokon délelőtt a 023/837-119-es telefonon, vagy délután a 837-640-es telefonon lehet Lackó Eszternél. A csigakészítő versenyt pörköltfőző versennyel kötik egybe. A pörköltfőző versenyre kéttagú csapatok benevezését várják. Érdeklődni Patai Attilánál, a 023/837-986-os telefonon lehet. A benevezéseket szeptember 1-jéig fogadják.
A csigakészítő és a pörköltfőző versenyt bál követi. A belépőjegy 250 dinárba kerül. A vendégeknek csigalevest és marhapörköltet szolgálnak fel.
N. E.
Programajánló
Újvidék
ARENA MOZI (nagyterem): Csontdaráló (Longest Yard), amerikai, r.: Peter Sagal, fsz.: Adam Sandler, Burt Reynolds, Chis Rock (18, 20.30, 23), (kisterem): Kicsi kocsi - Tele a tank (Herbie: Fully Loaded) amerikai animációs, r.: Angela Robinson, írta: Thomas Lennon (17.30, 19.30) * Én, Pán Péter (Finding Neverland), amerikai
JADRAN MOZI: Anyád napja, (Monster in Law) amerikai (18, 20, 22)
PORTA (szabadtéri mozi): A tolmács, amerikai (20.30)
MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Pata-csata, amerikai animációs (19) * Mennyei királyság, amerikai (20.30) * Star Wars III. rész - A Sithek bosszúja, amerikai (23)
VAJDASÁGI MÚZEUM, Duna u. 35-37.: Vajdaság a paleolitikumtól a 20. század közepéig című állandó tárlat.
VÁROSI MÚZEUM a Péterváradi várban: A Péterváradi vár múltja című kiállítás. Nyitvatartás: hétköznap 9-14 és 18-21, hétvégenként 9-14.
PÉTERVÁRADI VÁR: Föld alatti katonai folyosók, megtekinthetők útvezetővel. Telefonszám: 443-145.
TÁRLATOK
VAJDASÁGI KÉPZŐMŰVÉSZEK ÉS FORMATERVEZŐK EGYESÜLETÉNEK GALÉRIÁJA: Milica Mrđa Kecman faliszőnyegeinek és festményeinek tárlata, nyitva 9 és 14.30 óra között, Ilija Ognjanović u. 3., tel.: 524-481.
BOŠKO PETROVIĆ GALÉRIA: A belgrádi Iparművészeti Főiskola hallgatóinak kiállítása, nyitva 9-től 17 óráig a Bastion Leopold u. 1. alatt, tel.: 433-588.
VAJDASÁGI FOTÓ-, VIDEO- ÉS FILMEGYESÜLET GALÉRIÁJA: Nikola Pašić u. 34., tel.: 20-780.
PROMETEJ GALÉRIA: A Műszaki Főiskola tervezői szakos tanulóinak kiállítása, Marija Trandafil tér 11. Telefon: 422-245
ZLATNO OKO GALÉRIA: Lazar Marković grafikus kiállítása, megtekinthető 9-től 19 óráig, Laza Telečki u. 3/1., tel.: 529-075.
PODRUM GALÉRIA: Kávéházi jelenetek, Slavko Ferlan képkiállítása, nyitva 12-től 20 óráig, Szabadság tér 3.
VAJDASÁGI KÉPZŐMŰVÉSZEK EGYESÜLETÉNEK GALÉRIÁJA: Szabadtéri szobrok vázlatainak tárlata, nyitva 8 és 14 óra között, Mihailo Pupin sugárút 9., tel.: 524-991.
STARI PROSTOR: Nataša Đorđević munkáinak kiállítása, nyitva 8-tól 23 óráig, Zsidó u. 1., tel.: 529-345.
PÉTERVÁRADI MŰVÉSZETI KÖR: Az egyesület tagjainak kiállítása, nyitva 9 és 17 óra között, tel.: 431-295.
SEZAN GALÉRIA: Állandó tárlat az Aleksa Šantić utca 72. alatt, nyitva 9 és 20 óra között, tel.: 6369-329.
Zombor
NÉPMOZI: Zászló (dráma), 21 órakor.
LAZA KOSTIC KULTÚRKÖZPONT: a Nagy galériában Peka Nikčević és Marjan Stanković rajzkiállítása, a Kis galériában eladással egybekötött állandó kiállítás.
MILAN KONJOVIĆ GALÉRIA: A művész olajfestményeinek 9. kiállítása az 1913-tól 1990-ig tartó időszakban készült alkotások tekinthetők meg munkanapokon 8-tól l4 óráig, szombaton 9-től 13 óráig. Ugyanebben az időpontban látható Konjović tematikai kiállítása az 1943-ban, 1944-ben és 1949-ben készült műveiből.
