Marketing





Eupalyazat

Magyar Szó online
 Hétvége Szerkesztő: Kabók Erika
2008. január 26.-27., szombat-vasárnap



Tippmix Tadićra és Nikolićra
Az elnökválasztás második körében is megtehetjük tétjeinket a legközelebbi fogadóirodákban
A hazai és külföldi fogadóirodákban nemcsak sportfogadásokat köthetünk, hanem tippelhetünk a valóságshow-k, az Oskar-díj és a kvízműsorok győzteseire, a következő James Bondra, az időjárásra vagy éppen az elnökválasztásra (és még számtalan más dologra).
A múlt hétvégén a legtöbb hazai fogadóirodában köthettünk fogadásokat a szerbiai elnökválasztás nyerteseire és veszteseire, vagy éppen a részvételi arányra. És ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy mégis csak jó üzlet a politika, különösen a fogadóirodáknak, illetve azoknak a játékosoknak, akik nyertek a szelvényükkel vagy szelvényeikkel. A belgrádi székhelyű Premier sportfogadóiroda adai részlegében azt hallottuk, hogy nem volt nagy érdeklődés a választási fogadások iránt. Jóllehet a kínálatból nem volt hiány, hiszen összesen 18 ajánlatra lehetett fogadást kötni. Többek között a elnökjelöltek támogatottságára, a választási részvételi arányra, valamint az egyes jelöltek közötti különbségekre.
- Az emberek inkább csak próbálkoztak, és jóformán heccből játszották az elnökválasztást. Az élet a politika körül forog, ezért érdekes az emberek számára - mondta Jelena Popović, az iroda munkatársa. - A párharcok, vagyis a jelöltek közötti különbség, a részvételi arány, valamint Boris Tadić, Tomislav Nikolić és Pásztor István támogatottsága voltak azok a tippek, amelyeket leginkább megjátszottak. A tippelést megelőzően a fogadóirodában persze nagy viták folytak a végleges eredményt illetően. A fogadók inkább kis tételekben játszottak, és kevesen nyertek, de erről nem szívesen beszélek, ezt diktálja az üzletpolitikánk, és erről a fogadók sem szívesen nyilatkoznak.
Azt azonban még sikerült megtudni, hogy a fogadási ajánlatokat a választás előtti pénteken kapták meg, várhatóan ugyanez lesz a helyzet az elnökválasztás második fordulója előtt is. Az iroda munkatársa emiatt nem tudott semmit mondani a lehetséges tippekről, de egyben biztos volt, hogy fogadásokat lehet majd kötni, mint minden köztársasági szintű választás alkalmával. A befizetett összeg alapján minden egyes nyertes találatra 1,8-as nyereményszorzót fizetett ki a fogadóiroda. Tehát, ha valaki 1000 dinárt fizetett be, és nyert a szelvénye, akkor 1800 dinárt kapott kézhez.
Tóbiás Endre főleg fociban és teniszben „utazik”, de a múlt hétvégén az elnökválasztásra is fogadott:
- Négy tételre fogadtam, mégpedig, hogy Pásztor több mint 2 százalékot kap, Nikolić és Tadić között nem lesz nagyobb a különbség 6,5 százaléknál az előbbi javára, valamint Nikolić megszerzi a voksok legalább 38 százalékát, Tadić pedig legalább 31,5 százalékát - magyarázta Tóbiás Endre. - Mind a négy tételt eltaláltam, de mivel ezeket a focival és a tenisszel egy szelvényen játszottam, és ezekben buktam, így nem nyertem. Egyszerűen szerencsét próbáltam, a médiában hallott információk alapján tippeltem, de emiatt külön nem figyeltem a választási előrejelzéseket. A politika helyett inkább a kisfiammal és a feleségemmel foglalkozom. Azonban abban biztos voltam, miután összefogtak a magyar pártok, hogy Pásztor megszerzi a szavazatok legalább 2 százalékát. Szelvényenként kis tételt, 50 dinárt tettem fel, inkább csak a hecc kedvéért fogadtam. Hacsak ezt játszottam volna, akkor 200 dináros befizetés után 360 dinárt nyertem volna. Az egyik barátom 20 eurót tett Pásztor 2 százalék feletti szereplésére, és nyert. A barátaim közül többen megjátszották ezt a tételt. Sportfogadásokat rendszeresen teszek, főleg focira és teniszre tippelek. Hetente játszom, a mérkőzés kimenetelétől függően nagyobb összeget is felteszek. A hétvégén fogadtam először politikai tippre. Nem tudom, hogy fogadok-e az elnökválasztás második fordulójában, megvárom az ajánlatot - közölte az adai fogadó.
A tapasztalt fogadók szerint az elnökválasztás második körében kis összegre nem érdemes fogadni, csak nagy összegre sporttippek nélkül. Íme tehát egy részleges tippmix az olvasók számára az elnökválasztások második köre előtt: csak nagy tétellel szabad játszani, de hogy kire érdemes tenni, az egyelőre megjósolhatatlan. A fogadás kimenetele mindenesetre kétesélyes: vagy Tadić győz, vagy Nikolić.
CSINCSIK Zsolt
Fotó: Csincsik Zsolt

Tóbiás Endre fogadás közben

A fogadóirodában szinte mindig van vendég
Alkupozícióban
A csaknem százezer szavazat emeli a délvidéki magyarság önbecsülését - Kit támogat a Magyar Koalíció a második fordulóban?
Jó volt magyarnak lenni a Magyar Koalíció kampányzáróján, mert éreztük, láttuk azt az erõt, ami a magyarságban van. És jó volt magyarnak lenni akkor is, amikor a választás éjszakáján kiderült, csaknem százezer szavazatot adtak le a vajdasági magyarok a Magyar Koalíció jelöltjére. És az is jólesõ érzés volt - amikor kiderült, hogy a két gyõztesre nagyon kemény verseny vár a második fordulóban -, a politikai elemzõk szinte azonnal kalkulálni kezdtek a magyar szazatokkal. Számítunk.
Ez volt az összefogás egyik célja. Ez megvalósult, most ügyesen kell sáfárkodni a megszerzett voksokkal. Arról, hogy milyen hozadéka volt még a kampánynak, az elnökjelölt-állításnak, Pásztor Istvánnal, a Magyar Kolaíció elnökjelöltjével beszélgettünk.
Pásztor Úr, Ön a választás elõtt azt nyilatkozta, 80 ezer szavazatra számít. Elégedett az eredménnyel?
- Nagyon elégedett vagyok. A számokat tekintve ez a csaknem százezer szavazat 20 000-rel több, mint amennyire számítottam. Azonban ezt a választást nem szabad csupán a számokkal mérni. Vannak ennek sokkal fontosabb politikai hozadékai. Amit célként tûztünk ki, az maradéktalanul megvalósult.: a három magyar párt összefogott, és a cél érdekében az utolsó pillanatig kiegyensúlyozottan együttmûködött. Ez a jövõ szempontjából rendkívül fontos és biztató. Bebizonyosodott, hogy reális volt az a feltételezés, hogy a közösségnek van egy nagyon régóta dédelgetett álma, hogy a vajdasági magyar politikum fogjon össze. És amikor ez megtörtént, ezt a közösség méltányolta. Ugyancsak politikai hozadéknak tekinthetõ, ráadásul nem kis súllyal esik a latba, hogy megerõsítettük a pozícióinkat a szerbiai politikai színtéren. Az eredmények azt mutatják, hogy Vajdaságban mi vagyunk a harmadik legjelentõsebb politikai tényezõ, ami a jövõ szempontjából nagyon fontos. Azt is bebizonyítottuk, hogy a vajdasági magyar politikum eljutott odáig, hogy nemcsak a kisebbségi kérdésekkel foglalkozunk, hanem elmondtuk véleményünket az ország helyzetérõl, az országos gondokról is. Azt látom, hogy ezt a szerb politikában nagyon méltányolják, és megítélésem szerint ez a jövõ szempontjából nagyon fontos lesz.
A szoros választási eredmények miatt felértékelõdtek a magyar szavazatok. Ön a kezdetektõl fogva nem rejtette véka alá, hogy a támogatottság tõke, amivel gazdálkodni lehet majd. Hogyan kívánnak sáfárkodni a magyar szavazatokkal?
