Marketing





Eupalyazat

Magyar Szó online
 Közelkép Szerkesztő: Szeli Miklós
2008. január 12.-13., szombat-vasárnap



Barátkozni vágyó gyerekek
Egy megkésett képes riport a Kultúrák, konfliktusok, fiatalok nemzetek közötti multietnikus sportkommunikációs táborról
A karácsonyi és az újévi ünnepek egy értékes rendezvényt árnyékoltak be. A sajtó is csupán szőrmentén foglalkozott vele, holott sokkal kisebb rendezvényeknek néha oldalakat is szánnak. A Magyar Szó egy-két rövidke hír erejéig beszámolt ugyan a rendezvényről, képek hiányában azonban ezek a beszámolók nem voltak teljesek. Ezt a hiányosságot próbáljuk most jóvátenni.
A rendezvény december derekán Szabadkán, a Kizúr István Általános Iskolában volt. Arról értesülhettünk, hogy a Kultúrák, konfliktusok, fiatalok elnevezésű nemzetek közötti multietnikus sportkommunikációs tábor szervezője a Klub 21 Pozitív Kommunikációért Egyesület és Szabadka község sport- és ifjúsági tanácsa volt. Mintegy száz gyerek vett részt rajta Szerbiából és Magyarországról, hallottuk Kiss Dezsőtől a Klub 21 Pozitív Kommunikációért Egyesület fiatalok éjszakai tagozatának, azaz a Holdsugár Programnak a vezetőjétől, annak a programnak, amely keretében a rendezvényt megszervezték. Ahhoz, hogy a tábor létrejöhetett, anyagilag jelentősen hozzájárult az Esély a Stabilitásra Közalapítvány is, ahol a Klub 21 Egyesület eredményesen pályázott.
-- A Kultúrák, Konfliktusok, Fiatalok multikulturális sportkommunikációs tábor célja a társadalomban és a fiatalok körében is még mindig meglevő, az etnikai és kulturális és egyéb különbözőségekből eredő előítéletek és beidegződések enyhítése, megszüntetése volt - nyilatkozta lapunknak Kiss Dezső
-- A sport, a zene és egészében a mozgáskultúrán alapuló tevékenységek nyelve univerzális és nemzetközi, ezért mindezeket a tevékenységeket alkalmazni kell a fiatalok közötti pozitív kommunikáció fejlesztésekor a mások mássága elfogadása érdekében, különösen a multikulturális környezetekben. A tábor programja ennek a nyelvnek az elsajátítását tette lehetővé a résztvevő fiatalok számára.
A háromnapos táborozáson jelen volt az újvidéki Roma Egyetemisták Egyesület CEMENT nevű zenei együttese, a veterniki Roling Kosárlabda Csapat, a szentendrei Éjszakai Kosárlabda Egyesület és a Szentendrei Éjféli Sportklub, a szabadkai Exspecto
Mentálhigiéna Alapítvány, a Holdsugár Klubok, a Holdsugár Amerikai Kuckó és a Holdsugár Kézimunka Műhely.
A részvevők a Kizúr István Általános Iskolában alkalmi műsor keretében mutatkoztak be, majd sportdélutánt szerveztek, közben dr. Josip Lepeš és Teleki Krisztina Doppingszerek, sportolás és az egészség címmel tartottak előadást. Az estét a fiatalok az iskola Holdsugár Klubjában töltötték, ahol fellépett a CEMENT együttes, majd asztalitenisz, csocsó és darts bajnokságot szerveztek. A tábor részvevői megtekintették Szabadka nevezetességeit is, a Városháza tanácstermében fogadta őket Andrija Romić, a községi tanács sport és ifjúsági reszorfelelőse, majd előadást hallgattak meg Szabadka múltjáról. A Városi Múzeum állandó kiállítási részlegének megtekintése után a gyerekek a Városháza tornyáról csodálhatták meg Szabadkát.
A műsor a Ludasi tó partján folytatódott, a Róka tanyán, ahol a tájház és a néprajzi múzeum megtekintése után festőműhelyt szervezetek a fiataloknak valamint fafaragással, szalmakalap készítéssel és szövéssel töltötték idejüket.
A szentendrei dr. Kovács Ferenc a következőképpen értékelte a tábort:
-- A több mint száz résztvevő, többségében gyermek, öt nemzet fiataljai, látszatra nagyon különböztek egymástól. Más nyelvet beszéltek, más a vallásuk, más a szociális helyzetük, mások a szokásaik, más kultúrákban nevelkedtek, egy dologban találtak közös érdeklődést, ez a labda! Szerbek, horvátok, magyarok, romák, albánok, először csak félénken, egymást méregetve játszottak, majd belemelegedtek a pingpongba, kosárlabdába, és egyből eltűntek a különbségek! Mérkőzések sorozatát játszották le a gyerekek a legnagyobb egyetértésben, egy hangos szó nélkül. Kifejezetten jó volt nézni a különböző gyerekeket, ahogy együtt játszanak, hihetetlen dolgokat láttunk! Egy szentendrei magyar fiú a mérkőzések szünetében négy kis koromfekete szerbiai roma gyerekkel táncolt (break dance).A Szentendrei Kosárlabda SE kadét csapata a veterniki Roling kosárlabdázóival mérkőzött. Veternik Újvidék elővárosa, lakosai a horvátországi és boszniai háború poklából menekült szerb családok. Játékvezető nélkül folyt a meccs, egy hangos szó nem volt! Szülők, felnőttek hiányában se voltak ellentétek, feszültségek. Csak játszani, ismerkedni, barátkozni vágyó gyerekeket láttunk, akik nagyon jól érezték magukat, a hajnali kettőig tartó sportbulin.
(néz)