Topolya
MOZI - Állnév alatt (le Prix du Désir) francia dráma, fsz. Daniel Auteuil
Nagybecskerek
CINEMA MOZI - A holtak földje, amerikai (19, 21)
A Sörnapok programja:
VÁROSKERT - Tanja Banjanin koncertje (20)
NAGYSZÍNPAD A BÚZA TÉREN - Prim za primom, festival sa pivom tamburazenekarok fesztiválja (20) * Sörivóverseny és ügyességi verseny literes korsók hordásában (21) * A Rebel együttes koncertje (22)
Jelvénytorlasz
Anyaországunk törvényhozása nemrég ismét egy nagyot cselekedett. Betiltotta az önkényuralmi rendszerek jelképeinek használatát. Irtják is azóta a horogkereszteket, sarlókalapácsokat. Jobban, mint a parlagfüvet. Egyszercsak, mint égből a villám, megjelent a németországi Heineken serfőzde palackja, cimkéin évtizedes védjelével, a vörös csillaggal. Lett is erre hazafiúi riadalom. Elkötelezett sörivók, egyben paragrafuskapaszkodó honpolgárok nyomban feljelentést eszközöltek. Kivételt csak a botránykerülők képeztek áthidaló javaslatukkal: maradjon a csillag, csak a színe változzék - legyen rózsaszínű.
Mi tagadás, a hír székvárosunk sörpultjaihoz is elért. A harmadik üveg után az egyik italozó megszólalt: Mi lesz veled FC Vojvodina: Piros-fehér mezeden, a majd egy évszázada játékosaid szíve fölött lévő vörös csillaggal. Azzal a jelvénnyel, mely nem zavarta sem az Osztrák-Magyar Monarchiát, sem a királyi Jugoszláviát! Erre az egyik Partizán szurkoló: Sportjelvényünkön a fáklya fölött ott a vörös csillag! Mire a Crvena zvezda drukkere: nem csak jelvényünk, de már a bikabőszítő nevünk is elég, hogy visszatartsanak a határon. Olé! Adio Budapest, adio Népstadion. Végül az örökös gúnyolódó: utazzatok vászonfehér lengemagyarban, de lehetőleg ne a Crvena zastava kocsijaival.
Egy jó hónapja a Hungária könyvesboltjainak kirakataiban ott az új könyv! Címe: Magyarok a Waffen SS kötelékében. A fedőlapon két hivalkodó nyilaskereszt. Ja, amit szabad Jupiternek...
K. K.
A SZÜLŐK FÓRUMÁNAK FELHÍVÁSA
Továbbképzés magyar nyelven
A hároméves villamossági szakon végzett diákok figyelmébe
Az újvidéki Mihailo Pupin Villamossági Szakközépiskola titkárságán augusztus 31-éig várják a 2005/2006-os tanévi, magyar tannyelvű 4. osztályos továbbképzésre jelentkezőket: a hároméves villamossági középiskolák idén vagy korábban végzett tanulóit (életkortól függetlenül). Születési anyakönyvi kivonattal, középiskolai bizonyítványaikkal és kérvénnyel íratkozhatnak a villamossági továbbképzés bármely szakára (számítástechnika, telekommunikáció, energetika, háztartási villamos készülékek karbantartása stb.). A jelentkező továbbtanulók számától függ, hogy a választott szakirányzatokon hány csoportban szervezik meg az oktatást és a gyakorlatokat. Az általános, közös tantárgyak előadásait a hallgatók együtt látogatják. Az évfolyamon mindannyian tesznek különbözeti vizsgákat, a 4. osztályos tudásukat pedig rendszeres felméréssel értékelik az oktatók (nem globális vizsgákon).
Az újvidéki Mihailo Pupin Villamossági Szakközépiskola igazgatóbizottsága engedélyezte tanulóink anyanyelvű továbbképzését, az idén a megnevezett iskolában náluk hároméves képzést nyert magyar osztály kérelmezésére és a Vajdasági Magyar Szülők Fórumának a folyamodványával, közbenjárásával. Az iskola titkársága ad információkat a tandíj befizetésének módjáról és lehetőségeiről (a továbbtanuló vagy a munkadója fedezi a költségeket).
B. I.
Újvidéki Rádió
0 órától 24 óráig ultrarövidhullámon a 90,5, a 92,5 és a 104,2 MHz-en
A mai műsorból:
7.00, 15.00, 18.30 és 21.30 Híradó
9.05-10.00 - Gazdasági figyelő - Globalizáció, mint világjelenség
10.05-11.00 Heti gazdasági figyelő - Topola-expo, tőzsdei hírek, hazai és külföldi gazdasági összefoglaló
15.35-16.30 Szempont - művelődési és művészeti heti szemle
23.05-02.00 Éjjeli mulató
Hallgassa ma is a vajdasági közszolgálati rádiót!
Az iskolaszékek új mandátuma elé
A nyelvművelők a városi képviselő-testület oktatási igazgatósága osztályvezetőjéhez, Radomir Dabetićhoz intézett levelükben az iskolaszékek újonnan kinevezett tagjainak névjegyzékét kérték, mire postafordultával meg is jött a válasz. A magyar tannyelven is oktató iskolákban a kinevezettek az alábbiak:
Általános iskolák: Ivo Andrić, Budiszava - Cser Tibor, Predrag Šparavalo, Moldvai Károly, József Attila, Újvidék - Aleksandra Đekić, Goran Puača, Farkas Róbert, Nikola Tesla, Újvidék - Dušan Vidačić, Svetomir Atanacković, Janković Czapár Valéria, Petőfi Sándor, Újvidék - Paulina Panić, Jovo Rajlić, Klemm Márta, Sonja Marinković, Újvidék - Radovan Mišić, Miodrag Sekulić, Zoran Bugarski, Sveti Sava, Piros - Slavko Marković, Gina Karadarević, Violeta Jovanović.