- Egy biztos, a radikális jelöltet nem fogjuk támogatni. Nem azért, mert a pártevezetõk így döntöttek, hanem mindazért, amit ez a párt az elmúlt 15 évben tett. A demokratikus irányultságú jelölt, azaz Boris Tadiæ számíthat a támogatásunkra, de ez a támogatás feltételekhez van kötve. Nem presztízskérdés a számunkra a támogatás igenlése vagy elvetése, ennél sokkal súlyosabb dologról, a magyar közösségrõl van szó. A koalíciós tárgyalás alapja a programunk. Természetesen azokról az egybevágó pontokról, amelyek a Demokrat Párt jelöltjének programjában is megtalálhatók, nem szükséges tárgyalni, de igenis kíváncsiak vagyunk arra, mi a véleménye az elnökjelöltnek Vajdaság autonómiájáról, a decentralizációról, a körzethatárok módosításáról, a részarányos foglalkoztatásról, a nemzeti tanácsok hatáskörérõl és finanszírozásáról szóló törvény meghozataláról, az identitást megõrzõ intézményeinkkel kapcsolatos kérdésekrõl, továbbá a történelmi igazságtételrõl és a vagyon-visszaszármaztatásról. Attól függõen, hogy milyen választ kapunk, alakítjuk ki álláspontunkat.
Már a jelöltállítást rossz néven vették a demokratikus szárny képviselõi, mondván, hogy ezzel a lépéssel gyengítik a demokrata befutó esélyeit. Most, miután tudjuk, milyen szoros az eredmény, mintha ez a rosszallás felerõsödött volna.
- Kétségtelen, hogy bizonyos körök megpróbálnak bennünket felelõssé tenni, ha véletlen nem Boris Tadiæ gyõz a második fordulóban. Én ezt a legerélyesebben elutasítom. A vajdasági magyarság értékrendje ugyanis régóta ismert. Az európai elkötelezettség hívei vagyunk, és ezt nyíltan vállaltuk az elmúlt 15 évben. Azonban az elmúlt néhány évben számtalanszor kerültünk olyan helyzetbe, amikor a szerb politikusok megszegték adott szavukat. Mi azt szeretnénk, ha ezekre a mi kérdéseinkre, a programunkra nyílt válaszokat kapnánk, amit aztán számon tudunk majd kérni. A célunk, hogy ezek a kérdések a megfelelõ idõben terítékre kerüljenek és megoldódjanak. Én úgy gondolom, hogy a csaknem 100 000 szavazat birtokában olyan alkupozícióba kerültünk, amit felelõtlenség lenne nem kihasználni. Ez nem zsarolás, hanem a célirányos, kompromisszumokat kevésbé ismerõ politizálás eszközrendszere, és én ezzel kívánok élni.
A hathetes kampány idején mit tapasztalt, milyen a közhangulat a vajdasági magyarság körében?
- A kampány az én számomra egy hihetetlen élmény volt, olyan feltöltõdési lehetõség - gondolom nem csak az én számomra, hanem azok számára is, akik eljöttek ezekre a beszélgetéskre -, ami megismételhetelen. Nagyon érdekes volt a folyamat, ahogyan változott a közhangulat. Amikor már a kampány harmadik hetében tartottunk, és egyre több helyen várták jöttünket, kitapintható volt a közhangulat emelkedése. Ha van politikai hozadéka ennek a kampánynak, ennek az összefogásnak, akkor az az, hogy volt/van egy olyan felhajtó ereje, amitõl megváltozott ennek a közösségnek a közérzete. Régen nem tapasztaltam olyan közvetlen módon kifejezett visszajelzéseket, mint a kampány során. Az emberek a kampányrendezvény után nem vették a kabátjukat, és mentek haza, hanem ott maradtak, beszélgettek. Azt tapasztaltam, hogy ez a kampány közösségi élményt váltott ki. Bebizonyosodott annak az állításnak a hamissága, miszerint ez a közösség kedveszegett, magába forduló és elkeseredett. Számtalan olyan településen jártam, ahol láttam két-három fõs csoportokat, akik megpróbálják fellendíteni a falu közösségi életét. Én biztos vagyok benne, hogy ez a közösség talpra fog állni. Én szentül hiszek benne.
KABÓK Erika
Segítsünk Erikának
A gunarasi Klebecskó család nem tudja kifizetni a 29 éves édesanya műtétjét -- A jó szándékú emberek segítségére számítanak
Van egy fiatal nő (29 éves) két kicsi gyermekkel és szerető férjjel, akinek néhány évvel ezelőtt mellrákja volt. Abban a hitben élt, hogy minden jól alakul, de nemrég epilepsziás rohama volt, ami után kiderült, hogy áttétek keletkeztek a gerincén és az agyán. Találtak Zágrábban egy orvost, aki megműtené. Az ehhez szükséges pénz 7500 euró. A helyi általános iskolában és néhány üzletben dobozokat raktak ki a pénz összegyűjtésére, de ennyi pénzt egy ilyen kis faluban, mint Gunaras, nehéz összegyűjteni, pedig itt is sokan segítenek. Ezért gondoltam arra, hogy ha újságban is megjelenne, talán könnyebben összegyűlne ez a pénz, amire az idő egyre kevesebb - írta szerkesztőségünkbe küldött levelében a gunarasi Sisák Lídia, mint utóbb kiderült, a szomszéd nagylány és beszélgetőtársunk szerint egy jótékony lélek.
Természetesen habozás nélkül felkerestük a beteg fiatalasszonyt, akin ily módon is szeretnénk segíteni, arra kérve olvasóinkat, hogy lehetőségeikhez mérten ezt tegyék meg ők is. Nem mondhatnám, hogy könnyen megtaláltam Klebecskóék házát, hiába magyarázta meg az útirányt előzetes telefonbeszélgetésünk alkalmával Erika, aminek egyedüli oka, hogy feléjük nincsenek utcanévtáblák, amit aztán szóvá is tettem a helyi közösség illetékeseinél. Aztán megfelelő útbaigazítás után mégiscsak megtaláltam a keresett utcát és házat, melyben a fiatal, kétgyermekes házaspár él. Erika fogad, gyógyfüvekből készült teával kínál, miközben elmeséli betegségének történetét.
- Több mint másfél évvel ezelőtt kezdődött, tavalyelőtt májusban, amikor egy csomót tapintottam ki a mellemben. Szabadkára mentem biopsziára, aminek eredményét egy hónap múlva kaptam meg, miszerint egy elég agresszív rákfajtáról van szó. Kamenicán megműtöttek, kaptam belső implantátumot, majd felvettem a szükséges terápiákat, és utána azt hittem, hogy teljesen kigyógyultam, annál is inkább, mert a sebész is azt mondta, hogy ez olyan betegség, amibe nem kell belehalni, amit már tudnak gyógyítani, és életem végéig úgy élhetek, mint mások. Teljesen megnyugodtam, visszatértem a régi kerékvágásba, ugyanúgy dolgoztam, mint korábban, jól éreztem magam, aktív életet éltem, szinte pörögtem, nem is gondoltam többet a betegségre. Mígnem tavaly októberben volt egy epilepsziás rohamom, miután fej CT-re küldtek, és megállapították, hogy az agyban és a gerincen is van daganat, ami, ki tudja, már mióta megvan. Kamenicán újabb terápiákat kaptam, de nem feküdtem állandóan, hanem sétáltam, bejártam a környéket, mely nagyon szép és rendezett - mesélte Erika, miközben a számítógépen mutatja a fényképeket a kamenicai parkról, a családi nyaralásról, arról, hogyan örültek a hónak a gyerekek, akik körül, ha kell, nagyon sokat segít a nagytata, a férj, Szabolcs édesapja.
- Betegtársaimtól arról értesültem, hogy Zágrábban van lehetőség megfelelő műtétre, csak nagyon sokba kerül. Megkérdeztem a doktornőmet is, mit tud erről, és ő is megerősítette, hogy van ilyen lehetőség, csak meg kell várni, hogy véget érjenek a terápiák. Felvettem a kapcsolatot a zágrábi orvossal is, aki vállalná a műtétet, azzal, hogy az utolsó fejsugarazástól számítva legalább három hónapnak el kell telnie, hogy felkészüljön az agy az újabb sugarazásra. Nem klasszikus műtétről van szó, hanem mélysugarazásról, ami, angol elnevezését durván lefordítva lézerkést jelent. A gerincem már rendbe jött a sugarazástól, és rohamom sem volt több, szedem a gyógyszereket, illetve még tart a kemoterápia, ami nem hat ki a további kezelésre. A sugárterápiát december közepén fejeztem be, így csak március végén mehetek Zágrábba - mondta Erika, miközben felébredt a tízéves Bence, majd pedig a hétéves Heléna is, így lefényképezhettem őket édesanyjukkal.
A család segítségére sietett a helyi közösség, gyűjtési akcióba kezdett és jótékonysági rendezvényeket is szervez majd, hogy összegyűljön a műtéthez szükséges pénz. Mint Csorba Ottó, a helyi közösség illetékese elmondta, ha a falu minden háztartása adna ezer dinárt, összejönne a műtétre szükséges pénz, ám sok családnak ez nagy megterhelést jelentene, hisz Gunarason is sok a munkanélküli, szegény sorsú ember. A pénzadományokat a már említett helyeken fogadják, illetve a Gazdakör helyi irodájában Király Zoltánnál, valamint a Continental Bank 310-0110100077914-30 számú folyószámláján.
NAGY Klára