Mindenki bemutatta, mit tud

A szentendrei kosarazók

Nem a győzelem a fontos, hanem a játék

Gyönyörű a kilátás a szabadkai Városháza tornyából

A Róka tanya előtt a tábor részvevőinek egy csoportja

A fiúk is tudnak kézimunkázni

Alkalmi festőiskola

A kemence oltalmában

Csocsózni jó
A róka bőrére?
Rég nem robbantottak annyi petárdát, mint az elmúlt ünnepek előestéin, éjszakáin. Az igazság az, hogy régen nem is robbantottak ilyen szerkezetet, örömükben inkább lövöldöztek az emberek. Most ropogott, durrogott az egész város. Tonnaszámra dobálták a lobogó máglyákban a robbanórudakat. Annak ellenére, vagy éppen azért, mert az ünnepek előtt a rendőrség felhívta a polgárok figyelmét az ilyen fajta tüzeskedés veszélyeire. Még büntetést is kilátásba helyezett. Különösen az árusítók részére. Ezzel szemben a piacokon nagy lármát csapva kínálták szegény viszonteladók a tűzveszélyes portékáikat. Tavalyelőtt egy európai országban, bizonyára a legelmaradottabb és legszegényebb - ahogy ez már lenni szokott - száz millió eurót költöttek az emberek, főképp fiatalok, petárdára. A múlt év végi és az idei év eleji hasonló kiadásokat nálunk még nem összegezték a statisztikusok. Ha ez megtörténik, bizonyossá lészen, hogy erre a célra emberemlékezet óta nem költöttünk ennyit. Hál' Istennek volt miből. A bankok két marokkal kínálták a kölcsönöket, azt már kiszámították az illetékesek, hogy a lakosság mértéken felül eladósodott. Bizonyára az ország s ezen belül maga az állam is. Az általános eladósodást nagy mértékben gerjesztette, magyarán szólva: generálta az az ünnepségsorozat, amely az év végére kulminálódott. Igaz, az öröm országos és határtalan volt. Minden főtéren tombolt a jókedv. De ez nem kerülte el a mellékutcákat sem, sőt behúzódott számtalan lakásba is a pihenni vágyó szomszédok bosszúságára. És durrogtak a petárdák. Legnagyobbat azok, amelyeket az erkélyekről dobáltak le a jámbor, parkoló autók közé. Meg a gyanútlan járókelők fejére.
Szóval gyönyörű éjszaka volt. Sőt éjszakák! Gyors egymásutánban. Talpon volt és örült az egész ország. Nem tudni még, pontosan minek örült, ez ideig ezt se számolták ki a statisztikusok. Annyi máris kitapintható, hogy nem volt rá túl sok okunk. Választások előtt állnak, és ennek még senki se tudja a végkimenetelét. annyi azonban bizonyos, hogy jobb lesz, mint volt, ezt ígéri mindkét fő irányvonal. Ha egyesítené ezt a két fő irányvonal az erejét, talán még az ígéreteknél is szebb jövő várna reánk. Valószínűleg ennek a lehetőségét sejtették meg az illegális petárdavásárlók és robbantók, amikor majd ki bújtak a bőrükből örömükben az óévtől búcsút véve s köszöntve az új évet. Amelyben máris benne vagyunk úgy a koránkelők, mint a későn fekvők.
A tapasztalat azonban azt mondatja velünk, hogy a mérhetetlen és mértéktelen eszem-iszom és heje-huja után jön a kijózanodás. Amikor már tudni fogjuk, mert beszámolnak róla az újságok, hogy hány újévi malac bánta meg és mennyi bort ittunk meg előre a róka bőrére. És mennyi bableves meg mákos guba fogyott el egyetlen nap folyamán. És hogy az országos fölbuzdulásnak sírás lehet a vége. Mert volt már olyan. És lehet még ezután is. Például a küszöbön álló választások végső kimeneteléből adódóan. Ugyanebből adódhat az is, hogy föllélegzik az ország. Azt állítják az okosok, hogy ez kizárólag rajtunk múlik, szavazati joggal felruházottakon. Áthárítva reánk a felelősséget. Reánk, akiket kutyamódra lerészegítettek most és mindörökké.
NÉMETH István



Címoldal  |  Külföld  |  Kitekintő  |  Belföld  |  Közéletünk  |  Közelkép  |  Művelődés  |  Sport  |  Dokumentumok
Az újság internetes megjelenését lehetővé teszi a CNT