Középiskolák: Svetozar Marković Gimnázium - Dejan Tomašević, Snežana Savić, Dušan Bajatović, Mirko Stefanović, Mihailo Pupin Elektrotechnikai KI - Zoran Đaković, Simo Božić, Dragan Ignjatović, Glesszer Margit, Csorba Zoltán, Április 7-e Egészségügyi Szakközépiskola - Darko Milutinović, Neda Graovćević, Željko Simović, Slobodan Ivošević.
A röpke áttekintés máris rámutat néhány mozzanatra: egyes iskolaszékekbe nem neveztek ki egyetlen magyar nemzetiségű tagot sem, csupán néhányuk ismert közéleti személy, nem ismeretes, hogy az „újoncok” mennyire jártasak az oktatáspolitikában, nem tudni, ki kit javasolt a szóban forgó testületbe, s milyen burkolt szándékkal tette azt, nem ismeretes a magyar tanácsnokok érdekvédelmi ténykedése a kinevezések folyamatában. Ismeretes, hogy az említett testületbe a tanári kar, illetve a szülők közössége is delegál tagot. Ennek alapján, ha az ősz folyamán megalakul valamennyi iskolaszék, a nyelvművelők ismét napirendre tűzik ezt a kérdést.
K. K.
Utcai muzsika Újvidéken
Az újvidéki Művelődésre buzditó központ szervezésében az idén is megrendezik az utcai zenészek nemzetközi fesztiválját. A sorrendben ötödik rendezvény szeptember 7-én kezdődik, az egész világból érkező pantomim-, szín- és egyéb művészek, zenészek, festők stb. szeptember 11-éig szórakoztatják majd az újvidékieket. Az óváros utcáiban megtartandó fesztivált a városi önkormányzat és az újvidéki tejgyár támogatja.
szb
Üvegfestés Szajánban
A Délibáb Hagyományápoló és Természetbarát Kör üvegfestést szervezett B. Varga Viktória vezetésével a tájházban. Nagy volt az érdeklődés a Délibáb-tagok körében. Süli Hajnalka elmondta, hogy nagy volt az izgalom, mert ezt a festési technikát senki sem ismerte. Krizsán Szokol Erzsébet szerint csak gyönyörködni lehet a festett tárgyakban. Ő borosüveget és borospoharat festett. B. Varga Viktória hozzáfűzte, hogy a tagokkal megbeszélték, ezután minden hétfő este találkoznak. A festett üvegek egy részét szeretnék áruba bocsátani a Nagykikindai Töknapokon, valamint a Délibáb újabb rendezvényén, az ökológiai kiállításon, amikor saját készítésű lekvárokat, befőtteket, savanyúságokat árusítanak. Az üvegfestésnek volt két fiatal résztvevője is: a 8 éves Zsigovics Tünde és a 11 éves Szokol Szebasztián Hódegyházáról.

Az üvegfestők az elkészült munkákkal
Fotó: Balázs Lívia
Kőművesné Nyáry Márta
Véradás Bácskossuthfalván és Magyarkanizsán
A Vöröskereszt magyarkanizsai szervezetének szervezésében megejtett két véradási akción 63 liter vért gyűjtött a szabadkai kórház vérellátó szolgálata: kedden a horgosi Vitaminban 46 jelentkezőtől 19, csütörtökön Magyarkanizsán a Művészetek Házában 106 jelentkezőtől 44 litert. A kórházi osztályon hét közben 56 személy további 21 literrel pótolta a vértartalékot. A hét tíz új véradója is, a sokszoros véradók is terepről valók: Horgoson egy, Magyarkanizsán kilenc személy élt első alkalommal a nemes segítségnyújtás lehetőségével, a Vitaminban (a községi listavezető) Dani Ferenc mérnök már 137., mellette Bite Jolán 66. véradását teljesítette, Magyarkanizsán pedig Gutási József 83. véradása érdemel említést, de természetesen minden véradó fölajánlását, részvételét köszönet illeti.
Példájukat a 8 és 10 óra között tervezett akciókon ma Bácskossuthfalván az Echo ifjúsági központban, csütörtökön pedig a magyarkanizsai áramelosztóban követhetik a segíteni vágyók.
óZ


Címoldal  |  Külföld  |  Kitekintő  |  Belföld  |  Közéletünk  |  Közelkép  |  Szabadka  |  Újvidék  |  Tiszavidék  |  ex YU/HU press  |  Művelődés  |  Sport  |  Mozaik  |  Lapzárta  |  Dokumentumok
Az újság internetes megjelenését lehetővé teszi a CNT