А nyáron még boldogan nyaralt a család

Ottjártunkkor a családfő éppen dolgozott
Színházépítés
Felújítják a Zentai Művelődési Házat -- Tavaszra új színpadon játszanak a színészek
A Japan Tobacco International és a zentai önkormányzat anyagi támogatásával megjavították a tetőt, újraszigetelték az egész épületet, felújítják a nagytermet, a színpadot, a toaletteket, és belülről mindent átfestenek. Nyitás a munkálatoktól függően március végén vagy áprilisban lesz.
A Zentai Művelődési Ház a zentai kulturális események központi helye. Igaz, van Alkotóházunk, művelődési intézetünk, meg múzeumunk is, mégis a legtöbb kulturális esemény még mindig ott zajlik. Az Eugénban - a valamikori szálloda neve miatt ezt a megnevezést is használjuk - koncerteket adnak, ott tartják a középiskolások művészeti vetélkedőit, a népmesemondó versenyeket, egy-egy jeles napunkat ott ünnepeljük meg, a színházi előadásokat is ott nézhetjük meg, ott működik a Zentai Színtársulat, meg a Miroslav Antić Kamaraszín is. Hogy hányfajta esemény lebonyolítására ad lehetőséget ez az épület, igazából csak most vesszük észre, amikor a felújítás miatt valahol máshol kell megszerveznünk egy-egy korábban rendszeresen ott megtartott rendezvényünket. A szervezők fogták is a fejüket, hogy hol legyenek a jótékonysági rendezvények, a Télapó-csomag osztások, a kiállítások. Persze, a felújítás már nagyon kellett, és mindenki örül neki, hiszen az épületet utoljára 1979-ben, egy tűzeset után hozták helyre. A díszes nagytermet azóta nem is festették át, úgyhogy végső ideje volt a mostani munkálatoknak.
Szerencsére, ezzel a JTI szerbiai vezetői is így voltak, mert amint megvették a zentai dohánygyárat, és körbenéztek a városban, úgy határoztak, hogy egy nagyobb összeget ajándékoznak a színházunk rendbetételére. Ez lassan már két éve volt, a Művelődési Ház teteje már akkor is beázott, a falak vizesek voltak, a színpad deszkái el voltak korhadva. Felmérve a terepet, a JTI végül 110 ezer eurós adomány mellett döntött. A munkálatok költségéhez a zentai önkormányzat is hozzájárul, a költségvetésből két millió dinárt különítettek el erre a célra.
- A felújítás első fázisa a nyáron kezdődött el - kezdte a helyzet felvázolását Vukosavljev Boros Gabriella, a művelődési ház vezetője -, akkor a tetőszerkezetet javították ki, és új fémburkolatot raktak rá. Azt a polgárok észre sem vették, hiszen a színház működött. A belső munkálatok december negyedikén kezdődtek. Azóta az összes eseményünket valahol máshol tartjuk, hiszen minden helyiséget felújítunk, illetve szükség szerint átalakítunk.
MÁSIK BEJÁRAT A NAGYTEREMBE
- Jelenleg a legszembetűnőbb, hogy nincs színpad, a helyén csak egy hatalmas mélyedés tátong. Amikor lebontották a színpadot, akkor láttuk meg mi is, milyen hatalmas hely van alatta. Ezt a jövőben hasznos térré tesszük, raktárrá alakítjuk át. A színpad vaskonstrukciója marad a régi, ugyanis azzal eddig sem volt gond, viszont a padlózat vadonatúj lesz. A nézőtér is megújul. A színpad elé mozdítható székeket teszünk, a terem közepétől hátrafelé pedig vagy a régi székek kerülnek vissza áthúzva, vagy újakat veszünk. Annyi biztos, hogy a nézőtér emelkedni fog, tehát a leghátsó sor 40-50 cm-rel magasabb lesz, mint az első. A nagyterem bejáratát áthelyeztük. Eddig az előcsarnokból, a ruhatár felől mentek be a nézők, de azt az ajtót befalaztuk, ezért a bejárat a valamikori kisterem felől lesz. Azzal, hogy megszüntettük azt az ajtót, még egy termet nyertünk. Ez a jövőben elsősorban próbaterem lesz, de olyan rendezvények is helyet kapnak majd ott, melyeknek túl nagy a nagyterem. Tehát lehetnek ott könyvbemutatók, irodalmi műsorok, sőt klubhelyiségként is működhet. Így egyszerre három rendezvényünk is lehet, hiszen egyiket a kiállító teremben, a másikat a kisteremben, a harmadikat pedig a nagyteremben tarthatjuk. A ruhatárat is áthelyezzük, bevisszük a valamikori kisterembe, a nagyterem melletti helyiségbe.
FELÚJÍTOTT TOALETTEK, ÚJ PÉNZTÁR
- A toalettek már borzalmasan néztek ki, ráadásul a színház a csatornahálózatra sem volt rákötve. Most a városi csatornahálózatra is rácsatlakozunk, meg a toalettek is újak lesznek. A régi pénztárt és a konyhát egybenyitottuk, az egy iroda lesz, ott ülhetnek le a színészek, a fellépők. A pénztár a régi pénztár előtti térben kap helyet. Fontos még, hogy az egész épületet újraszigetelték. A falak mind fel voltak vizesedve. A nedvességet eddig faburkolattal takartuk el, de most az összes borítást leszedték a falról, hiszen már semmit sem kell, hogy elrejtsen. Ha a kőművesek mindennel elkészülnek, jöhet a teljes átfestés. A halványzöld árnyalatok fognak ismét dominálni - mondta a művelődési ház vezetője.
TOVÁBBI TERVEK
Tuza Valériától, az építkezési felügyelőtől megtudtuk, hogy a község a színház felújításának folytatásához 10,5 millió dinárra pályázott a Vajdasági Nagyberuházási Alapnál. A felügyelő elmondta, hogy ez ügyben néhány héten belül döntés születik, és ők nagyon reménykednek abban, hogy pozitív elbírálásban részesítik a pályázatukat. Ha az önkormányzat megkapja a színház felújítására az említett tízmilliót, még nagyobb mértékű lesz a felújítás. A művelődési ház vezetője szerint abban az esetben a hátsó öltözőket megszüntetnék, és ezzel megnövelnék a színpad nagyságát. Az öltözőket áthelyeznék a mostani raktár helyére, meg a színpad főlé. Ugyanide további raktárakat terveznek, hiszen a kellékek tárolásával mindig gondjuk volt. Ezek miatt a munkálatok miatt azonban már nem kell, hogy szüneteljen az épület működtetése, ugyanis ezek a munkálatok kívülről zajlanának.
Fotó: Gergely József
Eltört az állkapcsa,hát orvos lett
Németh László-díj dr. Farkas Emilnek
A zentai dr. Farkas Emil egy ifjúkori motorbalesetének köszönhetően lett orvos. Idestova három évtizede a zentai kórház sebész szakorvosa. Számos hazai és külföldi orvostársaság elismert tagja, a laparoszkópiás műtétek szaktekintélye, akit a Magyar Egészségügyi Társaság nemrégiben, Palicson megtartott konferenciáján Németh László-díjjal tüntetett ki.
A doktor úr maga is alapító és elnökségi tagja a MET-nek, milyen gondolat vezérelte a magyar orvosokat, egészségügyi dolgozókat, hogy határokon átnyúló szervezetet hívjanak életre?
- A társaság küldetésnyilatkozatából kiolvashatók a fő célkitűzéseink. Olyan nagy horderejű kérdésekkel, problémákkal is foglalkozni kívánunk, mint például a magyarság népességcsökkenésének az okai, fontosnak tartjuk továbbá az egészségügyi dolgozók szakmai fejlődését stb. E célok megvalósítása érdekében évente szervezünk szakmai tanácskozásokat, továbbképző konferenciákat. Az újdonságok elsajátítása és továbbadása, a tapasztalatok kicserélése rendkívüli jelentőségű a népegészségügy terén.
A MET nagy eredménye a Kárpát-medencében dolgozó magyar egészségügyi dolgozók integrálása. A szakmai konferenciákon alkalom nyílik a személyes kapcsolatok, barátságok elmélyítésére, az orvosok cseréjére is. A zentai kórház például jó kapcsolatokat ápol a székelyudvarhelyi kórházzal, amely valamivel nagyobb körzetet lát el, de az ott dolgozók is hasonló problémákkal találják szembe magukat, mint mi itt, a Délvidéken. A továbbképző tanácskozásokon ennek megfelelően az összmagyarságot érintő problémákat boncolgatunk.
Tavaly Palicson a demográfiai kérdések szerepeltek terítéken. A Budapesten sorra kerülő jubileumi MET-konferencián az ünneplés mellett a népbetegségnek számító cukorbetegségről és annak következményeiről lesz szó. A MET délvidéki tagozatának soron következő szakmai tanácskozásán a magyarságot különösen gyötrő magas vérnyomásról, annak nem kívánatos következményeiről és persze a megelőzés lehetséges módozatairól fogunk értekezni, tapasztalatot cserélni. Minden évben más-más településen rendezzük meg a MET délvidéki találkozóit, tanácskoztunk már Szabadkán, Magyarkanizsán, Topolyán, Adán, Zentán, Kishegyesen, Pacséron és legutóbb Palicson. Szeretnénk, ha Kárpát-medencei egészségügyi dolgozók minél több, zömében magyarlakta településünket megismernék. Sajnos a vízumkötelezettség rendre beleszól a tanácskozásaink szervezésébe.
Hallhatnánk valami közelebbit a díjról?
- A MET elnöksége öt évvel ezelőtt Németh László író és orvos emlékére alapított egy díjat, ami évente kerül kiosztásra. A 18 tagú elnökség dönti el, hogy az adott évben kit jutalmaz ezzel a díjjal, ráirányítva a tagság és a szélesebb közvélemény figyelmét az adott személy munkájára. A Németh László-emlékplakettet az kapja, aki a MET-ben kiemelkedő tevékenységet folytatott, tehát nem anyagi, hanem eszmei értéke van. Az egyéb közszerepléseim, politikai szerepvállalásaim közül a MET-beli tevékenységemet tartottam meg. Megalakítottuk a MET délvidéki tagozatát, amelynek immár több mint 180 tagja van. Két tag vagy egy elnökségi tag javaslatára nyerhetnek felvételt az új tagok.
Úgy érzem, hogy amit a nagypolitika, a rendszerváltás nem tudott megtenni, azt megtette a MET. Határmódosítás nélkül sikerült összefogni a Kárpát-medencében élő és tevékeny egészségügyi dolgozókat. Ugyanazok a problémák Székelyudvarhelyen, Révkomáromban, Zentán stb.
Végül meg kell kérdeznünk, hogyan lesz valakiből elhivatott sebész?
- Apám műszaki szakember, tanárként ment nyugdíjba. Én inkább humán beállítottságú voltam, az adai általános iskolában a Fáklya diáklapot szerkesztettem. Zentán a gimnáziumban érdekelt az irodalom, a diákvetélkedőkön szavaltam, az ifjúsági vitaesteken sürgölődtem. Semmi jele nem volt annak, hogy orvos lesz belőlem. Azután 1972-ben, másodikos gimnazista koromban történt valami, motorbalesetet szenvedtem, eltörött az állkapcsom, és a zentai kórházban találkoztam először élesben sebésszel. A mozgalmas kórházi élmény meghatározó volt számomra. Szegeden 1980-ban diplomáztam az orvosi egyetemen. Honosítani kellett a diplomám, majd általános orvosként 4 évet lehúztam. Nem találtam kórházat, amely sebészi szakosításra küldött volna. Végül ezt is Szegeden végeztem, akárcsak a feleségem, aki szemorvos. Fél munkaidővel kezdtem a zentai kórház sebészeti osztályán, és itt is ragadtam.
Volt időszak, amikor szinte lehetetlen volt műteni, a legegyszerűbb eszközökből is hiány volt. Nincs attól kiábrándítóbb, ha egy sebész nem dolgozhat. Ma sem jó a helyzet, de elfogadhatóbbak a munkakörülmények. A kilencvenes években minden negyedik szakorvosunk elment külföldre vagy nyugdíjba. A legnehezebb időszakon talán túl vagyunk, most már biztosra veszem, hogy a zentai sebészetről megyek nyugdíjba. Nem vagyunk sokan Zentán, nehéz feltételek mellett egyik napról a másikra dolgozunk. A szerbiai átlagot tekintve egy sebész évente száz műtétet végez, mi a zentai kórházban évente fejenként kétszáz operációt.
A három gyerek közül ki folytatja a családi hagyományt?
Idősebbik lányom, a 26 éves Anna fogorvos, a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban van szakosításon. Ádám fiam gyógyszerészetre jár Szegeden, míg a legkisebb, Sára elsős gimnazista, ő még pályaválasztás előtt áll, megtörténhet, hogy három új taggal gyarapodik a MET - mondta a Magyar Egészségügyi Társaság díjazottja, Farkas Emil
sebészdoktor.
GERGELY József
A Magyarok Világszövetségének 1992-ben megtartott találkozóján az egészségügyi kerekasztal részvevőinek körében születette meg az ötlet, hogy létre kell hozni egy olyan egészségügyi társaságot, amely felöleli a Kárpát-medencében és a nyugati szórványban élő magyar egészségügyi dolgozókat. Ennek nyomán 1993-ban alakult meg a Magyar Egészségügyi Társaság (MET), melynek napjainkban több mint kétezer tagja van, nem csak orvosok a tagok, a MET felöleli a gyógyszerészektől kezdve az egészségügyi szakdolgozókig az egészségügyben foglalkoztatottak teljes skáláját. A szervezet fennállásának 15. évfordulójáról március 1-jén Budapesten ünnepi konferencián emlékeznek meg.

Dr. Farkas Emil a Magyar Egészségügyi Társaság Németh László-díjával
Régi idők hangulata
A cél az, hogy teljesen megéljük, és magunkénak érezzük kultúránkat - mondja a Pro Cultura Hungarica-emlékplakettel kitüntetett Raj Rozália
Pro Cultura Hungarica-emlékplakettet adományozott Hiller István magyar oktatási és kulturális miniszter kedden, a magyar kultúra napján Raj Rozáliának, a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Folklórközpont civil szervezet munkatársának szerteágazó kézműves tevékenységéért.
Természetesen jóleső érzés, amikor tudnak az emberről, s elismerik, hogy helyes az az út, amelyen jár - mondja Rozália, amikor az emlékplakettről kérdezem, de erről nem is mond többet, inkább a szabadkai székhelyű, 1995-ben alakult Vajdasági Magyar Folklórközpontról beszélgetünk, az eddig elért eredményekről szól csillogó szemekkel.
- Lépésről lépésre haladva mind többet tudtunk nyújtani, kérdezni, s persze beszámolni is a sikerekről. Nagy öröm, hogy nemcsak a szakmában érdekelteket vonzza az itt folyó munka, hanem képzéseinkre, tanfolyamainkra is a legkülönbözőbb foglalkozású, érdeklődési körű emberek jelentkeznek. A kezdetektől az volt a cél, hogy képzéseket szervezzünk. Nagy István kollégám Pécsett és Budapesten szerzett B és C kategóriás néptáncoktatói képesítést, én pedig Budapesten tanultam hat évet a Felsőfokú Népi Játék és Kismesterség Szakoktató Képzőben. Amikor itthon beszélgettünk Istvánnal, hogy milyen is lehet a szervezet, amely kiszolgálja a népművészet iránt érdeklődőket, mi is legyen a feladata, arra jutottunk, hogy a tárgyalkotó népművészet terén van nagy fehér folt. Amikor a tanulmányaimat befejeztem Budapesten, semmiképpen sem az ottani modellt akartam itthon alkalmazni, hanem a hazai szükségleteket vizsgáltuk meg, és elgondolkodtunk azon, hogy az itt kisebbségben élő magyarság mennyit is tudhat a maga kultúrájáról, amikor a tárgyalkotó népművészetről van szó, például a lakástextilek díszítményeiről, a különböző tájegységek egykori viseleteiről. Azzal is tisztában voltunk, hogy az itt öltögető asszonyok nagy része hasznos és kellemes időtöltésnek érzi a darabok elkészítését, ami természetesen jó, de a magyar népművészettel nem említhető egy időben. Ami a lakástextil-, a hímzés- és a szőtteskultúrát illeti, úgy éreztük, szinte semmit sem tudnak arról, hogy milyen alkalomra milyen anyagból, pontosan milyen díszítéssel kell egy-egy darabot elkészíteni. Doroszlón, Bácskertesen, Gomboson, a három hagyományőrző közösségben a hatvanas évekig mindezt nagyon számon tartották. Az íratlan szabályok akkor még nagyon erősek voltak, ám mára már meggyengültek, a fiatalokban sincs meg túlságosan a néphagyományok, a népszokások életben tartásának igénye. Az asszonyok levetették a sok szoknyát, levágatták koszorúba font pántlikás hajukat, mondván, olyanok akarnak lenni, mint a többiek. A külső hatás erősebb volt, mint a hagyományainkhoz, a csakis a mi sajátságosságainkhoz való ragaszkodás. Korábban megszólták az idegenhez nyúlót, mondták, az uradzik, később viszont ez természetes lett, karácsonykor az asztalra is nemzetközi motívumokkal díszített terítő került. Nem is ez ellen beszélünk, csak a tanfolyamainkon résztvevőket arra is meg akarjuk tanítani, hogy tudjanak olyan darabokat is készíteni, amelyek magyar mintázatokkal is megtalálják a maguk helyét a mai lakásokban, a ruhatárunkban. Hogy olyan függöny kerüljön az ablakra, olyan terítő az asztalra, ami beleillik a lakás hangulatába, és magyarul szól az érkezőkhöz. Próbáljuk újraértelmezve visszalopni a házakba a régit.
A tanítványoknak a Nagy Istvánnal együtt kidolgozott programú 140 órás tanfolyamon persze nagyon fontos eredeti darabokat is bemutatni. Ezért, s természetesen nem csak ezért, felgyűjtés zajlik a hagyományőrző településeken, többek között Székelykeve, Hertelendyfalva időseihez tértek be szőttesek, terítők, takarók után kutatva, s maguk a hallgatók is feladatul kapják, hogy gyűjtsenek. A képzés a Folklórközpontban 1996-tól folyamatos. Eddig csak felnőttképzéssel foglalkoztak, de a tervek szerint az alsósok számára is kidolgoznak egy programot, hiszen a gyerekek fogékonyak. Tojásokat festenek, farsangi mulatságokra járnak. Náluk is az a legfontosabb, hogy megértessék velük és szüleikkel, hogy nem a jelmezek versenyeztetése a lényeg. Más módon kell motiválni a gyerekeket, hogy a lányoknak legyen kedve a locsolóknak általuk készített hímes tojást adni, s a fiúk is szívesen fogadják el ezeket.
A díszítések továbbéltetését szorgalmazó tanfolyam hallgatói komoly elméleti oktatást is kapnak, néprajzot, művelődéstörténetet, magyar történelmet, szakmaelméletet, és ami rendkívül fontos, anyagismeretet is tanulnak, megtanulnak korban, stílusban tájékozódni, tudni fogják milyen alkalomra milyen színű és minőségű anyagot kell választaniuk, s azt hogyan kell díszíteni. Rozália a legnagyobb eredménynek mindenképpen azt tartja, ha valaki nem csupán a sikeres vizsga miatt szorgalmas, hanem megtanulja teljesen megélni, teljesen magáénak érezni a kultúráját, s szerencsére sokan vannak ilyenek, akik igénylik a továbbképzéseket is.
- Tudni kell, hogy nem a nádtetős és a földdel döngölt padlózatú házakat sírjuk vissza, hanem a szokásokra vonatkozó értékeket, ami a díszítmények sajátosságaira vonatkozik. Azt kell elhinnünk, hogy az itt élő magyar közösség sajátossága jogosan része az egyetemes magyar kultúrának. Az idősek elhalnak, maradnak az ő elmondásaik alapján készült kiadványok, amit vagy tanulmányoznak a fiatalok vagy nem, s ha igen, akkor se csupán felmondott lecke legyen a népi kultúra, s ne csak a szórakoztatóipar része, ne csak a színpadon lássuk viszont kellékként a házak egykori ékességeit.
TÁPAI Renáta
Fotó: Molnár Edvárd
Tisztesség és közszolgálatiság
Hasznosságban és hitelességben verhetetlen az MTV
Budapesti tudósítónktól
Az elmúlt négy évben Rudi Zoltán állt a Magyar Televízió élén. Az, hogy a tévéelnök a teljes mandátumát kitöltötte, kuriózumnak számít a köztelevízióban, az pedig, hogy ismételten megpályázta ezt a posztot, azt bizonyítja: vannak még elképzelései arra vonatkozóan, hogyan és mit kellene megújítani abban az intézményben, amelynek tevékenységét nap mint nap mindannyian figyelemmel kísérhetjük. Rudi Zoltánt arra kértük, értékelje az MTV elmúlt négy évét a Magyar Szó olvasói számára.
- A Magyar Televízió tavaly volt ötvenéves. Ebből negyven évet majdnem monopolhelyzetben töltött el; 1997-től viszont arra kényszerült, hogy nagyon erős versenyben maradjon fenn. Ráadásul olyan versenyben, ahol sem a pályák, sem a közlekedési eszközök nem voltak egyenlőek. Az MTV-t teleaggatták kötelezettségekkel, a forrásait pedig elvonták, miközben a két kereskedelmi televíziónak semmiféle kötöttsége nem volt. Így aztán nagyon nehéz tíz év áll az MTV mögött. 2003-ig 46 milliárd forint adósságot halmozott fel, eladta az összes ingatlanát, hogy folyó költségeit, kiadásait fedezni tudja, s elveszítette reklámbevételei döntő többségét is. 2003-ra a vállalat elérte a gazdasági mélypontot. Ezért az akkori menedzsmentnek 2003-2004-ben fordulatot kellett végrehajtania. 2005-re a gazdálkodást eredményessé tettük, megszüntettük a veszteségképzést, és új pályára állítottuk a televíziót. Az azóta eltelt évek pozitív gazdasági eredménnyel zárultak. Közben nem feledkeztünk meg alapfeladatunkról, a közszolgálati műsorok készítéséről. Összegezve tehát: úgy látom, amit vállaltunk a négy évvel ezelőtti és az azóta már átalakult menedzsmenttel, azt javarészt meg tudtuk valósítani. Ami hátravan, az zömében finanszírozási vagy törvényhozási jellegű feladat. A gazdasági konszolidáció sikerült, az új gyártóbázis épül, az új eszközök beszerzése folyamatban van, a létszámot sikerült finanszírozható mértékűre csökkenteni, és olyan műsorokat állítunk elő, amelyeket díjaz a közönség.
A nézőt kevésbé érdekli, hogy egy-egy csatorna milyen anyagi gondokkal küszködik; az egyetlen dolog, ami foglalkoztatja, hogy ha távirányítót vesz a kezébe, talál-e olyan műsort, ami leköti a figyelmét…
- Valóban: a nézőt nem érdekli, hogy múzeumban dolgoznak-e a tévések vagy világszínvonalú épületben. Az sem érdekli, hogy mennyi pénze van erre a cégnek. A néző ma már több mint 70 magyar nyelvű csatorna között válogathat, s természetes, hogy azt keresi, melyik szolgáltató műsora érdekes, hasznos, hiteles számára. A szenzációban meg tudnak verni bennünket, hasznosságban és hitelességben azonban nem. Minden felmérés azt mutatja, hogy a nézők döntő többsége az MTV hírszolgáltatását tartja a leghitelesebbnek. Műsoraink összességében nem a szórakoztatásra, hanem inkább a művelődésre, oktatásra, tudományra, kultúrára helyezik a hangsúlyt. Ezért aztán el kell szenvednünk bizonyos mértékű nézővesztést is, hiszen legyünk őszinték: az emberek nem feltétlenül azért akarnak tévézni, hogy közben szellemi munkát kelljen végezniük, legtöbbször inkább csak kikapcsolódni szeretnének a képernyő előtt.
A gazdasági fordulat mellett a műsort is konszolidálnunk kellett: kiegyensúlyozottá tenni a hírszolgáltatást, megteremteni a hármas pillér (tájékoztatás, művelődés, kultúra) közül a harmadikat, a kultúrát. Az ízlésesség, a tisztesség, a közszolgálatiság jegyében kellett átalakítanunk a műsorstruktúrát és a műsorkészítőink szerkesztői szemléletét.
Nézettségben ezek az eredmények visszaköszönnek?
- Nem vagyok elégedett a nézettségi adatainkkal. Boldogabb lennék, ha 25-30 százalékos részesedésünk lenne naponta átlagosan a nézők körében. Ennyi nincs; a 18-49 éves korosztályban ez a részesedés 15-16 százalékos. De nem szabad elfelejteni, hogy mindkét nagy kereskedelmi televízió veszített népszerűségéből: óriási erővel törnek fel a pici csatornák, s mint apró kis ragadozó halacskák, úgy csipkedik le a nézői csoportokat a nagy televíziókról. Ebben a versenyben viszont az elmúlt négy évben állni tudtuk a sarat, nem csökkent a nézettségünk.
Az MTV adásait nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl is nézik. Mennyire befolyásolja ez a szerkesztéspolitikát?
- Munkatársaim azon dolgoztak, hogy a határon túl lévő kábelszolgáltatókkal legyen olyan szerződésünk, amelyeknek köszönhetően nemcsak műholdról vagy földi terjesztésű, analóg rendszeren keresztül juthatnak hozzá a határon túli magyarok az adásainkhoz, hanem a kábelszolgáltatók révén is. Speciálisan a külhoniaknak szóló produkcióink is vannak. Viszont vannak speciális helyzetek is, amelyekhez igazodunk. Ha például európai parlamenti választásokat tartanak Romániában, vagy országgyűlési képviselőválasztás van Szlovákiában vagy Szerbiában, akkor az az MTV számára jelent egy pluszkötelezettséget. Természetesen sokkal jobban figyelünk egy ilyen eseményre, mint egy olyan választásra, ahol nem érintett a magyar ajkú lakosság. Fokozottan figyelünk, ha a megmérettetésekben etnikai alapon szerveződő pártok is részt vesznek. Az RMDSZ vagy a vajdasági magyarok szervezeteinek tevékenységére sokkal jobban odafigyel a magyar közvélemény, és az MTV is kitüntetett figyelmet szentel nekik. Különösen akkor, ha ők egy politikai küzdelemben a saját hazájukban mérkőznek a többiekkel.
A határon túl élő magyarságnak más módon is próbálunk segíteni: munkatársaim megszervezték, hogy Szlovákiában a helyi kábeltelevíziók megkapják az MTV műsorait: tartalmakat adunk át a műsorszolgáltatóknak, akik ezzel bővíthetik kínálatukat. S tesszük mindezt ingyen és bérmentve. Vajdaság esetében valami hasonlót tervezünk a Pannon Tévével.
Egy sajtóinformáció szerint a kormányzat nemzeti médiastratégiája azt javasolja, hogy a Duna Televízió olvadjon össze az MTV-vel. Ön ezt mennyire tartja jó ötletnek?
- A néző, a megrendelő szempontjából majdnem mindegy, hogy ez egy vállalat-e vagy kettő. Aki a távirányítót fogja, azt nem érdekli a szervezeti felépítés. Az azonban biztos, hogy a digitális átállás után nagyon átértékelődik egy műholdas csatorna terjesztése. A Duna TV szerepe szent és sérthetetlen, ennek az adónak feladata van a Kárpát-medencében. Az ügy, a tartalom, a feladat létezik. Hogy ezt most egy intézmény látja-e el, vagy kettő, lényegtelen, számomra mindkettő elfogadható. Úgy gondolom, hogy a külhoni magyarok sajátjuknak érzik a Duna TV-t, és nem feltétlenül örülnének annak, ha beolvadna az MTV-be. Hozzáteszem: gazdaságilag lehet, hogy racionálisabb volna egy ilyen szerkezet, érzelmi szempontból viszont valószínűleg nem aratna nagy sikert egy ilyen javaslat.
Most indult el az MTV műsorán egy, a mindennapjainkkal foglalkozó animációs sorozat, a napokban fejeződik be a saját gyártású akciófilm-sorozat vetítése… Ezeknek a műsoroknak a készítése feltehetően sok időt, pénzt és energiát emészt fel. Ennek ellenére folytatódni fognak a saját gyártású projektek?
- Természetesen. A Modern képmesék 200 részesre tervezett produkció, amiből az első nyolcvan részt gyártottuk le. A kiváló, Tűzvonalban című sorozatunk esetében most tárgyalunk 14 újabb epizódjának a leforgatásáról. A napokban kezdődik Esterházy Péter egy darabjából készülő tévéjáték forgatása. Nemcsak beszélnünk kell a kultúráról, hanem tenni is érte, magunknak is létre kell hoznunk tévéjátékokat, tévéfilmeket, dokumentumfilmeket, animációs filmeket. A legkiválóbb szerzők, a legkiválóbb animátorok, rendezők, operatőrök dolgoznak ezeken a produkciókon, s noha nincs annyi pénzünk, mint amennyire szükség lenne, azért Szabó Magda Régimódi történetét fel tudtuk dolgozni úgy, hogy azt nagy szeretettel nézte a közönség. Január végén várható az Alföldi Róbert rendezte, Bartis Attila regényéből készült Nyugalom című filmünk bemutatója is. Műveket hozunk létre, és ez mindenkinek nagy öröm.
MIHÁJLOVITS Klára
Vér és méz
Az orvosom - immár nekünk is van ilyen - elküldött vér- és vizeletvizsgára a nagybecskereki egészségházba. Nahát, csodálkoztam, abban a bizonyos épületben még történik valami?! Emlékszem, közel két évtizeddel ezelőtt, amikor még nem működött az új kórház és poliklinika, és többek között a sebész specialisták is itt dolgoztak, egy egész nyáron át rendszeres látogatója voltam az adott épületnek, ahol szike és kés segítségével a serdülőkor gyönyöreiből kifolyólag testemet elárasztó undokságoktól szabadítottak meg a hozzáértők. Tisztul a véred - mondogatták tudálékosan, én meg azon csodálkoztam, vajon mikor sikerült neki bepiszkolódnia.
Lévén, hogy az egészségügyi intézmény reggel hétkor kezd dolgozni, úgy gondoltam, elegendő lesz háromnegyed hétkor, tizenöt perccel a munkaidő megkezdése előtt megérkeznem. Mint utólag kiderült, mások még nálam is jobban gondolták, mert mire odaértem, már közel százan tolongtak az óriási váróteremben, hogy először is a piciny tolóablak előtt letegyék egészségügyi könyvecskéjüket, majd pedig azért, hogy a nővér, miután minden adatot pontosan beírt a nagykönyvbe, végre szólítsa őket, megfizettesse velük a kezelési díjat, és átadja nekik a papírocskát, amellyel mehetnek a másik szobába vért adni, illetve amellyel egy harmadik helyiségben leadhatják a legkülönfélébb üvegecskékbe csomagolt, otthonról hozott első reggeli vizeletet.
Nagy erőfeszítések árán átvergődtem a tömegen, letettem a könyvecskémet, és vártam. A terem percről percre zsúfoltabbá vált, az emberek egyre elszántabban bökdölőztek, hogy minél közelebb kerüljenek a tolóablakhoz, mivel a nővér hangja az apró nyíláson keresztül alig hallatszódott el egy méterre, aminek eredményeként hamarosan az összetorlódott emberhalmazon keresztül az újonnan érkezők már alig tudták leadni a könyvecskéjüket. Én is álltam szótlanul, kitartóan, sztoikusan, míg csak egy idős bácsi rám nem szólt, hogy ne lökdössem a hátitáskámmal. Mondtam neki, hogy nem lökdösöm, de ha engem valaki meglök, akkor akaratom ellenére is hozzá kell érnem másvalakihez, egyszerűen a mennyezetre kellene állnom, ha azt szeretném, hogy másképp legyen. Azt mondta, felőle nem kell felmásznom a plafonra, csak őt ne lökdössem, amitől nagyon ideges lettem, mert mit gondol, zsörtölődtem magamban, hogy én szívesen tolongok itt véradásra várva, ugyanúgy, ahogyan másfél évtizeddel ezelőtt a kenyeret, lisztet, cukrot, olajat és egyebet vártam?! Dühömben lecsaptam tekintetem a néhai padlóra, és cipőm orrával a rég felvált színes műanyag burkolat alatti betonrétegben képződött lyukban kotorászva morzsolgattam az apró sódert. Igyekeztem nem meglökni senkit sem, de mivel egyre többen érkeztek, és egyre szűkösebbé vált a helyiség, ezt egyre kevésbé volt lehetséges. Valaki azt mondta, nyissunk ablakot, másvalaki ezt meg is próbálta, de a maszatos ablaküveg, amelynek keretéről nyilvánvalóan még valahol a szarajevói téli olimpiai játékok ideje alatt lepörgött a festék, majdnem kiesett a próbálkozástól. Álltam kihegyezett füllel, hogy halljam, ha a támla nélküli székben ücsörgő nővér a nevemet szólítja, közben kabátzsebemben a felborulástól óvó vizeletes üvegcsét szorongatva azon spekuláltam, hogy a nagy tolongásban vajon hogyan vánszorgok majd oda hozzá, ha erre sor is kerül. Körülöttem emberek álltak, beteg emberek, akiket saját orvosuk valami oknál fogva vérvizsgálatra küldött. Páciensek, akiknek színesben kiplakátolt jogai úgy festettek a habarcsmázig lepattogott falon, mint Rubik-kocka a sivatagban. Többnyire kopottas kabátot és lábbelit viseltek, a tolóablakra összpontosított merev tekintetük kifejezéstelensége közönyről árulkodott.
Bő egy órát figyeltem Szerbia valódi arcát, mire végre a nővér az én nevem is a szájára vette. Gyorsan elvégeztem, amiért jöttem, majd kisétáltam az utcára. Lesiettem a bejárati lépcsőkön, és a négysávos út széléről - amely balra egyenesen Belgrádba, jobbra pedig egyenesen Újvidékre vezet - megvizsgáltam az éppen magam mögött hagyott épületet. Szocrealista formája, ütött-kopott állapota és sivár szürkesége a legpesszimisztikusabb posztapokaliptikus film hangulatát árasztotta magából. A földszint és az első emelet között a falra kihelyezett zászló szégyenlősen lobogott a csontig hatoló bánáti szélben. A széleinél körös-körül kirojtolózott, a ráragadt piszoktól pedig elmaszatolódott nemzeti szimbólum teljes mértékben összhangban volt az épület kietlenségével. Úgy tűnt, hogy a három alapszínt már csak a kosz, vagy a puszta megszokás tartja össze. Visszafordultam, és akkor vettem észre: az egyik oldalról Boris Tadić erős és stabil állam emlegetésével, a másik oldalról pedig Tomislav Nikolić teljes szívvel kacsintott rám egy-egy óriásplakátról.
Egy keserű mosolyt rajzolva szám szegletébe, csendben folytattam az utam a mézédes álmokkal tűzdelt valóságban.
SÁNDOR Zoltán
Egyféle urbánus legendának is felfogható a tolóablak mögött ücsörgő hivatalnoknőről képzett sztereotípia, miszerint az illető hölgy középkorosztályhoz tartozik, összerándult homloka és az ügyfél lehordására minden pillanatban készenlétben levő szája között diszkrét bajszot visel, az utolsó mosoly még első havivérzésénél lefagyott az arcáról, krónikusan frusztrált, mogorva tekintete szinte megsemmisíti a látómezejébe kerülőt.
A hivatalnoknőről alkotott efféle kép nem törvényszerű, és valószínűleg nagyon távol áll a valóságtól, azonban, mint minden sztereotípia, ez sem légből született, amit az alábbi eset is alátámaszt.
Az újvidéki vasútállomáson sorban álltam az egyik tolóablak előtt, amikor a másiknál zajló nagy hangoskodásra lettem figyelmes. Valójában csak az üveg mögött lévő „néni” balhézott valami miatt, mire az utasjelölt hölgy csak annyit jegyzett meg, hogy abban az országban, ahonnan ő jön, ilyen viselkedés miatt már rég kirúgták volna, mármint a hivatalnoknőt, aki erre még jobban rázendített mondókájára, azt sivalkodván, hogy nem is kellett volna idejönnie - annak a másiknak -, menjen el, ha nem tetszik neki ez az ország etc.
Nahát, de jó, hogy nem abba a sorba álltam, fordult meg a fejemben.
- Egy jegyet Szabadkáig - mondtam, amikor sorra kerültem.
- Süket vagy?! - ordított rám az „én hivatalnoknőm”. - Az imént jelentették a hangosbemondón, hogy a Szabadkára közlekedő vonat minimum 80 percet késik!
- Nem hallottam. De attól még vehetek jegyet.
- Minek?! Van még időd! Lehet, csak három óra múlva lesz vonat!
- Mi van akkor, ha tévedtek, és mégsem fog annyit késni?
- De késni fog! Különben meg menj a tudakozóhoz, és ott informálódj, mikor lesz vonat.
Részben fogadtam el az utasítását: tényleg egy másik tolóablak elé álltam, de nem a vasútállomáson, hanem a szomszédos autóbuszállomáson.
S.Z.
Január 26., Vanda napja
Lengyel-német eredetû név, egy mondabeli királylány neve. Jelentése: wend nõ.
Ezen a napon
1887-ben elkezdõdött az Eiffel-torony építése Párizsban.
1926-ban, Londonban John L. Baird bemutatta az elsõ televíziókészüléket.
1910-ben született Major Tamás színész, rendezõ.
1928-ban Roger Vadim (eredeti néven: Plemjannyikov) francia filmrendezõ.
1905-ben Tamkó Sirató Károly József Attila-díjas költõ, mûfordító.
1932-ben meghalt ifjabb William Wrigley, a rágógumikirály.
1975-ben Máriássy Félix Kossuth-díjas filmrendezõ, érdemes mûvész.
1824-ben Théodore Géricault francia festõ, Delacroix mellett a romantikus festészet legnagyobb francia alakja.
Január 27., Angelika napja
Latin eredetû név. Jelentése: angyali, angyalhoz hasonló.
Ezen a napon
1945-tõl Holokauszt-emléknap Európában.
1880-ban Thomas Edison szabadalmaztatta az elektromos izzólámpát.
1756-ban született Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerzõ, zongorista, orgonista, karmester.
1834-ben Dmitrij Mengyelejev kémikus, a periódusos rendszer megalkotója.
1919-ben meghalt Ady Endre költõ, újságíró.
1945-ben Szerb Antal író, irodalomtörténész.
1860-ban Bolyai János matematikus.
1901-ben, Milánóban, 87 éves korában meghalt Giuseppe Verdi olasz zeneszerzõ, korának legtöbbet játszott operaszerzõje.

Ammanban a hó nem túl gyakori látogató, a napokban a jordániai főváros mégis fehérbe öltözött. Az év első havának a közel-keleti államban különösen megörültek, némicskét csökkentett ugyanis a téli aszálytól való félelmeiken

Valentino 45 évnyi munkásság után mondott búcsút az „iparnak” a hét derekai párizsi divatrevün. Ezen kreációja láttán sokan biztos sajnálják, hisz ez valódi multi-design; ha kalapnak nem jó, használható lámpaernyőnek vagy repülőtányérnak, de ha megfordítják, még krumplit is lehet bele ültetni

Most az egyszer nem a világcsodának számító nyomdagépünk és szerfelett ügyes kezelői tették a fotót ilyenné... sőt az AP fotóriportere is szándékosan hosszan exponált, amikor „lekapta” az oberhofi (Németország) szánkó-világbajnokság edzésnapján az orosz Albert Demcsenkót

A totalista szellem kisvasútja nevet viselhetné (Bacsó Péter után szabadon) ez az indiai Bangaloreben, egy utcai árusnál lencsevégre kapott játék. Az elemes kisvasút mozdonyát Osama bin Laden testesíti meg, a mögötte futó vagonon pedig az őt kergető - és soha utol nem érő - „békeharcos” George W. Bush ül... tankháton
A nagy játszma
Ki kerekedik felül Zentán a távfűtés ügyében: az önkormányzat, vagy a cukorgyár?
Évek óta lappangó téma Zentán a távfűtés kérdése. Annak idején ugyanis, elsősorban Božidar Vujaèiè mérnök kezdeményezésére, és évekig tartó, a kifizetõdõségre vonatkozó bizonygatása eredményeként megépült a távfûtési rendszer. Alapvetően a mai napig nem változott a tény, hogy a cukorfeldolgozási kampány idején, amennyiben a levegő hőmérséklete nem süllyed 5 Celsius-fok alá, az üzemeltetés költségei jószerivel abban merülnek ki, hogy a meleg vizet továbbító pumpák elektromos energiát fogyasztanak. Magát a fűtésre használt víz melegét a gyárban ugyanis a technológiai gőz hőcserélése útján biztosítják. Amíg a rendszer nem épült meg, ezt a hőenergiát a gyár egyszerűen a levegőbe engedte.
Sokáig, sőt, azt is mondhatjuk, hogy a közelmúltig Zentán „versenytárs” nélkül a távfűtés volt a háztartások és a közületek számára a legolcsóbb fűtési mód. A gondok akkor kezdődtek, amikor a cukorgyárat privatizálták, és az olasz tulajdonosnak egyáltalán nem állt és áll szándékában szociális kategóriaként kezelni a távfűtést. Ő gazdasági árat, de mindenekelőtt minél nagyobb profitot akar megvalósítani. Ez természetes is, hisz ez a kapitalizmus logikája.
A botrány zsarátnokja akkor kezdett izzani, amikor ősszel kiderült, hogy a gyárnak nincs licence ennek a szolgáltatásnak a végzésére. Ezt a kérdést megoldotta a gyár és az önkormányzat, viszont továbbra is nyitva maradt a szolgáltatás díjának kérdése. A cukorgyár ugyanis két egymást követő évben nagyjából egyharmadával, tehát messze az inflációs ráta felett, önkényesen megnövelte a távfűtés árát. Ők a gáz árának ugrásszerű emelkedésével indokolták ezt a lépést, amiben, mint az alábbiakban kiderül, volt is logika. A baj azonban ott kezdődött, hogy az ár alakításában az önkormányzatnak is bizonyos beleszólást biztosít a hatályos törvény. De csak akkor, ha megköti a megfelelő szerződést a szolgáltatóval. Nos, ez az utóbbi években elmaradt, és ez volt az önkormányzat egyik nem kis mulasztása.
A cukorgyár ugyan erőltette a szerződéskötést, de azzal a feltétellel, hogy az önkormányzat, utódatálva (vagyis törvénytelenül) engedélyezze számára a korábbi évben önkényesen megemelt ár legalizálását. Erre a gyárnak elsősorban nyilvánvalóan azért volna szüksége, hogy akár per útján is követelhesse pénzét azoktól a használóktól, akik a 2006/2007-es fűtési idényben (nem kevesen) egyszerűen nem vettek tudomást a 36 százalékos árnövekedésről, és az egy évvel korábbi árat fizették az üzemnek.
A gyár ármegállapítási kérelmét a községi képviselő-testület ősszel napirendre is tűzte, de nem fogadta el a kérelmet. Még azzal sem, hogy - tekintettel a tavalyi, rendkívül enyhe télre - a gyár 8 százalékos árengedményt kínált fel, amelyet a jelenlegi fűtési idény végén szándékozik érvényesíteni.
Már ősszel világosan körvonalazódott, hogy ebből előbb-utóbb botrány lesz. A kkt és a szolgáltató is köti az ebet a karóhoz, habár szóban mindkét fél a megegyezés szükségességét hangoztatja.
A „robbanás” a közelmúltban történt, amikor a cukorgyár írásban értesítette az önkormányzatot, hogy - tekintettel annak „merev és hajthatatlan álláspontjára” - az elkövetkező idényre nem szándékozik megkötni a szerződést, hacsak az önkormányzat nem vizsgálja felül saját döntését. Ha ez bekövetkezik, az a gyakorlatban azt jelenti, hogy október 15-e után Zentán nagyjából 2300 lakásban és 180 közületben (boltok, irodák, stb.), vagyis összesen 156 000 négyzetméternyi lakott, illetve tevékenységre használt zárt területen, tehát Zenta egynegyedében, nem lesz távfűtés.
Ennek az átiratnak a tartalma alig leplezi a zsarolási szándékot, hiszen azzal a cukorgyár vezetése is nyilván tisztában van, hogy Zenta város vezetése nem engedhet meg magának egy ekkora baklövést. Különösen most nem, amikor „fű alatt” már folyik a májusban esedékes helyhatósági választások kampánya. Lehet, hogy éppen ezért a cukorgyáriak abban bíznak, hogy az ő akaratuk érvényesül, és esetleg akár a továbbiakban is kényük-kedvük szerint szabhatják meg a távfűtés árát.
Velük szemben az önkormányzat kénytelen szavazóbázisuk (a falvakkal együtt) egyötödének érdekeit valamiképpen védeni, vagy legalábbis úgy tenni, mintha foggal-körömmel védené. Hogy ez valósághű legyen, arra kényszerül, hogy mihamarabb jogilag „tisztába tegye” a távfűtés kérdését, hiszen aligha kétséges, hogy az elmúlt fél évtizedben ezen a téren nem megfelelően végezte munkáját. Ezenkívül nagy mozgolódás kezdődött a jövőt illetően, illetve a jelenlegi helyzetre vonatkozóan. Egy különbizottság havonta ellenőrzi a cukorgyárból kimenő és visszatérő ágára felszerelt kaloriméter állását, s ennek alapján nem nehéz megállapítani, hogy a gyár mennyi hőt használ el a város egynegyedének fűtésére. A képzett szakembereknek ezután már gyerekjáték lesz kiszámítani, hogy a távfűtés üzemeltetése mennyi gázt emésztett fel. Mivel a gyárban a mérőműszereknél folyamatosan naplót vezetnek, az is támpontul szolgálhat a valós helyzet megállapításához. Érdekesmód, a cukorgyár vezetősége - tudomásunk szerint - nem ellenezte a „belügyeibe történő” ilyetén beavatkozást, amit a jó szándék jeleként kellene értelmezni. Nem úgy az elejtett kijelentést, miszerint az önkormányzatiak ne foglalkozzanak azzal, hogy kampány idején a gyárnak alig kerül valamibe a teljes áron megfizettetett fűtés.
Egyébként azt sem illene elhallgatni, hogy 2006. október 20-án egy köbméter vezetékes gáz ára 15,1, a következő naptól fogva pedig 20,39 dinár (plusz ÁFA) volt. Az említett két napon az egy nap/négyzetméter fűtési díj 2,80-ról 3,83 dinárra növekedett, tehát a két áremelkedés nagyjából azonos méretű volt, ami a cukorgyár akkori árnövelő eljárását igazolja.
Információink szerint jelenleg elsősorban az önkormányzat részéről tapasztalható jelentős zsongás. Több változatban gondolkodnak: a cukorgyárral közös beruházás keretében gyorsítani az üzemben a távfűtés működtetésére használt, alacsony hatásfokú kazán korszerűbbre cserélését, de akár szóba jöhet egy önálló közvállalat létrehozása is.
Az utóbbi annál is inkább időszerűvé válhat talán már a közeljövőben, mert ha néhány éven belül, amint az egyik adatközlő nagyon találóan mondta, Szerbiát „berugdossák” az Európai Unióba, esetleg komoly bajba kerülhet a zentai cukorgyár (is). Az EU-ban ugyanis megszabják a cukortermelési kvótát, és azt átlépni nagyon nem ajánlatos. Hiába a kiváló minőségű nyersanyag, a (főleg Vajdaságban a kelleténél sokkal több) cukorgyár, nem lesz a jelenlegihez hasonló exportálási lehetőség. És semmi garancia nem látszik arra, hogy a zentai üzem nem jut a (szintén olasz kézben levő) csernyei, vagy az évek óta lassan önmagába roskadó kevevári üzem sorsára. Arról nem is szólva, hogy a zentai gyár vezetése jószerivel egyáltalán nem törődik azzal, hogy a város lakói hogyan értékelik Zentához és polgáraihoz való viszonyulásukat. A gyárból napjainkban is bérelt fuvarosok szállítják a városi szennycsatorna tisztítótelepe melletti részre a sarat, a benne levő szerves anyagokkal együtt. A teherkocsik rendszeresen olyan kátyúkat vágnak a dűlőút viszonylag rövid szakaszán, hogy ezzel teljesen ellehetetlenítik a több mint ötszáz hold mákosi határrészben levő gyümölcsösök egyik oldalról való megközelítését. Az olasz tulajdonosnak nyilván az sem jutott az eszébe, hogy a japánok kezében levő dohánygyár példáját követve, anyagiakkal járuljon hozzá a város életminőségének javításához.
Mindebből arra kell következtetni, hogy csak és kizárólag a (minél nagyobb) profit érdekli. Azzal nem foglalkozik, hogy viszonyulásának esetleges módosításával javítson a Zentán róla alkotott kép „minőségén”.
Vagyis itteni tartózkodását rövid távra tervezi.
Both Mihály
Hódítóúton a kanizsai csempe
Jelenleg hétszázezer négyzetméter, kiváló minőségű burkolólap várja a vásárlókat a magyarkanizsai Keramikában - Teljes gőzzel folyik a termelés
A magyarkanizsai Keramika csempegyárról évek hosszú során át csak a két tulajdonos és a megosztott dolgozók közötti vitákról, gyárfoglalásokról, időnként követhetetlen ki- és bevonulásokról lehetett olvasni a sajtóban.
Az utóbbi időben mintha csend lenne a vállalat háza táján.
Valóban csend volt, amikor ez a riport készült, hiszen alig néhány dolgozó munkálkodott a nagyjavításokon, hogy a január 24-ei nyitáskor ismét teljes gőzzel indulhasson újra a termelés. A gyár előtt és az udvaron viszont máris palettasorok labirintusában várja a kanizsai burkolólap a vásárlókat.
- Mi 2005. január 10-én jöttünk be hivatalos végzéssel a gyárba, január végéig több felszólítást is küldtünk a kinti dolgozóknak, hogy jöjjenek, vegyék fel a munkát. Míg az előző periódusokban körülbelül harminc dolgozó bejött, ezekre a felszólításokra csupán négy-öt, kinti dolgozó jelentkezett. Ekkor olyan döntés született, hogy pályázatot hirdetünk, így vettünk fel a 98 régi, húszéves munkatapasztalattal rendelkezők mellé még 120 új, képzetlen munkaerőt. Betanításukat a régi munkások végezték éjt nappallá téve, másfél-két váltást is lehúzva. Ennek köszönhetően 2005 tavaszán elindíthattuk az egyik kemencét, majd nyáron a másikat is, és legyártottunk másfél millió négyzetméter padlócsempét - mondta Dukai Ferenc, a Keramika Kanizsa Plusz igazgatója.
Az előzményekhez tartozik még, hogy 2006-ban is folytatódott itt a termelés, de nem a Keramika végezte, hanem három belgrádi cég, a De Luka, a NIL Keramika és a Zodufin bérelte ki a gyárat és teljes berendezését.
- Ez idő alatt számtalan alkalommal megpróbálták jogi manipulációkkal kitenni a benti dolgozókat a gyárból, a legutóbbi próbálkozás 2006 májusában volt, amikor ötszáz rendőr és rohamrendőr vette körül a gyárat. Azután 2007. február 16-án a bíróság elindította a csődeljárást, és Stevan Moldovan csődgondnok még aznap felmondott mind az ötszáz-egynéhány dolgozónak, és meghirdette a csődeljárás alatti bérbevételre a tendert. A kintiek is pályáztak, meg az újonnan alakult Keramika Kanizsa Plusz is, és a tendert az utóbbi nyerte meg. Már tavaly június 11-éig elvégeztünk egy nagyjavítást, felújítottuk a gépeket, és teljes kapacitással, 234 emberrel elindult a termelés. Azóta minden foglalkoztatott rendszeresen kapja a fizetést, az átlagjövedelem 27-28 ezer dinár, mindenki három hónapra van bejelentve, a vállalat minden törvényes kötelezettségének eleget tesz - magyarázta Dukai Ferenc.
A Keramika Kanizsa Plusz igazgatója azt is elmondta, hogy tetemes beruházások folytak: 500 ezer euróba került a nagyjavítás, 2 millió dinárt költöttek kéziszerszámokra, 2 milliót munkaruhákra. Az összes új dolgozónak vizsgáznia kellett, eleget tesznek a munka-, tűz- és környezetvédelmi követelményeknek, folyik a dolgozók átképzése.
- A gyár a fénykorában 2,4 millió négyzetméter csempét gyártott 362 dolgozóval, most az átszervezéseknek és a technológiai fejlesztésnek, elsősorban a jó csapatmunkának köszönhetően 234 dolgozóval 2,6 millió négyzetmétert tud előállítani egy év alatt. Ezt a tavalyi féléves eredményeink bizonyítják, mert valamivel több, mint fél év alatt másfél millió négyzetmétert legyártottunk. Közben 2007 augusztusától egyre jobban visszahódítjuk a hajdani eladóink nagy részét. Szeptemberig nyilatkoztak a szerződéskötés iránti óhajukról. Szlovéniába, Horvátországba, Macedóniába, Bosznia-Hercegovinába, Magyarországra, Bulgáriába, Kosovóra szállítunk. Most azon fáradozunk, hogy a román és az ukrajnai piacot is meghódítsuk. Az elmúlt év végéig a cég 2,5 millió négyzetméter csempére kötött szerződést az idei évre, ebből 1,8 millió megy a hazai és 700 ezer négyzetméter a külföldi piacra - sorolta Dukai Ferenc.
Azt is megtudtuk, hogy az elkövetkező években 10 millió eurós beruházást tervez a cég, amely vezetőinek reményei szerint úgy tisztázódhat majd a Keramika tulajdonjoga, hogy a csődeljárás alatt lévő vállalatot sikerül megvásárolniuk, lehetőleg az objektumokkal, berendezéssel egységes csomagban. Amint ez rendeződik, és beindul a fejlesztés, akkor újabb munkaerő-felvételt terveznek, és számítanak majd azokra a dolgozókra, akik éveket-évtizedeket töltöttek el, és jelentős szakmai tapasztalatot szereztek a csempegyárban.
- Mi mindig amellett voltunk, hogy a dolgozóknak a gépek mellett kell maradniuk - jegyezte meg Dukai Ferenc.
A beszélgetés óta, pontosan tegnapelőtt, teljes gőzzel újraindult a termelés a Keramikában. Egyelőre 234 családnak ad kenyeret a gyár. Remélhetőleg sokkal többnek is adhat majd.
MISKOLCI Magdolna

Ezeknek a csempéknek már megvan a gazdájuk - mondta Dukai Ferenc igazgató

Befejeződött a nagyjavítás, kezdődhet a munka

Ismét teljes gőzzel folyik a termelés a gyárban
Megüresedtek az ólak
Az anyaállomány egy része is kés alá került - Ne segélyeket meg támogatásokat adjanak, hanem rendes árakat biztosítsanak, mondják a gazdák
Hallatszott az utóbbi hetekben, hogy a tartósan alacsony árak miatt ugyancsak megcsappant a hízójószág a kishegyesi községben, sõt, egyesek az anyaállományt is felszámolták, mert úgy látják, hogy az állattenyésztés bizonytalan helyzete állandósulni fog. A termelõk a minisztert is felelõsnek tartják, különösen azért, hogy mégcsak fel sem emeli a szavát az ellen, hogy valóban bárki bármekkora mennyiségû húst behozhat. Mivel látják, hogy a jószággal való bajlódásnak az égvilágon semmi értelme, mindinkább azt latolgatják, hogy kizárólag búza, kukorica és ipari növények termesztésével próbálják fenntartani magukat.
Ez nem is látszik lehetetlennek, hisz szemmel látható, hogy az említett növények ára tartósan magasan alakul. Csabai Imre saját bevallása szerint legalább tíz évre visszamenõen tenyésztett turnusonként száz hízót.
- Igaz, évente csak egy turnust mertem vállalni az õszi-téli idõszakban, hogy tavasszal jusson elegendõ idõ a föld megmunkálására. Két éve azonban nagyon nagyot buktam. Vagy hetven hízót akartam éppen leszállítani, már jönni is akart értük a felvásárló, amikor sertéspestis miatt leállítottak minden szállítást. Három héttel tovább kellett tartanom õket s nemcsak az volt a baj, hogy ez nem kis költséget jelentett, hanem az is, hogy mindegyik túlsúlyos lett. Féláron is alig tudtam túladni rajtuk. Azóta csak néhány anyakocát tartok, a malacokat egyelõre még el tudom adni, hizlalni azonban nagyon keveset hizlalok, csak idõnként, ha visszamarad néhány malac. Jelenleg mindössze hatot. A napokban beszéltem az egyik termelõvel, és azt mondja, kiszámolta, hogy 105 kilós súlyig minden állaton 2200 dinárt veszít. Ilyen körülmények között nem is tervezek hízótartást - mondja Csabai Imre.
A téli idõszakban, mint mondja, nemcsak sertéshizlalással foglalkozott, hanem bikákat is hizlalt.
- Tíz bika is elfért az istállóban, de a végén már ebben sem találtam meg a számítást. A borjúkért 400-450 eurót kellett fizetni, s egy évig hizlalni, s legfeljebb 700-800 eurót kaptam értük. Így most az istálló is üres, meg az ólak nagyobb része is. A napokban hallottam az egyik feldolgozótól, hogy a vágójószág ára, a sertésé is meg a marháé is, elfogja érni a 2 eurót is, ha így haladnak a dolgok. Én viszont úgy vagyok vele, hogy nekem már akkor sem kellene, ha 500 dinárt adnának kilójáért - mondja az állattenyésztõ.
A másik sertéstenyésztõ, Bacsó József valóban komoly mennyiséget tenyésztett folyamatosan éveken keresztül. Évi két turnust szállított, turnusonként 180-200 hízóval. Huszonöt éven keresztül.
- Tavaly óta én is jelentõs mértékben csökkentettem az állományt, a húsz anyakocából négy maradt. Ezeknek a malacait hizlalom, hogy mégse irtsam ki õket teljesen. Próbálkoztam genetikailag szigorúan kitenyésztett kocákkal is, de az sem jött össze, mindenben csak nekünk termelõknek voltak kötelezettségeink, õk meg a végén még azt sem akarták átvenni, amivel tartoztam nekik. Most megint valami hasonlót kínálnak. Azt hiszem, a legnagyobb baj, hogy olyan mezõgazdasági miniszterünk van, aki a legkevésbé sem érti a mezõgazdaságot. Akkor lesz jó, ha teljesen kiirtjuk az állományt? Lassan már az a dilemma, hogy magunknak, vagy a jószágnak vegyünk élelmet. Az ember már kezdi megutálni a jószágot is, mintha az a szerencsétlen lenne az oka. Azt mondják, hogy adnak támogatásokat meg különféle segítséget, könnyítéseket. Nem segélyek kellenek nekünk, hanem normális árak, és akkor minden rendben lesz. Nehogy már azt higyjék a kormányban, hogy az õ kegyességüknek köszönhetünk bármit is - mondja szinte megállás nélkül Bacsó József.
Azt latolgatják, hogy a lehetõ legkisebb szintre veszik vissza a jószágtenyésztést, még akkor is, ha a hatalmas ólak üresen konganak, s mint mondják, így üresen is lassan tönkremennek.
PAPP Imre
Zölden veszik a búzát
Kiss Árpád szerint az ország instabilitása kergeti bele a gazdákat a kedvezőtlen szerződések megkötésébe
A termelők attól tartanak, hogy ismét úgy járnak, mint a kilencvenes években, az inflációk idején, amikor dinárban kötötték meg a szerződéseket a szövetkezetekkel. Akkor a gazdák nagyon megérezték a dinár értékének csökkenését. Ezért ma nem a dinár értékét követik, hanem inkább csereszerződéseket kötnek, akkor is, ha ennek a lehetőségnek is megtapasztalták a hátrányát az idén. A tavalyi aszály és a korábbi adósságok arra kényszerítették a gazdákat, hogy az őszi munkálatok elvégzéséhez úgy jussanak pénzhez, vagy reprodukciós anyaghoz, hogy már vetés után eladják a termésüket.
Mint azt Kiss Árpádtól, a Szabadka Község Parasztjainak Egyesülete elnökétől megtudtuk, az, hogy a gazdák már zölden eladják a termésüket, nem rendkívüli eset, ez korábban is így volt. Elmondta, ez a lehetőség főként a kereskedőknek kedvez, hiszen így korábban el tudják adni az árujukat.
- Van, akitől készpénzben veszik meg a termést, van, akinek pedig terményben számolják el az adósságot. Decemberben például a búza ára 13 dinár volt. Holdanként 2 tonna termést számítanak átlagban. Ha ez felett lesz a hozam, akkor kifizetik napi áron. Ha pedig ez alatt lesz a hozam, akkor azt ebben az árban kompenzálják le. A termelők meg vannak szorulva, nincs forgóeszközük, nincs üzemanyagra, vetésre, vetőmagra. Tavaly például mindenki a napraforgót terhelte, szerződéssel szerezte be a műtrágyát. Viszont a napraforgó ára a várható 18 dinárhoz viszonyítva jelentősen megnőtt, 30 dinár lett. Míg a cserében feltüntetett törlesztő terménymennyiség nem követte az árat, olyan arányban kellett termést átadni, ahogy az a szerződésben állt. Például, ha a szerződésben az állt, hogy egy tasak reprodukciós anyagért 100 kilogramm termény jár, akkor az ártól függetlenül, annyit adtak át a termelők - mondta Kiss Árpád, majd hozzátette: - A szerződés megkötése idején a egy mázsa napraforgó ára 1800 dinár volt, törlesztéskor pedig ugyanaz a mennyiség 3000 dinár lett. A különbség nem elhanyagolható.
Rámutatott, ez a gyakorlat működik mindenhol. Mint megtudtuk, a napokban az egyesület segítségét kérte egy termelő, aki az egyik tejgyárral ötéves szerződést kötött.
- A kölcsönt nem a tejgyár adja, hanem a kezes szerepét tölti be a kölcsön felvételénél, amit a gyár ajánlott bankjánál vesznek fel. És bár a termelő pénzben van leterhelve a banknál, a gyár nem pénzben törleszteti az adósságot, hanem tejmennyiségben. Tavaly a hét liter tej 14 dináros literenkénti áron közel 100 dinár tett ki, ma pedig, amikor egy liter nyers tej ára közel 30 dinár, meghaladja a 200 dinárt. Ez a helyzet a búzával is. A szövetkezetek vagy kereskedők jelen pillanatban 2,3-2,4 kilogramm búzát kérnek egy kilogramm műtrágyáért. Most megközelítőleg 2400 dinárba kerülne így a műtrágya, de várhatóan a búza ára felmegy a kétszeresére, így dinárban átszámolva sokkal többet adnak majd vissza ezért a mennyiségű műtrágyáért termésben a gazdák - magyarázta Kiss Árpád. Elmondta, tudomása szerint a héten dönt az Európai Unió arról, hogy támogatni fogja-e továbbra is a biodízel és a bioetanol előállítását.
- Ha a támogatás mellett döntenek, tudni kell, hogy az európai piacon nincs elég gabona. Ez pedig azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel a gabona a 60-as, 70-es évek áraihoz igazodik majd Európában. Ez viszont az országunkra is nyomást gyakorol majd. Ha más nem, a kereskedők korbácsolják majd fel az árakat. Most is azok, akik a kivitellel foglalkoznak, Montenegróban 25 dinárért adják el a kukoricát, amit itt 17-18 dinárért vesznek meg - hallottuk az egyesület elnökétől.
A cserekereskedelemben szerzett idei rossz tapasztalatok, kedvezőtlen szerződések után, illetve tudva, hogy valószínűleg ismét ez vár rájuk, ismét számukra kedvezőtlen egyezségbe mentek bele.
- Az országunk továbbra is bizonytalanságban van. Tudjuk, hogy az eurónak mesterségesen tartják az árát. Ki tudja, hogy mi a dinár valós értéke? Ha olyan országelnökünk lesz, aki szabadon engedi az inflációt, ne adj Isten, radikális kormányváltásra kerülne sor, nem tudni, mi vár ránk. Visszatérne a kilencvenes évek inflációs politikája. Akkor azok a gazdák, akik most csereszerződést kötöttek, valamennyire biztonságban vannak. Akik pedig pénzben kötötték a szerződést, az euró változását követik. Ha a terményárak ezt nem teszik, akkor nagy gondok lehetnek. A jelenlegi helyzet az ország instabilitását bizonyítja - mondta, majd hozzátette: - A felvásárlók ismerik a piac állását. Szabadka község területén a legutóbbi becslések szerint közel 18 ezer hektár területet vetettek be búzával most ősszel. A korábbi években ez általában 25-30 000 hektár terület szokott lenni. Országos szinten is hasonló a helyzet. Információim szerint Vajdaság területén a másfél millió hektár területből, megközelítőleg 400 ezer hektárt vetettek be búzával, de lehet, hogy csak 280-300 ezer hektárt. Vagyis a rekordtermés mellett is kevés lesz a búza országos szinten. Az ország saját szükségleteit tudja majd fedezni, de kivitelre már nem nagyon lesz. Ezért adták meg a kereskedők a gazdáknak a tavalyi árat. Készpénzben fizették ki a 13 dinárt. Nyáron pedig lehet, hogy a búza ára 26 dinár lesz - emelte ki Kiss Árpád. Mint rávilágított, gondot jelent, hogy a gazdák felvásárló, illetve közvetítő nélkül nem tudnak kölcsönhöz jutni.
- Ez a mezőgazdasági minisztérium a nagy gazdaságokat támogatja. A kisgazdák pedig elvesznek. Így fogják néhány éven belül még a birtokaikat is elveszíteni - mondta, majd hozzátette: - A világban nem ismerik a csereszerződéseket, hanem pénzben számolják, banki kamatokkal, kölcsönökkel intézik a beruházást. Létezik rövid távú hitelezés, amiből forgótőkét lehet szerezni. Az európai irányultság arra fog rávezetni minket, hogy a szerződéseket pénzben kössük meg. Magyarországon például ez úgy működik, hogy a bankok a felvett kölcsönre akkor kezdik el számolni a kamatot, amikor minden vetési munkálatot elvégeztek. Vagyis, ha kukoricát vetünk, áprilisban kezdik meg a teher számítását, és kukoricaszedéskor, októberben aláhúzzák a számlát. Végelszámoláskor pedig kiderül, hogy a gazda a felvett kölcsönre mintegy 6-7 százalékos kamatot fizetett, amit egy termelő ki tud gazdálkodni.
MIKLÓS Hajnalka
Válaszúton
Február 3-án Szerbia nemcsak elnököt, hanem jövőt is fog választani. Olyat, amely lassú tempóban Európa felé vezet, vagy egy másikat, amely sebesen távol visz tőle. A szavazók tanúbizonyságot tettek róla, hogy rájuk inkább jellemző a politikai érettség, mint a politikusokra. Felfogták, hogy Tadić és Nikolić között kell választaniuk. A többi jelöltnek megvolt a maga többé-kevésbé fontos oka, amiért indult a választáson, persze esélytelenül.
A Pásztor Istvánt jelölő pártok kíváncsiak voltak, hogy hány szavazatra számíthatnak a vajdasági magyar közösség részéről, Velimir Ilić meg akarta keseríteni Boris Tadić életét, és Szerbia-szerte tett jótékonysági sétáit akarta megfizettetni, amelyek során évek óta kénye-kedve szerint osztja az állam pénzét. A nép szereti az adakozó és sokat fecsegő politikusokat, de nem ilyet szeretne látni az állam élén. Ezért a čačaki mókamesteren sem Koštunica, sem Filaret püspök nem segített. Ilić a választások estéjén valószínűleg hasonlókat mondott, mint Čedomir Jovanović környezete - a nép hálátlan és elmaradott. Milutin Mrkonjić azokat az időket akarta visszahozni, amikor istenségként járt az építkezéseken, melyeken három nap alatt akartak csodát tenni. Meggyőződhetett, hogy a választók hat százaléka emlékszik a Szerbiai Szocialista Pártra (SZSZP). Jugoslav Dobričanin nevét a polgárok nagy része nem jegyezte meg. Marijan Rističević, Dragan Veselinov elfelejtett politikai gyermeke úgy vonult be a történelembe, mint a kései órákig kávézókban ücsörgő gazda. A földművesek nem hisznek az ilyeneknek, a többiek pedig még kevésbé. Milanka Karić azért szállt harcba, hogy a valaha hatalmas család neve játékban maradjon. Čedomir Jovanović reklámoztatta magát legtöbbet a televízióban, majd megyőződhetett, hogy az emberek nem felejtették el, egyszer már hatalmon volt, és nem szép emlékeket hagyott maga után.
Hatalmon volt már Tomislav Nikolić is, Šešelj örökös helyettese. A szavazók negyven százaléka szerint Szerbiának ismét ilyen uralomra lenne szüksége. Ha a DOS (2000-2003) másmilyen lett volna, és a két, rá következő kormány jobban törődött volna azzal, hogy hogyan él a polgárok többsége, akkor a radikálisok a szocialistákhoz hasonlóan szerepeltek volna. Mi keltette őket mégis életre? A magukat demokratikusnak tartó pártok állandó veszekedése, az állami vagyon eladása a Milošević idejéből származó újgazdagoknak, félelem Európától, Kosovo kérdésének állandó melegen tartása.
Ha február 3-án ismét nagy lesz a részvételi arány, akkor Nikolić néhány százezer szavazattal többet kaphat. Többet kaphat Tadić is, ha meggyőzi az európai irányultságó szavazókat, hogy az ő és utódaik élete a tét. Ehhez nincs szüksége az első forduló veszteseinek támogatására, sokkal inkább arra, hogy személyesen forduljon a polgárokhoz, és elmagyarázza nekik, hogy az ország veszélyben van, de létezik kiút. Tadić nem fog nyerni, amennyiben január 31-én Belgrád főterén Koštunica, Ilić, Jovanović, Karić és Pásztor fog mellette állni a színpadon. Sem a matematika, sem az első fordulóban elveszett szavazatok számlálgatása nem segít rajta. Egyedül Pásztor István tud komolyan hatni szavazóira. Jovanović nem igazán, mert a liberális és szabad gondolkodású emberek nem szeretik, ha valaki az ő nevükben dönt. Koštunica és Ilić jobban teszik, ha nem dicsérik Tadićot. Ez nem tetszene Tadić szavazóinak. Mrkonjić szavazói engedelmesek, de csak bizonyos határokon belül. Mrkonjić ezt tudja, és arra sem szorul rá, hogy Tadićtyal üzleteljen.
Bármennyire is igyekeznek, még a nyilvánosságot leginkább ismerők sem tudják megjósolni, hogy február 3-án hány ember fog szavazni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a 2004-es választások első fordulóját Tadić vesztette el, majd a második fordulóban kétszer többen szavaztak rá. Akkor a többség felfogta, hogy az ő életük a tét.
Itt nem Tadićról és Nikolićról van szó, hanem a jövőről. Vagy lassan Európa felé haladni, vagy elszigetelődni. Akik szerint mindegy, azok hamarosan meg fognak róla győződni, hogy mégsem az. Tavaly májusban két napig Nikolić vezette a parlamentet. Ilyen rövid idő is elég volt rá, hogy az emberek idehaza és külföldön egyaránt felfogják, valami veszélyes dolog történt.
Ha Nikolić nyer, akkor a Demokrata Párt nem maradhat a hatalmon lévő koalícióban. A kormány felbomlása rendkívüli választásokat vonna maga után, ami kevésbé valószínű, a másik lehetőség, hogy új koalíció alakul. Ezt a radikálisok, a Szerbiai Demokrata Párt (SZDP) és az SZSZP alkotnák. Koštunica miniszterelnök maradhatna, de a hatalom a radikálisok kezébe kerülne.
Az Unióval folyó tárgyalások félbe szakadnának, a külföldi befektetések megszűnnének, és a folyamatban lévő projektumokból megpróbálnák mihamarabb kivonni a pénzt. Oroszország szóban támogatná ezt a hatalmat, de nem lenne hajlandó megrontani érte a kapcsolatát Brüsszellel és Washingtonnal. Az állami és a többi ellenőrzött tévé visszatérne a 90-es években megszokott forgatókönyvekhez. Az állami intézményekben Šešelj képe kerülne a falra. A nemzeti kisebbségek ismét megfigyelés alá kerülnének, mert anyaországaikat (Magyarország, Szlovákia, Horvátország, Románia) ellenségnek kiáltanák ki.
Koštunicához sokkal közelebb állnak a radikálisok, mint a demokraták. Mindössze egy okból tartózkodik a velük történő közelebbi együttműködéstől: ha az SZDP és a radikálisok együtt indulnának, akkor a választók nem látnának különbséget a két párt között, és a parlamenti választásokon Szerbia úgy oszlana meg, mint a mostani választás első fordulójában. Két nagy párt maradna a színen,Tadićé és Šešeljé. Koštunica háttérbe szorulna, és ő tudja ezt. Ezért kitart Tadić mellett, mert így megtarthatja a koalícióban betöltött vezető szerepét, még ha kissé meg is gyöngül. Bármi is történik e szöveg megírása és megjelenése között, a lényeg egy: fokozatos közeledés Európához, vagy rohamos távolodás tőle.
Nincs idő pártok közti tárgyalásokra és együttműködési egyezmények aláírására. Február 3-án 20 órakor lejár az idő. Emlékezzünk Franciaországra, amikor Chirac és Le Pen kerültek be az elnökválasztás második fordulójába. A jobboldali Chirac ellenségei felfogták, hogy milyen rosszat jelentene a szélsőségesen jobboldali Le Pen győzelme. A szocialisták és a kommunisták azt támogatták, aki ellen korábban küzdöttek. Miután a köztársaság megmenekült, folytatták az általuk megválasztott elnök támadását. Szerbia nem Franciaország, de amennyiben nem vesz róla példát, akkor egyre messzebb fog kerülni tőle. Mondják el ezt mindekinek, akinek jót akarnak!
Mihal Ramač, a Danas napilap főszerkesztője



Címoldal  |  Külföld  |  Kitekintő  |  Belföld  |  Közéletünk  |  Közelkép  |  Művelődés  |  Sport  |  Dokumentumok
Az újság internetes megjelenését lehetővé teszi a CNT